FILMEZZUNK.HU

Bryan Mills újra akcióban az Elrabolva sorozat első előzetesében

5182

Elrabolva (Taken, 2017) sorozat – Előzetes

Megérkezett a Liam Neeson féle, mára már klasszikussá váló Elrabolva című filmjének sorozatos változatának az első előzetese. Luc Besson producer (Az ötödik elem, Léon, a profi) és Alexander Cary forgatókönyvíró vezetésével érkezik az akció-franchisenak a televíziós bővítése. Clive Standen fogja alakítani a főhőst, de a színészi stábban látható lesz még többek között James Landry Hébert, Simu Liu és Jennifer Marsala is.

A sorozat az amerikai hadsereg egy kölönleges egységének egykori tagját, Bryan Mills-t követi, akit a Vikingekből ismert Clive Standen alakít. A sorozatbéli karakterének egy személyes tragédiát kell feldolgoznia, amelyben nagyban segíteni fog neki az, hogy a CIA berkeiben újra hasznosíthatja a pályája során tökélyre fejlesztett különleges képességeit. (puliwood.hu)

A 2008-ban bemutatott (Magyarországon 2009-ben) Elrabolva című film rendkívül jól teljesített mind a mozipénztáraknál, mind a kritikusoknál. Anyagilag 226 millió dollárt termelt az első rész, aminek köszönhetően további két felvonást is elkészítettek. A folytatások minősége felejthetőre sikerült, ám az emberek ezekért is sokat kipengettek, ugyanis összesen 929 millió amerikai dollárt hozott a konyhára a trilógia.

Az Elrabolva című sorozat 2017. február 27-én debütál az NBC műsorán.

(Címlapkép forrása)

//milos//


Article Tags: · · · · · · · · · · ·