FILMEZZUNK.HU

Új előzetes Matt Damon A Nagy Fal című fantasy filmjéhez

3287

A Nagy Fal (The Great Wall, 2016) – Magyar nyelvű előzetes

Matt Damon ezúttal a legendás kínai rendező, Yimou Zhang kezei alatt próbál meg kibontakozni A Nagy Fal című produkcióban. A sztori egy, a kínai Nagy Fal építése körüli rejtélyes történet Max Brooks, a Z világháború írójának tollából. Matt hőssé akar válni azzal, hogy levadássza a szörnyeket. Az eredeti tervek szerint, a Totál szívás című sorozat sztárja Bryan Cranston is szerepelt volna a filmben, de szerepét végül Willem Dafoe kapta.

A Nagy Fal (The Great Wall, 2016)

Történet

A történelem órák egyik izgalmas részét képezhette a kínai Nagy Fal és annak története. Az akkor tanultak szerint védővonalként húzták fel a szóbeszéd szerint Holdról is látható, végtelen hosszúnak tűnő építményt. Ezt Zhang Yimou filmje sem cáfolja. A fal valóban azért készülhetett el, hogy megállítsa a támadásokat. A filmben azonban nem a vad hunok vagy valamelyik hasonló habitusú nép jelenti a veszélyt, hanem fantasy-be illő, rémséges szörnyek. A fal azonban önmagában nem elég. Egy elit osztagra is szükség van, a legjobb katonákkal teletűzdelve, hogy biztos legyen a győzelem. A tét pedig nem kicsi.

Maga az  alkotás a kínai filmtörténet legdrágább produkciója. Kínában és néhány országban még 2016 decemberében bemutatják a mozik, ám Amerikában csak 2017 februárjában kerül sor a premierre. A magyar bemutatóról egyelőre nincs pontos információ.

Ha az első, magyar nyelvű előzetesre vagy kíváncsi, azt is megnézheted:

(Címlapkép forrása; Történet forrása)

//milos//

Mentés

Mentés

Mentés


Article Tags: