FILMEZZUNK.HU

Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2, 2016) – Kritika

5293

Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2, 2016) – Kritika

2013-ban mutatták be az első részt, amely nagy sikernek örvendett szerte a világon, hiszen a 75 milliós büdzsét majdnem megtudták ötszörözni a bevételt tekintve. Úgy tűnik az embereknek bejön a szemfényvesztés, bár lehet a fantasztikus színészi nevek miatt választották kikapcsolódás gyanánt a lelkes moziba járók a produkciót. Az igazi vízválasztó a Szemfényvesztők 2. része lehet, amely bebizonyíthatja, hogy igenis megérdemelték ők az első felvonás sok-sok összegyűjtött millióját. De vajon hozta a szintet a második epizód?

Nem csak, hogy hozta, hanem jóval túl is szárnyalta azt! A szemfényvesztést lehet szeretni, meg nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy már-már zsenik azok, akik képesek elképesztőbbnél-elképesztőbb mutatványokat jól megkomponálni. A nép pedig odavan érte, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a világ jelenlegi két legnagyobb tehetségkutató műsorának, a Britain’s Got Talentnek és az America’s Got Talentnek is egy trükkmester a címvédője, ami nem kis szó, hiszen ezeket a műsorokat több tízmillióan nézik minden hétvégén. Sok néző azt gondolja, hogy ez mind varázslat, de higgyék el nincs köze a varázslathoz, egyszerűen csak a legmagasabb szintű megtévesztést láthatják a mozivásznon, ráadásul a Szemfényvesztők 2. részében sok titokról li is hull a lepel.

Röviden a történet. A négy lovas hosszú időre eltűnt, de egy nagy visszatérésen törik a fejüket. A nagy visszatérő előadás meg is történik, ám valami, vagy valaki miatt balul sül el a dolog. Menekülés közben egy csúszdán lecsúszva, szó szerint átcsúsznak Amerikából Kínába, ahol elfogják őket, mivel valaki nem szeretné, hogy kitudódjon a létezése, ezért felbérli őket, hogy lopjanak el neki egy kütyüt, ami titokban tarthatja az életét.

Kezdjük a színészi alakításokkal. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hová tűnt Isla Fisher, az első rész női lovasa? Sajnos nem tudta vállalni a forgatást, ugyanis éppen állapotos volt, talán majd a következő részben viszontláthatjuk. A megüresedett helyét gyorsan ki kellett pótolni egy női trükkmesterrel. Az igazság az, hogy sikerült nekik, hiszen Lizzy Caplan személyében olyasvalakit találtak, aki csodálatosan hozza a karaktert. Ha Fisher és Caplan között kell választani, hogy ki legyen a csapatban a következő felvonásban, nagy bajban lesznek a készítők. Jesse Eisenberg-ről már eddig is tudtuk, hogy rendkívüli színészi adottságokkal rendelkezik. A Szemfényvesztők 2. részében sem hazudtolta meg önmagát és nagyon jól hozza a laza, ám mégis keménykedő vezér szerepét. Mark Ruffalo-nél néha megijedtem, amikor ráijesztettek, nehogy zölddé változzon, de mindenkit megnyugtatok nem bújt elő belőle a Hulk, bár az filmbe illő mutatvány lett volna. A kedvencem Woody Harrelson, akit én mindig is egy frenetikus színésznek tartottam. Bármit, bármikor és bárhol el tud játszani. Lassan úgy megszedi magát dollármilliókkal, hogy elkezdhet bevállalni olyan alkotásokat is, amikért lehet, hogy sok zöldhasút nem kap, de helyette megjutalmazzák Oscar és Golden Globe jelölésekkel. A tehetsége megvan hozzá.

Daniel Radcliffe nagy név, bár én még sosem láttam tőle jó filmet. Ha valaki tud, kommentben várom, de Harry Potter címektől kíméljetek! A Szemfényvesztők 2. sem az ő játékától lesz emlékezetes. Az utolsó lovas Dave Franco volt számomra a legkellemesebb meglepetés. A két nagy öregtől, Morgan Freeman-től és Michael Caine-től sokat nem vártunk, így nem nem is csalódtunk bennük. Jó, hogy benne vannak a produkcióban, talán majd a harmadik epizódban többet is láthatjuk őket.

A Szemfényvesztők 2. nekem jobban tetszett, mint az első rész. Az első percektől lekötött, a közepéig fokozta az izgalmat, majd a végén úgy odacsapott, hogy Bud Spencer és Terence Hill is megirigyelhetné tőle. A rendezéstől sokkal kevesebbet vártam, mert míg az első részt egy rutinosabb rendező vállalta el, addig a Szemfényvesztők 2. részének rendezői székében egy zöldfülű ült Jon M. Chu személyében. Gyorsan leszögezném, hogy a produkción nem látszódott, hogy megilletődött lett volna a direktor, sőt! Amikor elmegy a trükkös csapat elrabolni a világmegváltó kütyüt, azt olyan 7-8 percben teszik, ami szerintem az év egyik, ha nem a legjobb mozis élménye. Az akciójelenetek rendkívül kidolgozottak, a film fényképezése és látványvilága kifogástalan, míg a szemfényvesztő mutatványok káprázatosak. Bár igaz sok trükköt lelepleztek már a moziban is, de nem bántam volna, ha az összesnél megmutatják, hogyan csinálták. Lehet az volt a céljuk az alkotóknak, hogy a teremből kifelé menet is a filmen rágjuk magunkat.

Sok negatívum szerencsére nem akadt a filmnek, jóllehet csak nálam mert én teljesen örömmel jöttem ki a moziteremből. Ennek ellenére mégis kiemelnék kettő fekete pontot. Az egyik, hogy kitalálhattak volna valami jobb történetet Isla Fisher eltűnésének, hiszen ha jól emlékszem, mindössze egy mondattal elintézték a hiányát. A másik az üzenet hiánya, amit a Szemfényvesztők 2. részénél azért nem tartok orbitális hibának, mert nem ilyen célból készült az alkotás. Tipikus vedd meg a nagy popcorn menüt, ülj le a székedbe, élvezd a lenyűgöző látványvilágot és az észveszejtő akciózást mozifilm volt. Ebből viszont jelesre vizsgázott! Bár az elgondolkodtató, hogy a mai világunkat igazából tényleg-e névtelen arcok akarják-e irányítani?

Összességében a Szemfényvesztők 2. része egy kifogástalan akciófilm, megfűszerezve olyan trükkökkel amitől leesik az állunk. Ha az első rész tetszett, akkor biztosan nem fogod megbánni, hogy pénzt költesz a film megnézésére. Ha nem tetszett, vagy egyszerűen csak nem vagy oda a kártyamesterekért, akkor fölösleges megnézned.

(Címlapkép forrása)

//iceman//

Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2, 2016) - Kritika 2013-ban mutatták be az első részt, amely nagy sikernek örvendett szerte a világon, hiszen a 75 milliós büdzsét majdnem megtudták ötszörözni a bevételt tekintve. Úgy tűnik az embereknek bejön a szemfényvesztés, bár lehet a fantasztikus színészi nevek miatt választották kikapcsolódás gyanánt a lelkes moziba járók a produkciót. Az igazi vízválasztó a Szemfényvesztők 2. része lehet, amely bebizonyíthatja, hogy igenis megérdemelték ők az első felvonás sok-sok összegyűjtött millióját. De vajon hozta a szintet a második epizód? A szemfényvesztést lehet szeretni, meg nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy már-már zsenik azok, akik képesek elképesztőbbnél-elképesztőbb mutatványokat jól megkomponálni. Nem csak, hogy hozta, hanem jóval túl is szárnyalta azt! A szemfényvesztést lehet szeretni, meg nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy már-már zsenik azok, akik képesek elképesztőbbnél-elképesztőbb mutatványokat jól megkomponálni. A nép pedig odavan érte, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a világ jelenlegi két legnagyobb tehetségkutató műsorának, a Britain's Got Talentnek és az America's Got Talentnek is egy trükkmester a címvédője, ami nem kis szó, hiszen ezeket a műsorokat több tízmillióan nézik minden hétvégén. Sok néző azt gondolja, hogy ez mind varázslat, de higgyék el nincs köze a varázslathoz, egyszerűen csak a legmagasabb szintű megtévesztést láthatják a mozivásznon, ráadásul a Szemfényvesztők 2. részében sok titokról li is hull a lepel. Röviden a történet. A négy lovas hosszú időre eltűnt, de egy nagy visszatérésen törik a fejüket. A nagy visszatérő előadás meg is történik, ám valami, vagy valaki miatt balul sül el a dolog. Menekülés közben egy csúszdán lecsúszva, szó szerint átcsúsznak Amerikából Kínába, ahol elfogják őket, mivel valaki nem szeretné, hogy kitudódjon a létezése, ezért felbérli őket, hogy lopjanak el neki egy kütyüt, ami titokban tarthatja az életét. Mark Ruffalo-nél néha megijedtem, amikor ráijesztettek, nehogy zölddé változzon, de mindenkit megnyugtatok nem bújt elő belőle a Hulk, bár az filmbe illő mutatvány lett volna. Kezdjük a színészi alakításokkal. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hová tűnt Isla Fisher, az első rész női lovasa? Sajnos nem tudta vállalni a forgatást, ugyanis éppen állapotos volt, talán majd a következő részben viszontláthatjuk. A megüresedett helyét gyorsan ki kellett pótolni egy női trükkmesterrel. Az igazság az, hogy sikerült nekik, hiszen Lizzy Caplan személyében olyasvalakit találtak, aki csodálatosan hozza a karaktert. Ha Fisher és Caplan között kell választani, hogy ki legyen a csapatban a következő felvonásban, nagy bajban lesznek a készítők. Jesse Eisenberg-ről már eddig is tudtuk, hogy rendkívüli színészi adottságokkal rendelkezik. A Szemfényvesztők 2. részében sem hazudtolta meg önmagát és nagyon jól hozza a laza, ám mégis keménykedő vezér szerepét. Mark Ruffalo-nél néha megijedtem, amikor ráijesztettek, nehogy zölddé változzon, de mindenkit megnyugtatok nem bújt elő belőle a Hulk, bár az filmbe illő mutatvány lett volna. A kedvencem Woody Harrelson, akit én mindig is egy frenetikus színésznek tartottam. Bármit, bármikor és bárhol el tud játszani. Lassan úgy megszedi magát dollármilliókkal, hogy elkezdhet bevállalni olyan alkotásokat is, amikért lehet, hogy sok zöldhasút nem kap, de helyette megjutalmazzák Oscar és Golden…

Értékelés

Színészi alakítás - 80%
Akció - 80%
Rendezés - 82%
Látványvilág - 85%
Filmezzünk.hu - 80%
IMDB - 74%

80%

User Rating: Be the first one !
80

Article Tags: