FILMEZZUNK.HU

Itt a Paddington 2 magyar nyelvű előzetese

9883

Paddington 2 (2017) – Előzetes

A Paddington sikere után nem is volt kérdés, hogy érkezhet a folytatás, amelyre már nem is kell olyan sokat várnunk: november 30-án debütál a hazai mozikban. 2014 telén mutatták be a Paddington-t és elég tetszetős eredményt hozott. 2015 áprilisában megerősítették, hogy jöhet a folytatás, a bemutatót 2017 november 10-re lőtték be. Paul King és Simon Farnaby írta a forgatókönyvet, előbbi ismét bevállalta a rendezést is. Sőt, időközben már a harmadik film tervezgetéséhez láttak hozzá.

Paddington 2 (2017) - Előzetes

Az első részben Nicole Kidman szövögetett gonosz terveket, ezúttal Hugh Grant-tel gyűlik meg a maci baja. Paddington a Brown családnál él boldogan és a közösség is kedveli. Miután egy antikkereskedésben meglát egy drága könyvet, úgy dönt, hogy bevállal néhány melót, a fizetésből pedig meg tudja venni Lucy 100. születésnapjára. Azonban a könyvet ellopják. De ki lehetett a tettes?

(Forrás: Filmdroid)


Article Tags: · · · · ·