Elképesztő filmes bakik a Gladiátor című filmben

12 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Gladiátor című filmben

17133

Elképesztő filmes bakik a Gladiátor című filmben

A Gladiátor 2000-ben bemutatott amerikai film Ridley Scott rendezésében, Russell Crowe és Joaquin Phoenix főszereplésében. 5 Oscar-díjat is nyert a 73. Oscar-gála díjkiosztón, beleértve a legjobb film díját is. Annak ellenére, hogy az év legjobb produkciójának ítélték a szakértők, a Gladiátor egyike a legtöbb filmes bakival rendelkező filmeknek. A szemfülesek összesen 96 hibát találhatnak az alkotásban. Alábbi cikkünkben ezekből szemezgettünk és a legérdekesebb bakikról most lerántjuk a leplet.

Gladiátor (Gladiator, 2000)

1. Sírni azért nem kell amiatt hogy meghalt a végén a Ralph Moeller által játszott Hagen, ugyanis hihetetlen módon feltámadt, hiába halt meg két nappal ezelőtt, mégis ott van a tömegben Maximus haláltusájának a jeleneténél, akik odaszaladnak, majd kiviszik a dicső halott főhőst…

2. Akkoriban nem volt U betű, tehát MARCUS AURELIUS kardjára az lehetett maximum írva, hogy MARCVS AVRELIVS.

3. A római számok sem úgy néztek ki akkoriban, XIV helyett még XIIII volt a 14.

Gladiátor 2000

4. A Gladiátorharc jelenetnél miközben őrjöng a tömeg, mutatnak egy pillanatra egy nénit, akin egy trendi napszemüveg van.

5. Amikor Maximus, azaz Russell Crowe gladiátorként harcol, a nézőközönségben látható egy fehér pólós, farmernadrágos figura.

6. A film legelején, mielőtt a rómaiak nekimennek a barbároknak az erdőben, a barbárok csúnyákat kiabálnak a rómaiak felé. Ekkor már tele van a föld a rómaiak nyilaival, miközben a csata még el sem kezdődött, és ki sem adták a parancsot a tüzelésre.

12 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Gladiátor című filmben

7. Amikor siet haza a családjához Maximus, s a kamera felülről veszi, látszanak traktor nyomok a búzában.

8. Amikor Maximus lovagol a Colosseumban, az egyik képkockán főhősünk vállvédője a jobb vállán van és bal kezében a kard, míg pár másodperccel később bal vállán van a vállvédő és jobb kezében a kard.

9. A “Karthágói csata” jelenetnél, ami a Colosseum-ban játszódik, az egyik szekér körbe-körbe forog. Miután a por elkezd leülepedni, jól látható a gázpalack, ami segítségével pörgették a járművet.

Elképesztő filmes bakik a Gladiátor című filmben

10. A néző közönség éppen halállal szavaz az egyik jelentnél, és Gladiátorunk erővel hátrarúgja az oroszlán maszkos ellenfelét, akinek az erőteljes, gigászi erőkifejtés hatására még a maszkja is eltávozik az arcáról, de mire hősünk tovább lép, a maszk már vissza is varázsolódott a férfi arcára. Csodák igen is léteznek, de bakik még inkább!

11. A filmben elhangzó egyetlen latin mondat, egy győzelmi kiáltás, mely nyelvtanilag helytelen: a „Roma victor!”, azaz „Róma győztes!” helyesen „Roma victrix!” lenne.

12. A Gladiátor készítői nem törekedtek a korhűségre, a filmbeli fegyvereket különböző korokból válogatták össze, így felfedezhetünk ősi időkből származó korinthoszi sisakokat, Kr. e. 5. vagy 4. századból való hoplita pajzsokat, római katonai páncélokat, viking és török sisakokat, és olyan mellvérteket, melyek nagyban hasonlítanak a késő középkori páncélingekre.

Gladiátor 2000

(Címlapkép forrása; Bakik forrása)

//milos//

Mentés


Article Tags: · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download