FILMEZZUNK.HU
10 vagány mesefigura, akit nem árt, ha ismersz

A filmvilág 10 legvagányabb mesefigurája

9689

10 vagány mesefigura, akit nem árt, ha ismersz

A filmes bejegyzésünk következő gyűjteménye a kedvenc mesefiguráinkról szól. Neked is van olyan mesefigura, aki a szívedhez nőtt? Oszd meg velünk kommentben vagy hozzászólásban a Facebook oldalunkon! A filmek, illetve a mesehősök sorrendje kizárólag saját véleményen alapszik.

10. Süsü /Süsü, a sárkány, 1976/

Süsü, a „híres egyfejű”, egy jóindulatú sárkányos mesefigura, akit eredeti hazájában, a sokfejű sárkányok földjén gyakran kigúnyoltak az egyetlen feje miatt. Mikor az apja elküldte Süsüt, hogy ölje meg az ellenségét, Süsü inkább meggyógyította, a sárkánykirály mérgében kitagadta. Süsütől az emberek eleinte rettegtek, és azt hitték, a király lányát jött elrabolni. Szerencsére összetalálkozott a kóbor királyfival, az egyetlen emberrel, aki megértette. Süsü és a királyfi látszat-párviadalt vívtak a királylányért, amit az előzetes megbeszélés szerint Süsünek kellett volna megnyernie, de elárulta magát, így végül mégis a királyfi vette feleségül a királylányt.

Süsü a sárkány kalandjai (1977)

Süsüt ezután befogadják a várba, ahol rengeteget segít az embereknek: követ tör, szenet éget, fát vág, és megvédi a várat a gonosz Torzonborz király seregeitől. A legjobb barátja a kóbor királyfi fia, a Kiskirályfi. Végül a sárkánykirály úgy dönt, hogy visszafogadja, és megházasítja kitagadott fiát. Süsü először fél a házasságtól, de mikor találkozik a (szintén egyfejű) sárkánylánnyal, azonnal beleszeret. Búcsút vesz az emberektől, és visszatér a sárkányok földjére. Süsü tud tüzet okádni, de ezt a képességét soha nem használja emberek ellen. Kedvenc étele a vadkörte, és nagyon szereti a pillangókat.

9. Garfield /Garfield, 2004/

Garfield számára az élet nem is lehetne tökéletesebb. Minden nap ledobja magát a fotelba a tévé előtt, nekilát a lasagna-lakomának, és közben szívja imádott gazdája, Jon vérét. Azután egyik nap Jon (Breckin Meyer) beállít egy szeretni való, édes és butuska kutyával. A talpraesett macska először életében nem talál szavakat. Ubul érkezése persze felborítja Garfield tökéletes világát. Ezért mikor a kutyus eltűnik a gonosz Happy Chapman (Stephen Tobolowsky) karmai közt, azt gondolhatnánk, hogy a lusta mesefigura örvendezik. Ám tőle szokatlan módon, tele energiával, bátorsággal és önzetlenséggel, kiragadja saját magát lusta életéből, és akcióba lép.

garfield 2004

8. Spongyabob /Spongyabob Kockanadrág – A film, 2004/

Spongyabob nagyon örül, ugyanis az új étteremnek, a Rágcsáló 2-nek a megnyitóján kijelentik, hogy ki lesz az új étterem menedzsere. Ám sajnos gyerekessége miatt nem ő, hanem Tunyacsáp lesz a menedzser, amitől Spongyabob elszontyolodik. Közben a dühös Planktonnak szól a felesége, Karen, hogy kihagyta gonosz titkos recept ellopási tervei közül a Z tervet, amit azonnal végre is hajt: míg Neptunusz király a lányával, Mindy-vel beszélget, ellopja a koronát, és minden gyanút Rák úrra terel.

Spongyabob /Spongyabob Kockanadrág - A film, 2004/

Neptunusz azonnal ki akarja végezni Rák urat, de Spongyabob és Patrik vállalja, hogy visszaszerzik a koronát, ami időközben Kagylóvárosba került. Neptunusz nem hisz a kis szivacsban és barátjában, de Mindy meggyőzi, hogy adjon nekik 6 napot a korona visszaszerzésére. Spongyabob és Patrik a Kajaguár nevű herkentyűburger autóval elindulnak kagylóváros felé. Ám közben Plankton megszerzi a receptet, és a herkentyűburgerek mellé vödör kalapot osztogat, ami segítségével uralni tudja a városlakókat, és azok teljesítik minden parancsát.

7. Mickey egér /Mickey egér: Karácsonyi ének, 1983/

Mickey, Donald és a többi régi, kedves ismerős újrajátssza Dickens örökzöld ünnepi történetét. Ebenezer Scrooge-ot elvakítja saját kapzsisága és zsugorisága: képtelen megérteni, hogy a karácsony az önzetlen szeretet ideje. Néhány bölcs kísértet azonban segít neki, hogy rátaláljon a helyes útra, megjavuljon és megszeresse a karácsonyt meg mindaz, ami vele érkezik.

Mickey egér /Mickey egér: Karácsonyi ének, 1983/

6. Micimackó /Micimackó kalandjai, 1977/

Bagoly az egész társaságot egy felettébb vad kalandba keveri, melynek célja, hogy Róbert Gidát megmentsék egy képzeletbeli vádaskodástól. Úgy tűnik, nagyon zűrös nap lesz ez egy medvének, aki csupán némi mézért indult útjára. Malacka és Füles a maguk kedves módján segítik a küldetést, amiből Tigris és Nyuszi se maradhat ki.

micimackó 1977

5. Bambi /Bambi, 1942/

A következő mesefigura Bambi, a kis szarvasbikaborjú születésétől indul. Végigköveti az első lépéseit, első szavait, első kalandjait. Láthatjuk, hogyan ismerkedik meg az őt körülvevő szűkebb és tágabb környezettel, amiben hol édesanyja, hol kis barátai, Toppancs nyuszi és Virág, a borz segítenek neki. Megtapasztalja a veszélyt, amit főként a vadász jelent számukra, majd a bánatot, amit édesanyja elvesztése miatt érez. De nem marad magára, mert apja, az erdő Nagyhercege, magához veszi és felneveli. Ifjúkorában aztán a szerelem is utoléri. Szarvasbikához illően meg is küzd a választottjáért, majd egy erdőtűzből való sikeres menekülés után maga is családot alapít.

Bambi /Bambi, 1942/

4. Szimba, Timon és Pumba /Az Oroszlánkirály, 1994/

Az Oroszlánkirály a kis Szimba életét meséli el, ám nem ő az egyetlen mesefigura a rajzfilmben, aki a szívünkhöz nőtt. Az állatok királyának, Mufasának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. A dzsungel állatai tisztelettel bánnak a rettegett, de igazságos király gyermekével, így Szimba életének első hónapjai gondtalanul, boldogságban telnek. De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa halála után az ő fejére kerül majd a korona.

Érdekességek Az oroszlánkirály című klasszikus meséről

Zordon ármánykodásának köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák. Szimba nem maradhat többé szülőhelyén, ahol Zordon azonnal magához ragadja a hatalmat. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt, hogy apja szellemében ő legyen az új Oroszlánkirály!

3. Alex, Marty, Melman és Gloria/Madagaszkár, 2005/

Egyszerre négy mesefigura is jelen van a következő alkotásban. Alex, az oroszlán a nagyvárosi dzsungel királya, mivel ő a New York-i Central Park állatkertjének fő attrakciója. Ő és legjobb barátai, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria, a víziló egész eddigi életüket kellemes fogságban töltötték, pazar étkek közt, zöldövezeti környezetben. Ám Martynak az elég jó sem elég jó, hagyja, hogy úrrá legyen rajta a kíváncsiság és néhány rendkívüli pingvin segítségével megszökik, hogy felfedezze a külvilágot, ami annyira hiányzik neki. Barátai döbbenten állnak másnap reggel Marty hűlt helyénél és kitörnek az állatkertből, hogy visszahozzák a zebrát, mielőtt még bárki rájönne, hogy eltűnt. Ám egy metróban bóklászó oroszlán, zsiráf és víziló még New Yorkban is kelt némi feltűnést.

Madagaszkár (2005)

Alex, Melman és Gloria a Központi Pályaudvaron akadnak rá Martyra, de mielőtt felszállhatnának a hazafelé tartó metróra, elkábítják, elfogják, bedobozolják és egy Afrika felé tartó hajóra pakolják őket a jó szándékú emberek, akik úgy gondolják, hogy megmentik az állatokat a nagyvárosi élet stresszétől. Amikor a cselszövő pingvinek megrongálják a hajót, hőseink Madagaszkár egzotikus szigetének partján találják magukat. A New York-i aszfaltbetyároknak most rá kell jönniük, miképpen maradhatnak életben, a vadonban és fel kell fogniuk, mit is jelent valójában az a mondás, hogy “nagy az Isten állatkertje.”

2. Shrek /Shrek, 2001/

Talán a legismertebb mesefigura mind közül. Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shreknek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat – és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból.

Shrek (2001)

Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen. A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrekért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan kiderül, hogy a sárkánynál sokkal nagyobb problémát jelent Fiona különös titka…

1. Judy Hopps és Nick Wilde /Zootropolis – Állati nagy balhé, 2016/

A két legvagányabb mesefigura számunkra! Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.

zootropolis 2016

(Címlapkép forrása; Történetek forrása ITT és ITT)

//Noncsi//

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · ·