15 mesefilm, amit kicsiknek és nagyoknak is látni kell

15 lenyűgöző mesefilm, amit kicsiknek és nagyoknak is látni kell

6428

A 15 legjobb mesefilm

A mese egy epikai műfaj, amely régen többnyire szájhagyomány útján terjedt (népmese) és akkor még elsősorban felnőtteknek szólt. A mai értelemben vett mese már kifejezetten gyerekeknek szól, ahol a történet általában pozitív véggel zárul és a jó- rossz élesen elkülönül egymástól. Korunkban inkább a műmese a jellemzőbb, ahol a szerző személye ismert. Következzen 15 mesefilm, amit nem csak kicsiknek ajánlunk, hiszen a felnőttek is jót fognak rajta szórakozni.

Melyik a kedvenc mesefilmed? Oszd meg velünk kommentben vagy hozzászólásban a Facebook oldalunkon! Az általunk legjobban kedvelt 15 mesefilm sorrendje kizárólag saját véleményen alapszik!

15. Z, a hangya /Antz, 1998/

Eme mesefilm története szerint az élet nem habos torta Z számára, aki egy kis dolgozó hangya nagy ötletekkel, és az esélye, hogy meghódítsa a gyönyörű Bala hercegnőt, szó szerint egy a milliárdhoz. De amikor Z rábeszéli katonahangya barátját, hogy átmenetileg cseréljenek posztot, a dolgok vad fordulatot vesznek. A termeszekkel vívott háborútól a “Rovarkánaán” keresésén át Z kalandjai végül odáig vezetnek, hogy meg kell ütköznie a könyörtelen Csáprágó tábornokkal, aki ki akarja irtani az egész bolyt. Z, az egykor legjelentéktelenebb dolgozó most a legnagyobb hőssé válhat mindannyiuk közül.

Z, a hangya (AntZ, 1998)

14. Szörny Rt. /Monsters, Inc., 2001/

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.

Szörny Rt. (Monsters, Inc.. 2001)

13. Micimackó /Winnie the Pooh, 2011/

Bagoly az egész társaságot egy felettébb vad kalandba keveri, melynek célja, hogy Róbert Gidát megmentsék egy képzeletbeli vádaskodástól. Úgy tűnik, nagyon zűrös nap lesz ez egy medvének, aki csupán némi mézért indult útjára. Malacka és Füles a maguk kedves módján segítik a küldetést, amiből Tigris és Nyuszi se maradhat ki.

micimackó 1977

12. 101 kiskutya /101 Dalmatians, 1961/

A 101 kiskutya című mesefilm történetében Roger Radcliffe zeneszerző agglegényként él Londonban kan dalmatájával, Pongóval. Pongo elhatározza, hogy feleséget talál Rogernek és kiszemeli az utcán sétáló dalmatát és gazdáját, majd a parkban tett, előrehozott séta alkalmával összehozza Anitával, akinek szintén van egy dalmatája, Perdita. Perdita nem sokkal később 15 kölyökkutyának ad életet. Még aznap este meglátogatja őket Szörnyella de Frász, Anita egykori osztálytársnője, aki meg akarja venni az egész almot. Roger véglegesen visszautasítja, mire Szörnyella felbérel két bűnözőt, Jaspert és Horace-t, hogy rabolják el a kiskutyákat, hogy a bundájukból neki szőrmét lehessen készíteni. Pongo és Perdita a többi kutya segítségét kéri a kölykök felkutatásához. Szörnyella vidéki házában (az elhanyagolt állapotban lévő családi birtokán) tartja őket fogva Jasper és Horace, összesen 99 kiskutyát.

101 kiskutya /101 Dalmatians, 1961/

11. Jégvarázs /Frozen, 2013/

Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól.

Jégvarázs (Frozen, 2013)

10. Az oroszlánkirály /Lion King, 1994/

Az oroszlánkirály című mesefilm a kis Szimba életét meséli el. Az állatok királyának, Mufasának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. A dzsungel állatai tisztelettel bánnak a rettegett, de igazságos király gyermekével, így Szimba életének első hónapjai gondtalanul, boldogságban telnek. De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa halála után az ő fejére kerül majd a korona. Zordon ármánykodásának köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák… Szimba nem maradhat többé szülőhelyén, ahol Zordon azonnal magához ragadja a hatalmat. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt, hogy apja szellemében ő legyen az új Oroszlánkirály!

Az oroszlánkirály (The Lion King, 1994)

9. Bambi /Bambi, 1942/

Eme mesefilm története Bambi, a kis szarvasbikaborjú születésétől indul. Végigköveti az első lépéseit, első szavait, első kalandjait. Láthatjuk, hogyan ismerkedik meg az őt körülvevő szűkebb és tágabb környezettel, amiben hol édesanyja, hol kis barátai, Toppancs nyuszi és Virág, a borz segítenek neki. Megtapasztalja a veszélyt, amit főként a vadász jelent számukra, majd a bánatot, amit édesanyja elvesztése miatt érez. De nem marad magára, mert apja, az erdő Nagyhercege, magához veszi és felneveli. Ifjúkorában aztán a szerelem is utoléri. Szarvasbikához illően meg is küzd a választottjáért, majd egy erdőtűzből való sikeres menekülés után maga is családot alapít.

Bambi /Bambi, 1942/

8. L’ecsó /Ratatouille, 2007/

Remy, a patkány kölyökkora óta annak jegyében élt, hogy felnőve majd séfként dolgozhat az egyik párizsi étteremben. Hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy “mindenki főzhet”. A gyakorlat azonban mást mond. Remy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen veszélyt jelent egy magafajtának, ha felfedezik a konyhában. Amikor úgy tűnik, hogy álma végképp szertefoszlik, onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé sem várná: egy kétlábútól. Igaz barátra talál Linguiniban, az étterem szégyenlős, kirúgás szélén álló szemetes fiújában.

