FILMEZZUNK.HU
Biztosan elkészül a Holnap határa 2!

Mégis elkészülhet A holnap határa 2, ráadásul az eredeti színészpárossal!

13736

Mégis elkészülhet A holnap határa 2, ráadásul az eredeti színészpárossal!

A holnap határa 2-ről nagyjából az első rész első pozitív kritikái és bevételi adatai után lehetett már hallani. Egy ilyen siker ritkán marad folytatás nélkül, így ebben az esetben is biztosra vehették a rajongók, hogy látják még kedvenceiket idegenekkel csatázni. Igen ám, de máig nem nagyon történt érdemi előrelépés a projektben. Az első részt (és vélhetően a másodikat is) rendező Doug Liman egy interjúban korábban arról beszélt, hogy igazából csak a sztárokon múlik, mikor indul be igazán a munka.

Tom Cruise - A holnap határai

Mostanra viszont állítólag minden fontosabb szereplő rábólintott a folytatásra, csak épp mind Tom Cruise, mind Emily Blunt igen sűrűn be van táblázva, így egyelőre továbbra is kérdéses, mikor indulhat be a gépezet igazán.

Ami történetet illeti, természetesen alig tudni valamit a tervekről. Egyes források  szerint a készítők az időhurkot egy picit jobban kitágítanák, ami azt jelenti, hogy az események közvetlenül az első film után vennék fel a fonalat, de aztán valahogy visszakerülnénk az időben az első rész története elé. Így kapnánk egy előzmény-folytatást.

Összegezve tehát, a film alapötlete már nagyjából megvan, a rendező és a főszereplők is rábólintottak a projektre, ugyanakkor egyelőre még azt sem tudni, hogy mikor kezdődhet a forgatás. És mivel Tom Cruise a következő másfél-két évre is szinte végig be van táblázva (Emily Bluntról nem is beszélve), így 2023 elejénél korábban aligha lehet bármi az egészből.

Ez a 12 filmsztár majdnem életét vesztette forgatás közben

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · ·