FILMEZZUNK.HU

Natalie Portman újra a csúcsra érhet! Itt a Jackie új, szinkronos előzetese

2509

Jackie (2016) – Előzetes

A Jackie már 2010-ben tervbe volt véve, akkor az Oscar-díjas Rachel Weisz lehetett volna a főszereplő és a Fekete hattyú rendezője, Darren Aronofsky lett volna a direktori pozícióban. Azonban családi ügyekre hivatkozva mindketten visszaléptek a produkcióból, ám Aronofsky később mégis úgy döntött, hogy producerként kitart a dráma mellett. 2012-ben a szintén Oscar-díjas Natalie Portmant nyerték meg a címszerepre. A kamerák mögé a Chile-ben született Pablo Larraín (No, El Club, Neruda) rendezkedett be. Peter Sarsgaard játszhatja el Robert F. Kennedy-t, míg többek között Greta Gerwig, John Hurt és Billy Crudup is bekerültek a színészi stábba.

Jackie története

A First Ladyt, Jacqueline Bouvier Kennedyt a világ egyszerűen csak Jackie-ként ismerte meg. Az amerikai történelem egyik legfiatalabb elnökfelesége volt, mindössze harmincegy éves, amikor Kennedyt beiktatták. Az egész ország rajongott érte, nagy szerepe volt abban, hogy JFK elnöksége alatt gyökeresen megváltozott az amerikai közvélemény viszonya a Fehér Házhoz és az elnöki párhoz. A fiatal, vonzó és intelligens nő felfoghatatlan nyomás alá került 1963 novemberében: dallasi látogatásukkor lelőtték közvetlenül mellette ülő férjét az őket szállító autóban. A férfi elvesztését követően Jackie-nek felül kellett emelkednie a személyes gyászán, méltósággal és állhatatosan vitte tovább JFK szellemi örökségét és mutatott példát az egész világnak. (Forgalmazza: Mozinet)

Amerikai mozibemutató: 2016. december 2.
Magyar mozibemutató: 2017. február 9.

(Címlapkép forrása; Történet forrása)

//milos//

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · ·