Henry Fonda legjobb filmjei

10 zseniális Henry Fonda film, amit mindenképpen látni kell

1824

Henry Fonda legjobb filmjei

Henry Fonda a 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai filmszínésze. Eredetileg nem színésznek készült, egyik barátja rábeszélésnek engedve választotta ezt a pályát. 1925-től 1927-ig az omahai színház tagja volt. 1928-ban New Yorkba utazott, ahol egyetemi és más társulatokban is játszott. 1935-ben Hollywoodba hívták filmezni. A producerek azonnal felfigyeltek a tehetséges fiatalemberre. Első filmszerepét „A farmer feleséget keres” c. filmben játszotta, míg leghíresebb alakításai a Volt egyszer egy vadnyugat és a Tizenkét dühös ember című filmekben volt látható. A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész és producer szinte napra pontosan 112 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Alábbi cikkünkben rá emlékezünk.

Természetesen a lista saját véleményen alapszik. Hozzászólásban, vagy Facebook oldalunkon kommentben várjuk a ti kedvenceiteket a feledhetetlen színésztől.

10. Különös eset (The Ox-Bow Incident, 1943)

Nevada, 1885: A kocsma vendégei megtudják, hogy Kinkaid farmert egy rajtaütés során megölték. A seriff távollétében a jelenlévõ férfiak maguk akarnak törvényességet gyakorolni. A tettest hamarosan azon három idegenben vélik felfedezni, akik Kinkaid marháit elvitték. A férfiak többségi döntést hoznak: a gyilkosokat meg kell lincselni. Amikor visszatérnek, hallják, hogy a seriff elfogta az igazi tettest, és hogy Kinkaid nem halt meg. A lincskommandó alkoholba fojtja lelkiismeretfurdalását, egy közülük végez magával. Két, a városban idegen férfi, aki az önbíráskodás ellen szavazott, – hogy a szörnyű hírt megvigye – az egyik meggyilkolt családjához lovagol.

Különös eset (The Ox-Bow Incident, 1943)

Tudtad, hogy…?

Eleddig ez az egyetlen film, ami úgy kapott jelölést a Legjobb film kategóriában az Oscar-díj történelmében, hogy egyik másik kategóriában sem jelölték. Henry Fonda mindig is ezt tartotta az egyik kedvenc filmjének.

9. A midwayi csata (Midway, 1976)

1942 elején Amerika és Japán a tengeren méri össze erejét. Nimitz tengernagyot komolyan aggasztja, hogy az utóbbi időben komoly veszteségeket szenvedtek, és csak három repülőgép-anyahajójuk van ütőképes állapotban. A titkosszolgálati jelentések mind azt valószínűsítik, hogy Midway-nél várható a japán támadás és Nimitz megpróbál minden rendelkezésére álló eszközt összeszedni, hogy szembeszállhasson az ellenséggel. A japán haditengerészet vezetője, Yamamoto admirális nagyon bízik a sikerben, hiszen ő is tudja, hogy több, mint négyszeres a túlerejük. De azt még a japánok is aggasztónak tartják, hogy egységeik között gyakori a kommunikációs probléma és nincs elég információjuk az amerikai hajók mozgásáról.

A midwayi csata (Midway, 1976)

Tudtad, hogy…?

A 10. legnagyobb bevételt hozó film az USA-ban, 1976-ban.

8. A fiatal Lincoln (Young Mr. Lincoln, 1939)

A fiatal Abraham Lincoln menyasszonya, Ann Rudledge (Pauline Moore) halála után Springfieldben telepedik le, és ügyvédi gyakorlatot folytat. Itt elvállalja a gyilkossággal vádolt Clay testvérek, Matt (Richard Cromwell) és Adam (Eddie Quinlan) védelmét. Mindketten ártatlannak vallják magukat, mivel azonban a városban idegenek, környezetük nem hisz nekik. Lincoln (Henry Fonda) megmenti őket a fenyegető lincsbíráskodástól, és a drámai fő tárgyalás során leleplezi: a fő vád tanúi a valódi gyilkosok.

A fiatal Lincoln (Young Mr. Lincoln, 1939)

Tudtad, hogy…?

A legjobb eredeti történet kategóriában Oscar-díjra jelölték a filmet.

7. A leghosszabb nap (The Longest Day, 1962)

1944 júniusában a nyugati fronton pattanásig feszült a helyzet: a szövetségesek már felkészültek a partraszállásra, de az időjárás egyre rosszabbra fordul. A németek úgy hiszik, hogy Calais környékén kell szembenézniük az angol-amerikai csapatokkal, sőt abban bíznak, hogy a viharos idő miatt a szövetségesek elhalasztják az akciót. Ám Eisenhower kiadja a támadási parancsot…

A leghosszabb nap (The Longest Day, 1962)

Tudtad, hogy…?

A Schindler listája megjelenéséig ez a film volt a legnagyobb költségvetésű fekete-fehér film.

6. Háború és béke (War and Peace, 1956)

Miután a legyőzhetetlennek tűnő Napoleon egész Európát térdre kényszerítette, figyelmét Oroszország felé fordítja. Moszkvában, a közelgő háború hangulatában, Pierre Bezuhov, látogatóba érkezik régi jó barátjához, Rosztov grófhoz. Pierre szívéhez ebből a családból azonban nem a gróf, hanem annak 13 éves lánya, Natasa áll a legközelebb. A Rosztov házban természetesen több vendég is tartózkodik a moszkvai elitből, mint például Andrej Bolkonszkij herceg, illetve a szép, de számító Helena. Amikor Pierre apja meghal, a férfi hatalmas vagyont örököl tőle.

Háború és béke (War and Peace, 1956)

Tudtad, hogy…?

Audrey Hepburn egyik kedvenc olvasmánya a II. világháború alatt a Háború és béke volt, emiatt is szeretett volna szerepelni kedvenc könyvének filmadaptációjában.

 



Ezt se felejtsd ki: “10 film a legendás Marlon Brando-tól, amit feltétlen látnod kell” — KATTINTS IDE!!!

 



 

5. A halál 50 órája (Battle of the Bulge, 1965)

1944 karácsonya előtt az Ardennek vidékén állomásozó amerikai katonák körében elterjedt a hír, hogy a háború hamarosan befejeződik, sőt még az is szárnyra kel, hogy a közeli karácsonyra valamennyien hazatérhetnek. Kiley ezredes az egyetlen, aki kételkedik ebben. Német támadástól tart, de a parancsnokságon túlzottnak találják aggodalmát, és nem adnak hitelt szavainak. Aztán maguk is meglepődnek, amikor Kiley feltevése beigazolódik…

A halál 50 órája (Battle of the Bulge, 1965)

Tudtad, hogy…?

A produkció két Golden Globe-jelöléssel rendelkezik, ám megnyerni egyiket sem tudta.

4. Aranytó (On Golden Pond, 1981)

Egy öregedő házaspár, Ethel és Norman már évek óta az “Aranytó”-nál tölti a nyarat. A férfi 80. születésnapján a lányuk, Chelsea is megjelenik barátjával és annak tizenéves fiával a New England-i bungalóban. A régi feszültségek konfliktushoz vezetnek a családtagok – főként apa és lánya – között, de végül minden jóra fordul.

Aranytó (On Golden Pond, 1981)

Tudtad, hogy…?

A legjobb férfi (Henry Fonda) és a legjobb női (Katharine Hepburn) főszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte a film. Troy Garity filmes debütálása, bár a stáblistán csak fiúként szerepel. Ő Jane Fonda fia és egyben Henry Fonda unokája. Az egyetlen film, amiben apa és lánya, Henry Fonda és Jane Fonda együtt szerepelnek.

3. Nevem Senki (Il Mio Nome é Nessuno, 1974)

Senki (Terence Hill), aki nevét még gyerekkorában választotta apja legendás kuncsaftja után, mint szerencsevadász azt a feladatot kapja megbízóitól, hogy végezzen Jack Beauregarddal (Henry Fonda), az öregedő gyorstüzelővel, aki gyerekkora óta a legnagyobb példaképe. Jack kijelenti, hogy békés nyugodt időkre vágyik, de Senki nem hagyja, hogy egy ilyen hős csak úgy befejezze, ezért szervez neki egy utolsó kalandot a Vadak Bandája ellen.

Nevem Senki (Il Mio Nome é Nessuno, 1974)

Tudtad, hogy…?

Terence Hill ezt tartja a legjobb filmjének.

2. Tizenkét dühös ember (12 Angry Men, 1957)

Kamaradarab egy döntés meghozataláról. A tizenkét esküdtnek egy egyszerűnek látszó gyilkosssági ügyben kell ítéletet hoznia. Az egyik esküdtben azonban felmerül a gyanú, hogy a vádlott bűnössége mintha túlságosan is nyilvánvaló lenne, és alaposabban át kéne beszélni a tárgyalóteremben hallottakat, hiszen mégiscsak  egy fiatal ember életéről van szó. Kezdeben tizenegyen vannak ellene, de a helyzet lassan megváltozik, és kiderül, már nem is a gyilkossági ügyről van szó, sokkal inkább saját történeteikről és gyarlóságaikról.

Tizenkét dühös ember /12 Anry Man, 1957/

Tudtad, hogy…?

Henry Fonda-nak ez a film volt az egyetlen produceri munkája. Henry Fonda nem szerette nézni magát filmen, ezért a vetítőteremben oda sem nézett a vászonra. A vetítés után viszont odasétált a rendező Sidney Lumet-hez, és csak annyit mondott: “Sydney, ez lenyűgöző.”

1. Volt egyszer egy vadnyugat (C’era una Volta il West, 1968)

Frank, a gyilkos bandavezér feladata, hogy megtisztítsa a terepet a terjeszkedő vasúttársaság elől, hogy potya áron jussanak hozzá a sínek melletti területekhez. Jill, az egykori kurtizán azonban foggal-körömmel ragaszkodik a birtokához, Harmonika pedig azon van, hogy levadássza Franket. Eközben feltűnik a színen egy szökött gazember, Cheyenne, akirő senki nem tudja, kinek az oldalán áll.

Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una Volta il West, 1968)

Tudtad, hogy…?

Henry Fonda először visszautasította a szerepet. A rendező, Sergio Leone az Egyesült Államokba repült, hogy személyesen kérdezze meg a színészt döntésének okáról. Fondát korábban csak a jófiú szerepében láthatta a közönség, azonban Leone sokkolni szerette volna a nézőket, a színész pedig végül elfogadta a könyörtelen gyilkos szerepét.



Ezt se felejtsd ki: “10 film a legendás Marlon Brando-tól, amit feltétlen látnod kell” — KATTINTS IDE!!!

 



Cikkünkben az általunk legjobban kedvelt Henry Fonda filmeket olvashattátok! Természetesen a lista saját véleményen alapszik. Hozzászólásban, vagy Facebook oldalunkon kommentben várjuk a ti kedvenceiteket a feledhetetlen színésztől.

(Történetek forrása ITT és ITT; Érdekességek forrása)

//batigoool//

Mentés

Mentés

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·

Hozzászólások

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Filmezzünk!

Filmezzünk!