FILMEZZUNK.HU
A valaha volt 30 legjobb film az IMDB szerint

A valaha volt 30 legjobb film az IMDB szerint

47630

30 film, amit az IMDB szerint hiba lenne kihagyni

Alábbi cikkünkben bemutatjuk röviden azt a 30 filmet, amit a világ egyik, ha nem a legnagyobb filmes, illetve sorozatos adatbázisa, az IMDB a legjobbnak tart. Cikkünk alatt hozzászólásban, esetleg Facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy szerinted melyik az a film, amelyiket mindenképpen érdemes lenne megnézni!

30. Volt egyszer egy vadnyugat (1968)

Frank, a gyilkos bandavezér feladata, hogy megtisztítsa a terepet a terjeszkedő vasúttársaság elől, hogy potya áron jussanak hozzá a sínek melletti területekhez. Jill, az egykori kurtizán azonban foggal-körömmel ragaszkodik a birtokához, Harmonika pedig azon van, hogy levadássza Franket. Eközben feltűnik a színen egy szökött gazember, Cheyenne, akirő senki nem tudja, kinek az oldalán áll.

Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una Volta il West, 1968)

Tudtad, hogy…?

Henry Fonda először visszautasította a szerepet. A rendező, Sergio Leone az Egyesült Államokba repült, hogy személyesen kérdezze meg a színészt döntésének okáról. Fondát korábban csak a jófiú szerepében láthatta a közönség, azonban Leone sokkolni szerette volna a nézőket, a színész pedig végül elfogadta a könyörtelen gyilkos szerepét.

29. Ryan közlegény megmentése (1998)

Miután átélték az 1944 június 6-ai normandiai partraszállás borzalmait, Miller százados (Tom Hanks) és maroknyi csapata azt a rendkívül veszélyes feladatot kapja, hogy hatoljon be az ellenséges területre, és hozza vissza James Ryan (Matt Damon) közlegényt, akinek testvérei szinte ugyanabban az időben estek el a második világháború különböző frontjain. Ryan közlegény abban a szerencsében részesül, hogy a szerencsétlenségtől sújtott család utolsó fiaként hazatérhet a családjához. Ehhez azonban először Millernek és emberinek életük kockáztatásával meg kell őt találnia.

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan, 1998)

Tudtad, hogy…?

A film minden szereplője kemény katonai kiképzésen ment keresztül, kivéve Matt Damont, akire a többiek emiatt nehezteltek, és ezt át tudták adni a játékukban is. A partraszállás jelentében több mint 1000 statiszta vett részt, akik közül sokan az ír hadsereg tartalékosai voltak. Köztük volt 20-30 amputált katona, akik művégtagokkal vettek részt a forgatáson, amiket azután “elveszítettek” harc közben.

28. Chihiro szellemországban (2001)

Chihiro egy tízéves akaratos kislány, aki csalódottan fogadja, hogy szüleivel másik városba kell költöznie. Az utazás során eltévednek, és rátalálnak egy sötét alagútra, mely egy elvarázsolt szellemvároshoz vezet. Az üres utcákon fejedelmi lakomától roskadoznak az asztalok. Az éhes szülők mohón vetik rá magukat a finom ételekre, ám amikor felbukkannak szllemváros igazi vacsoravendégei, disznóvá változnak.Az eldugott mesevilág lakói ősi istenek, és más csodalények, akik Yubaba, a gonosz boszorkány uralma alatt élnek. Chihiro csak akkor oldozhatja fel szüleit a varázslat alól, ha munkát vállal a banya hatalmas fürdőházában.

Chihiro szellemországban (2001)

Tudtad, hogy…?

A 125 perces játékidejével a Chihiro szellemországban jelenleg (2017. február) a leghosszabb film, amelyet jelöltek Oscar-díjra a legjobb animációs film kategóriában. Hayao Miyazaki gyakran használ a filmjeiben “tétlen” jeleneteket, például amikor a szereplők csak ülnek és nem csinálnak semmit. Ezekre a pillanatokra a “ma” japán szóval utal, ami ürességet jelent.

27. Léon, a profi (1994)

Leon egy magányos bérgyilkos New Yorkban. A szomszédjában történő mészárlás alkalmával beengedi magához Mathildát, megmentve ezzel a kislány életét. Leon eleinte nem tud mit kezdeni a helyzettel, idővel azonban összebarátkoznak, és saját lányaként gondoskodik róla. Amikor a kegyetlen nyomozó, Stanfield tudomást szerez a túlélőről, a bérgyilkos saját életét kockáztatva kel a lány segítségére.

Natalie Portman

Tudtad, hogy…?

Mel Gibson-t és Keanu Reeves-et is érdekelte a főszerep. Natalie Portman a Léon, a profiban debütált színésznőként. Még csak 11 éves volt, amikor kiválasztották Mathilde szerepére. Portman szülei nagyon féltek a dohányzós jelenetektől, így a szerződésben kikötötték, hogy a színésznő soha nem lehet a dohányfüst közelében.

26. Az élet szép (1997)

1938-ban az ábrándos Guido beleszeret tanárnőjébe, Dorába. A lány egy náci tiszt menyasszonya, Guido viszont félig zsidó. Mindent megtesz azért, hogy a lány ne menjen hozzá a katonához, az esküvőn pincérként is feltűnik. A küzdelme sikerrel zárul, Dorát elveszi, és fiuk születik. Azonban a háború közbeszól, Guidot és családját internáló táborba hurcolják. Hogy szenvedésüket enyhítse, kitalálja, hogy az egész helyzet csak egy játék, ahol a rabok versenyzők, a fogva tartók pedig a játék vezetői. A történet a keserédes humor eszközével mutatja be a fantázia és a szeretet erejét a legnagyobb emberi drámák közepette.

Az élet szép 1997

Tudtad, hogy…?

Az 1969-es Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című film után ez volt a második olyan alkotás az Oscar-díj történetében, amelyet a Legjobb film és a Legjobb idegen nyelvű film díjra is jelöltek. Guido feleségének karakterét Roberto Benigni felesége, Nicoletta Braschi játszotta.

25. Közönséges bűnözők (1995)

San Pedro kikötőjében a rendőrség egy kiégett hajóban két túlélőre talál rá. Egyikük, a terrorista Verbal Kint hajlandó elmondani, mi történt velük. A történet hat héttel korábban kezdődött, amikor a rendőrség New Yorkban letartóztatott öt bűnözőt, akik egy ismeretlen illető megbízásából megpróbáltak eltéríteni egy kamiont. Az ügy váratlan fordulatot vesz, mikor kiderül, hogy a legendás maffiavezér, Keyzer Soze is érintett lehet.

Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1995)

Tudtad, hogy…?

Mikor Kevin Spacey megkapta az Oscar-díjat a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában azt mondta: “Bárki is legyen Keyzer Soze, ma nagyon be fog rúgni”. Al Pacino is esélyes volt Dave Kujan szerepére, de végül nem tudta elvállalni a szerepet. Mint azt később elmondta, nagyon megbánta a dolgot.

24. Az élet csodaszép (1946)

George Bailey nagybátyjával egy építési kölcsönöket nyújtó takarékpénztárat vezet egy kisvárosban. Az egykori építész egy olyan programnak szenteli az életét, amely által “Mr. és Mrs. Akárki” saját otthonhoz juthat. Közvetlenül karácsony előtt a nagybácsi elveszíti a takarékpénztár 8000 dollárját. Bailey elszánt ellenfele, a gátlástalan tőkés, Mr. Poter bizakodva nézhet a jövőbe. Ha a pénz rovancsolásig nem kerül vissza a kasszába, a takarékpénztárnak vége, és Potter a város ura. Bailey az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, mert úgy érzi, elhibázta az életét. Egy angyal meggyőzi tévedéséről, bemutatva, mi lett volna a városból az ő ténykedése nélkül. A probléma végül úgy oldódik meg, hogy a polgárok összeadják a 8000 dollárt.

Az élet csodaszép (It's a Wonderful Life, 1946)

Tudtad, hogy…?

A bemutatást követően nem teljesített jól a film, az évek alatt mégis klasszikussá nőtte ki magát. A karácsonyi jeleneteket nyáron, Kaliforniában vették fel. Mivel nagy meleg volt, így James Stewart erőteljesen izzadt, miközben a filmben sűrűn hullik a hó.

23. A bárányok hallgatnak (1991)

Clarice Starling (Jodie Foster) FBI-os karriejébe egy nagy kihívás érkezik, Dr. Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) közelébe kell férkőznie, hogy rávegye segítsen megoldani egy ügyet, melyben Dr. Lecter módszereit utánozva “Buffalo Bill” gyilkol. A fiatal levadászott nőket megnyúzza, hogy ruhát készíthessen a bőrükből magának. A meggyilkolt nők torkában pedig  az átváltozás jelképét, a halálfejes pillangó gubóját hagyta névjegyként. Így kerül a képbe a zseniális pszihopata pszihiáter sorozatgyilkos Dr. Lecter, aki egyedül ismerheti Buffalo Bill titkát.

A bárányok hallgatnak

Tudtad, hogy…?

Ez a film az utolsó mostanáig is, amelyik mind az 5 fő Oscar díjat megnyerte. Anthony Hopkins a szünetekben egy hanggal ijesztgette Jodie Fostert, és ez a hang annyira megtetszett a rendezőnek, hogy a filmbe is becsempészték. A film rendezője, Jonathan Sir Anthony Hopkins-ra színészi játéka okán figyelt fel, melyet Az elefántemberben nyújtott.

22. Hetedik (1995)

David Mills (Brad Pitt) újonc nyomozó és társa, a nyugdíjba készülő William Sommerset (Morgan Freeman) egy elvetemült sorozatgyilkos után nyomoz, aki a bibliai hét fő bűn szerint szedi áldozatait, és kegyetlensége nem ismer határokat. Módszerei nem csak a fiatal, lobbanékony nyomozót döbbentik meg, hanem sokat látott, higgadt társát is. A nyomasztóan izgalmas történet olyan végkifejletet tartogat, ami valóban csak egy zseniális bűnöző elvetemült tervében valósulhat meg.

Hetedik (Se7en, 1995)

Tudtad, hogy…?

Kevin Spacey külön kérésére a neve nem szerepelt a film kampányában, hogy a nézőknek meglepetés legyen, mikor először megjelenik.  John Doe-t a mozitörténelem egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosaként tartják számon, mégsem látjuk soha, hogy megölne valakit. Denzel Washington visszautasította a szerepet, amit végül Brad Pitt kapott meg, mert túl sötétnek és gonosznak találta a történetet. Döntését saját bevallása szerint a film bemutatása után megbánta.

21. Isten városa (2002)

Isten városa Rio de Janeiro legkeményebb és legszegényebb városnegyede, ahol mindennaposak a gyilkosságok, rablások, összetűzések és bandaháborúk. A szálakat javarészt a drog és a túlélés iránti vágy mozgatja. Ebben a közegben nő fel két kis srác, akik mindketten azt az utat választják, ami szerintük a kiutat jelentheti: egyikük bűnöző lesz, a másikuk fotós. A történet az ő sorsukat követi végig az elejétől a végkifejletig.

Isten városa (2002)

Tudtad, hogy…?

Ez volt az első brazíliai film az Oscar-díj történetében, amely kettőnél több kategóriában is jelölt volt. A film USA-ban forgalmazott DVD-inek borítóján szemmel láthatóan eltávolították a fegyvereket annál a képnél, amikor az egyik banda fegyverrel pózol. Ehelyett azt lehet látni, hogy a bandatagok a kezükkel formáznak fegyvert, s így szerepelnek a borítón.

20. Csillagok háborúja (1977)

Egy messzi-messzi galaxisban egy hercegnő (Carrie Fisher), aki titokban a lázadók egyik fontos alakja, a gonosz és sötét úr, Darth Vader fogságába esik, ám előtte még sikeresen elküldenie egy segélykérő üzenetet két droiddal. Az üzenet eljut a címzetthez, aki egyből tudja, hogy mit kell tennie, és magával viszi Luke-ot (Mark Hamill), hogy kiaszabdítsák a hercegnőt és megdöntsték a Galaxis rémuralmáért felelős Birodalmat. Küldetésüket egy piti tolvaj, han Solo (Harrison Ford) és társa, Chewbacca segíti – egy maroknyi jó a hatalmas rossz ellen.

Csillagok háborúja (Star Wars, 1977)

Tudtad, hogy…?

A film bemutatója előtt, Lucas megmutatta a filmet néhány más rendezőnek. Sokan, köztük Lucas is úgy gondolták, hogy borzalmas film. Brian de Palma azt mondta, ez minden idők legrosszabb filmje. Egyedül Steven Spielberg hitt a sikerben. Luke Skywalker eredeti neve Luke Starkiller volt. Carrie Fisher-nek nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hogy ne nevesse el magát a Moff Tarkint játszó Peter Cushing előtt, aki a való életben egy humoros úriember volt.

19. A hét szamuráj (1954)

A banditák kényükre-kedvükre fosztogatják a védtelen falusi lakosokat. Ezt megelégelik a parasztok, és kis csapatot küldenek egy közeli városkába, hogy kevéske vagyonukért gazdátlan szamurájokat, roninokat béreljenek fel falujuk védelmére.

A hét szamuráj /Shichinin no samurai, 1954/

Tudtad, hogy…?

Kurosawa az összes karakternek elkészítette a dossziéját, mely részletekbe menően tartalmazta a figura élettörténetét, beszédmódját, ruházatát, kedvenc ételét, stb. Ez volt az első, hogy japán rendező ilyet csinált. A film több alkotásnak volt ihletője, többet között John Sturges 1960-ban bemutatott: A hét mesterlövész c. filmjének.

18. Mátrix (1999)

Neo (Keanu Reeves) ismeri a világot, amiben él, legalábbis azt hiszi, amíg meg nem ismerkedik Morpheus-szal (Laurence Fishburne). A titokzatos férfi olyan dolgokat mutat neki, melyek teljesen felborítják addigi életét. Ám az igazságnak nem csak ára, hanem veszélyei is vannak, főleg akkor, ha az új tudás birtokában már nem elégszünk meg azzal, amink van. Morpheus egy új valóságot tár Neo elé, és együtt próbálnak meg véget vetni a Mátrix rémálomszerű világának. Azonban ez nem tetszik mindenkinek.

Mátrix (1999)

Tudtad, hogy…?

Keanu Reeves a filmből befolyt jövedelmének felét szétosztotta a sminkesek és a különleges hatásokért felelős szakemberek között. A Mátrix egyike a legtöbb filmes bakikkal rendelkező filmeknek: A szemfülesek összesen 140 hibát találhatnak a filmben.

17. Nagymenők (1990)

Henry (Ray Liotta) gyerekként csodálta a fényűző és irigyelt életet élő Jimmyt (Robert De Niro), aki természetesen nem tisztességes módon szerezte a pénzt. A kamasz fiút hamar beszippantja a gengszterek és maffiózók világa, és elkezdi kitaposni magának az ösvényt. Ebben jó társra lel a szintén kölyök Tommy DeVitoban (Joe Pesci), akivel karöltve gyorsan és alaposan tanulnak bele a szakmába, hogy ők is kaphassak egy darabot a csillogásból.

Nagymenők (GoodFellas, 1990)

Tudtad, hogy…?

Bár egy jól kidolgozott forgatókönyv állt a színészek rendelkezésére, a rendező biztatta őket improvizálásra. Így született meg Tommy DeVito híres “Mi olyan jópofa bennem?” monológja is. A főbb színészek közül Ray Liotta kiválasztása volt a legnehezebb. Irwin Winkler, a film producere sokáig egy ismertebb nevet (pl. Tom Cruise vagy Sean Penn) akart Henry Hill szerepére, ám Scorsese végig kitartott Liotta mellett, s végül ő lett a befutó.

16. Száll a kakukk fészkére (1975)

McMurphy (Jack Nicholson) piti kis tolvaj, aki börtön helyett inkább elmegyógyintézetbe záratja magát, de ügyel arra, hogy csak a környezetét tévessze meg, ő maga nem hajlandó közösséget vállalni az intézet lakóival. Ám hozzáállása szép lassan megváltozik, ahogy felfedezi, hogy az elmegyógyintézet lakói semmivel sem bolondabbak nála. Amikor McMurphy megtapasztalja az intézet módszereit, nem tudja elhallgattatni megszólaló lelkiismeretét, és olyan döntéseket hoz, amelyek túlmutatnak saját érdekein.

Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest, 1975)

Tudtad, hogy…?

A film egy Guiness-rekorddal is büszkélkedhet, ugyanis 1976 elejétől 1987 végéig folyamatosan vetítették Svédországban. A film 4,4 millió dollárból született meg, és 320 milliót hozott be. A kritikusoktól pozitív visszajelzéseket kapott. A filmet négyszer vágták meg, így az eredeti 2 óra 50 perces alkotásból végül 2 óra 15 perc lett. A harmadik vágás után Milos Forman visszacsempészett néhány percet, mert úgy ítélte meg pont ez vonzza majd be a nézőket a moziba.

15. A Gyűrűk Ura: A két torony (2002)

A gonosz hatalma egyre nő, Középföldét a két torony, Barad-dúr, Szauron és Orthanc, Szarumán szövetsége fenyegeti. A gyűrű szövetsége szétesett, Frodó és Samu Mordor felé tartanak, hozzájuk szegődik Gollam, aki magának követeli az Egy gyűrűt. A szövetség többi tagja Rohan lovasaival tovább harcol a gonosz ellen, és szövetséget kötnek az Entekkel. Kezdetét veszi a Gyűrűháború.

A Gyűrűk Ura

Tudtad, hogy…?

A trilógia három filmje közül ennek az elkészítése volt a legnehezebb, ugyanis se a pontos kezdet, se a pontos végkifejlet nem állt rendelkezésre, emiatt nehéz volt elkészíteni a forgatókönyvet. Ugyanakkor az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a Helm-szurdokban zajló ütközet lesz a történet tetőpontja.

14. Eredet (2010)

Cobb (Leonardo DiCaprio) a legnagyobb tolvajok egyike, aki arra specializálódott, hogy egy különleges álommegosztó technológia segítségével mások álmaiba lopódzon be, és olyan titkokat szerezzen meg, amiket senki más nem tud. Ám a magányos és lelkiismeret-furdalással élő férfi végre olyan megbízást kap, amely segítségével helyrehozhatja eddigi hibáit, és talán saját életét is. A munka viszont épp az ellenkezője annak, amit eddig csinált – egy gondolatot kell elültetnie valakinek a  fejében. Ez lenne a tökéletes bűntény, azonban Cobb és társai sem vettek számításba minden tényezőt, ami sokba kerülhet nekik.

Eredet (Inception, 2010)

Tudtad, hogy…?

Az Eredet volt Christopher Nolan második, saját ötleten alapuló filmje. Az első az 1998-as A csapda. A Warner Bros feltett szándéka volt, hogy a film megjelenjen 3D-ben is. Christopher Nolan azonban megvétózta az ötletet, és hajthatatlan maradt. A rendező azt nyilatkozta, a 3D csak elvonta volna a nézők figyelmét a cselekményről.

13. Forrest Gump (1994)

A kisfiú intelligenciahányadosa némi kívánnivalót hagy maga után, de a gyerek hihetetlen teljesítményekre képes. Először elismert futballista lesz, majd bevonul katonának, és Vietnamból hazatérve maga Nixon elnök tünteti ki.

Forrest Gump (1994)

Tudtad, hogy…?

Amikor Washingtonban Forrest beszéde közben kihúzódik a mikrofon zsinórja és csak ennyit hallunk: “Ez minden, amit mondani akartam erről.” Forrest a következőt mondja: „Néha, amikor az emberek elmennek Vietnámba, a lábuk nélkül jönnek haza a mamájukhoz. Néha egyáltalán nem jönnek haza. Ez egy rossz dolog.”

12. A Birodalom visszavág (1980)

Az egyik utolsó felkelő támaszpont hófödte lankáit birodalmi lépegetők lepik el. Leiának, Han Solónak, és Chewbaccának menekülőre kell fognia, a nagy sietségben azonban kénytelenek elfogadni Lando Calrissian segítségét, de csapdába esnek. Miközben őket elfogják, Luke a Dagobah rendszerben az utolsó Jedi mestert, Yodát keresi.

12 dolog, amit tutira nem tudtál Mark Hamillről

Tudtad, hogy…?

A filmből ki lett vágva egy jelenet, amelyben Leia és Han beszélgetése alatt, Wampák törnek be a lázadók főhadiszállására. Yoda mestert először úgy akarták életre kelteni, hogy egy majmot öltöztettek volna be, csak eztán jött az ötlet, hogy egy bábut fognak mozgatni.

11. A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége (2001)

Zsákos Bilbó, az öreg hobbit, Frodónak adja rég őrzött gyűrűjét. Az ékszerről azonban kiderül, hogy az az Egy Gyűrű, mely valaha a sötét nagyúré, Szauroné volt, aki minden erejével vissza akarja kapni, hogy leigázza középfölde népét. Gandalf tanácsára Frodó Völgyzugolyba viszi a gyűrűt, ahol a szabad népek tanácsán az a döntés születik, hogy meg kell semmisíteni azt. Ehhez az ijfú hobbitnak el kell jutnia a Végzet hegyéhez, és bele kell dobnia a gyűrűt a katlanba. A Gyűrű Szövetsége elindul Mordorba, hogy teljesítsék a küldetésüket.

A Gyűrűk Ura - Trilógia (The Lord of the Rings, 2001-2003)

Tudtad, hogy…?

Tolkien végül 1969-ben 10.000 fontért adta el a filmes jogokat. Eredetileg Sean Connery-nek ajánlották fel Gandalf szerepét, de mivel ő nem olvasta a könyveket, nem értette a forgatókönyvet. Az egész trilógia forgatása során a szereplők magasságkülönbségeit számítógépes effektek nélkül oldották meg, kivéve, ha másképpen lehetetlen volt. Ezt álperspektívának nevezik. Az illúziót úgy érik el, hogy az egyik színész távolabb van a kamerától, ezért kisebbnek tűnik, ám ilyenkor a díszletet is megfontoltan kell felépíteni, hogy hatásos legyen a trükk, mozgó kameránál pedig már a padlót és a díszletet is folyamatosan mozgatnia kell a stábnak.

10. Harcosok klubja (1999)

Jack azt gondolja, hogy teljesen normális és kiegyensúlyozott életet él, hollott utálja a munkáját, terápiás csoportokba jár, és csak Marlával tudja megértetni magát. Élete gyökresen megváltozik, amikor találkozik a normálisnak és kiegyensúlyozottnak egyáltalán nem nevezhető Tylerrel, aki olyan dolgokra döbbenti rá, amiről már rég elfeledkezett. Létrehoznak egy titkos csoportot, ami nemet mond a fogyasztói társadalomra, és egyre ijesztőbb eszközökkel érvényesítik akaratukat, egészen addig, amíg Jackben felmerül a kérdés: ki is irányít kit?

Harcosok klubja (1999)

Tudtad, hogy…?

Abban a jelenetben, amikor Brad Pitt és Edward Norton részegen golf labdákat ütöget, a színészek valóban részegek voltak. Brad Pitt, hogy valóságosabban alakítsa Tyler karakterét, egy fogorvossal szedetett ki egy darabot a fogából. Edward Norton és Brad Pitt tényleg megtanult szappant főzni, ahogy forgatás előtt bokszleckéket is vettek.

9. A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)

A polgárháború idején a vadnyugaton játszódó történet főhősei ugyanazt szeretnék: pénzt. A Jó, aki fejvadászként keresi kenyerét, és a  körözött bűnöző, a Csúf kiötölnek egy tervet, amivel pénzt szerezhetnének: a Jó feladja Csúfot, felveszi a vérdíjat, majd kiszabadítja társát. Egyik nap azonban tudomást szereznek arról, hogy az egyik temetőben nagy mennyiségű kincs lapul. Amikor elindulnak, hogy megszerezzék az értékes zsákmányt, felbukkan a konkurencia, a Rossz is.

A jó, a rossz és a csúf (Il Buono, il Brutto, il Cattivo, 1966)

Tudtad, hogy…?

A híd robbantásának jelenetét kétszer kellett felvenni, mert a robbantás parancsot adó stábtag rosszkor adta a parancsot és egy kamera sem vette, ezért ki is rúgták. A rendező Sergio Leone egy régebbi nyilatkozatában kifejezte, hogy célja önnön háborúellenességének a kifejezése (is) volt ezzel a filmmel. Szándékában állt, hogy a néző elé tárja a harcok értelmetlen voltát és a szörnyűségeket, melyekkel a katonák nap mint nap szembesülnek.

8. A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003)

Szarumán legyőzése után Szauron ereje még töretlen, és Gondort veszi célba. Gandalf és Pippin Gondorba vágtat, hogy felkészítse Denetorth és Minas Tirith lakóit. Théoden király összevonja seregét, hogy Gondornak segítséget nyújtson. Aragorn vállalja sorsát, és harcba szólítja a holtak seregét. Eközben Frodó, Samu és Gollam tovább haladnak Mordorba a Végzet hegye felé, ám minél közelebb érnek, annál nagyobb a gyűrűhordó hobbit terhe…

A Gyűrűk Ura - A király visszatér (The Lord of the Rings: The Return of the King, 2003)

Tudtad, hogy…?

Aragorn szerepét eredetileg a 26 éves Stuart Townsend játszotta volna, de hat hét felkészülés után a forgatás kezdete előtt egy nappal elküldték, mert Peter Jackson úgy érezte, hogy Aragornt valaki idősebbnek kéne játszania. Így kapta meg a szerepet Viggo Mortensen.

7. Ponyvaregény (1994)

Vincent és Jules, a két tökös behajtó és bérgyilkos feladata, hogy főnöküknek visszaszerezzenek egy fontos aktatáskát. Jules azonban, miután csodával határos módon túlél egy lövöldözést úgy dönt, visszavonul a a gengszterélettől. Eközben társára hárul a feladat, hogy vigye el szórakozni a maffiafőnök feleségét, Mia Wallace-t. A történetben feltűnik továbbá egy boxoló, aki Marsellus Wallace átvágását tervezi, és két piti rabló, akik épp azt a helyet nézték ki, ahol Jules és Vincent is reggelizik. Az egymással párhuzamos történetek végül a történet egy-egy pontján összefutnak, mely során üldözőből üldözött, rablóból megmentő válik.

Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)

Tudtad, hogy…?

A forgatás alatt ellopták Quentin Tarantino autóját, mely a filmben Vincent-é volt. Az autó csak 2013-ban került elő. Quentin Tarantino híres arról, hogy a saját rendezéseibe szereti beleírni önmagát. A Ponyvaregény esetében az az érdekes, hogy két karakter között hezitált: nem tudott választani Jimmie és Lance között. Végül azért döntött az előbbi mellett, mert Mia újraélesztéses jeleneténél a kamera mögött akart lenni.

6. Schindler listája (1993)

Oskar Schindler (Liam Neeson) a második világháború során a németek által megszállt Lengyelországba kerül, ahol jó kapcsolatai és ügyeskedése révén megszerez egy gyárat. Zsidó származású könyvelője tanácsára kezd el zsidókat alkalmazni az üzemben, amely kiváló üzleti húzásnak tűnik, ám egy sokkal fontosabb oka is van: az alkalmazásába álló családokat így meg tudja menteni a deportálástól és a biztos haláltól. Az igaz történeten alapuló film egy megható történet arról, hogy egy ember is meg tudja változtatni a történelem menetét, ha képes az önfeláldozásra.

Schindler listája (Schindler's List, 1993)

Tudtad, hogy…?

Az eredeti listát a Schindler alkalmazásában álló zsidókról 1999-ben találták meg Schindler hildesheimi lakásának padlásán egy bőröndben, egyéb kéziratokkal együtt. Amikor a holokauszt-túlélő Mila Pfeffenberg találkozott Ralph Fiennes színésszel a forgatáson, megállíthatatlan remegés tört rá, annyira emlékeztette őt az igazi Amon Goeth-re.

5. Tizenkét dühös ember (1957)

Kamaradarab egy döntés meghozataláról. A tizenkét esküdtnek egy egyszerűnek látszó gyilkosssági ügyben kell ítéletet hoznia. Az egyik esküdtben azonban felmerül a gyanú, hogy a vádlott bűnössége mintha túlságosan is nyilvánvaló lenne, és alaposabban át kéne beszélni a tárgyalóteremben hallottakat, hiszen mégiscsak  egy fiatal ember életéről van szó. Kezdeben tizenegyen vannak ellene, de a helyzet lassan megváltozik, és kiderül, már nem is a gyilkossági ügyről van szó, sokkal inkább saját történeteikről és gyarlóságaikról.

Tizenkét dühös ember /12 Anry Man, 1957/

Tudtad, hogy…?

A film készítő arra törekedtek, hogy a szűkös költségvetést tartani tudják, ezért amikor egy szöget bevilágítottak, az összes onnan felvett jelenetet egyszerre rögzítették, így előfordult, hogy az adott párbeszéd egymást követő mondatai csak hetek múlva kerültek felvételre.

4. A sötét lovag (2008)

Batman (Christian Bale) minden erejével igyekszik megtisztítani Gotham Cityt a bűnözőktől. Ebben a város rendőrfelügyelője (Gary Oldman), és újonnan kinevezett ügyésze (Aaron Eckhart) is segítségére van. Közös akciójukat eleinte siker koronázza, de megjelenik egy új, mindenkinél ravaszabb és veszélyesebb bűnöző, Jokernek (Heath Ledger), aki féktelen ámokfutásba kezd. Ezt követően az egész városon a rettegés és a káosz lesz úrrá.

Batman - A Sötét Lovag (Batman: The Dark Knight, 2008)

Tudtad, hogy…?

Heath Ledger naplót írt, amely sokat segített neki Joker megformálásában. Ebben a naplóban a legkegyetlenebb és legperverzebb dolgokat vette sorba, amit csak fel tudott idézni. Listát készített, összeírta, mik azok a dolgok, amik a pszichopata Joker-t nevetésre bírhatják. Listáján pl. a következők szerepeltek: vak kisbaba, taposóakna, AIDS.

3. A keresztapa II (1974)

A Corleone család iráynítása Michael Corleone kezébe kerül, édesapja, Vito Corleone halála után. Michael újszerűen közelíti meg a maffia tevékenységét, igyekszik legalízálni bizonyos működési területeket, a szerencsejátékipar helyett inkább a banki szektor és a tőzsde világa felé iygekszik elkalauzolnia a családot felhasználva erre összeklöttetéseit. A film során fényderül arra is, mi alapozta meg egykor a Corleone család hírnevét.

Keresztapa (The Godfather, 1972)

Tudtad, hogy…?

Összesen 21 helyszínen zajlott a forgatás a következő országokban: USA, Dominikai Köztársaság, Olaszország. Marlon Brando és Robert De Niro is ugyanannak a karakternek (Vito Corleonénak) a megformálásáért kapott Oscar-díjat, előbbi 1972-ben a Legjobb férfi főszereplő, utóbbi 1974-ben a Legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjat kapta meg. Az Oscar-díj történetében először fordult elő ilyen eset.

2. A keresztapa (1972)

Az egyik legnagyobb hatású maffiafilm az amerikai alvilág aranykorába kalauzol el minket, ahol Don Vito Corleone, egy bevándotló olasz család feje higgadt és keménykezű üzletemberként irányítja a rokoni szálakból szőtt maffiagépezet piszkos ügyleteit. Csak egy dologgal kapcsolatban marad tartózkodó: nem akar beszállni a drogbizniszbe. Az alvilág viszont nem csak a Corleone-családból áll: az ellentétes érdekek azonban nem csak Don Vitóra, hanem a család összes tagjára halálos veszélyt jelentenek. Vajon át tudja venni a családfő helyét fiatal és tapasztalatlan fia, Michael?

Marlon Brando

Tudtad, hogy…?

Marlon Brando a casting során vattával tömte kis az arcát, hogy hatásosabbnak tűnjön. Marlon Brando nem volt hajlandó átvenni az Oscar díjat mivel szerinte az amerikaiak elnyomták az őslakosokat.Egy indián ruhás nőt küldött maga helyett.Érdekesség hogy John Wayne meg akarta verni a nőt.

1. A remény rabjai (1994)

Andy Dufrense-t, az éles eszű bankárt 1946-ban kettős gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélik. Miután bekerül a büntetés-végrehajtó intézetbe, szembesülnie kell a hely hierarchiájával, és a börtönélet minden visszásságával. Azonban a pénzügyi tapasztalatainak köszönhetően hamar elyneri az őrök és a rabtársai bizalmát is. A börtön könyvtárának vezetőjeként pedig arra törekszik, hogy emberi méltóságot csempésszen az intézmény hétköznapjaiba.

A remény rabjai (The Shawshank Redemption, 1994)

Tudtad, hogy…?

A film rendezője magyar származású, a szülei az ’56-os forradalom után hagyták el az országot, fiúk pedig 1959-ben született Párizsban. A középső neve Árpád. Talán furcsának tűnhet, de a Ponyvaregényt és a Remény rabjai című filmet egy napon mutatták be. Ez a nevezetes nap 1994. október 14. A két film merőben eltér ugyan egymástól, de legalább együtt ünnepelheteik a születésnapjukat.

(Történetek forrása ITT és ITT; Érdekességek forrása)

//batigoool//

Mentés

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·