Lecsó - Ratatouille (Brad Bird, 2007)

7. Madagaszkár /Madagascar, 2005/

Eme mesefilm története szerint Alex, az oroszlán a nagyvárosi dzsungel királya, mivel ő a New York-i Central Park állatkertjének fő attrakciója. Ő és legjobb barátai, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria, a víziló egész eddigi életüket kellemes fogságban töltötték, pazar étkek közt, zöldövezeti környezetben. Ám Martynak az elég jó sem elég jó, hagyja, hogy úrrá legyen rajta a kíváncsiság és néhány rendkívüli pingvin segítségével megszökik, hogy felfedezze a külvilágot, ami annyira hiányzik neki. Barátai döbbenten állnak másnap reggel Marty hűlt helyénél és kitörnek az állatkertből, hogy visszahozzák a zebrát, mielőtt még bárki rájönne, hogy eltűnt. Ám egy metróban bóklászó oroszlán, zsiráf és víziló még New Yorkban is kelt némi feltűnést. Alex, Melman és Gloria a Központi Pályaudvaron akadnak rá Martyra, de mielőtt felszállhatnának a hazafelé tartó metróra, elkábítják, elfogják, bedobozolják és egy Afrika felé tartó hajóra pakolják őket a jó szándékú emberek, akik úgy gondolják, hogy megmentik az állatokat a nagyvárosi élet stresszétől. Amikor a cselszövő pingvinek megrongálják a hajót, hőseink Madagaszkár egzotikus szigetének partján találják magukat. A New York-i aszfaltbetyároknak most rá kell jönniük, miképpen maradhatnak életben, a vadonban és fel kell fogniuk, mit is jelent valójában az a mondás, hogy “nagy az Isten állatkertje.”

Madagaszkár (2005)

6. Shrek /Shrek, 2001/

Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shreknek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat – és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen… A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrekért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan kiderül, hogy a sárkánynál sokkal nagyobb problémát jelent Fiona különös titka…

Shrek (2001)

5. Némó nyomában /Finding Nemo, 2003/

Eme mesefilm története szerint az élet a Nagy Zátony környékén tele van veszélyekkel. Jól tudja ezt Pizsi, a kis bohóchal, s erre próbálja megtanítani egyetlen fiát, Némót is. Ám az ifjonc – ahogy az már lenni szokott – tele van kalandvággyal, és amikor eljön az idő, el kell hagynia otthonát, és elindulni az iskolába. Pizsi idegesen kíséri őt, és szorongva figyeli minden mozdulatát. Aggodalma nem is alaptalan, mert Némó, dacolva intelmeivel, túlúszik a biztonságos határon, hogy megnézzen egy hajót, és az apa tehetetlenül nézi végig, ahogy egy búvár hirtelen elragadja csemetéjét.

Némó nyomában (Finding Nemo, 2003)

4. A szépség és a szörnyeteg /Beauty and the Beast, 1991/

A történet régi, mégis időtlen: egy kis francia falucskában él egy káprázatosan szép, megejtően bájos és okos fiatal leányzó, Belle, akit szabályosan üldöz szerelmével a jóképű, de durva lelkű, törtető Gaston. Egy napon Belle apját elrabolja a környéken magasodó kastélyban lakó, rettegett szörnyeteg, és “váltságdíjként” a leányt kéri. Belle gondolkodás nélkül feláldozza magát, és önként besétál a szörny csapdájába. Ahogy telnek a napok, úgy ismeri és szereti meg egyre jobban a taszító külső mögött jólelkűnek és nemesnek bizonyuló herceget. A különös romantikus kapcsolat kialakulásában a szörnyeteg kastélyának életre kelt tárgyai is segítenek – Belle a teáskanna (Kanna mama), a kis Csészike, a gyertyatartó és a falióra elbeszélései alapján ismeri meg fogva tartójának valódi, jó oldalát. Lassan kibontakozó szerelmük azonban nincs biztonságban: a csalódott, dühös Gaston hadjáratot indít a “szörnyeteg” ellen…

A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast, 1991)

3. Aranyhaj és a nagy gubanc /Tangled, 2010/

Aranyhaj, a királyi pár elrabolt leánya egy toronyban él az anyjának vélt boszorkánnyal. Még soha nem tette ki a lábát a toronyból, és ha a boszorkányon múlik, örökre rab marad. Épp születésnapján toppan be váratlanul Flynn, a körözött bandita, aki az elveszett királylány fejdíszével szökésben van. Kényszerűségből egyezséget kötnek, és belevágnak életük leghajmeresztőbb kalandjába.

Aranyhaj és a nagy gubanc

2. Szilaj, a vadvölgy paripája /Spirit: Stallion of the Cimarron, 2002/

Eme mesefilm története szerint Szilaj, a vad és fékezhetetlen paripa társainak vezetője, védelmezője. Egy napon harmonikaszót hoz felé a szél a hegyekből, ő pedig elindul, hogy megtudja az ismeretlen hangok eredetét. A távolban szokatlan fényeket pillant meg és ez végképp felkelti kíváncsiságát. Egy tábor tüzét fedezi fel, körülötte pedig furcsa lények – emberek -, akiket szintén sosem látott. Az első találkozás azonban drámai fordulatot hoz: az emberek lasszóval elfogják Szilajt, magukkal viszik, majd eladják a lovasság katonáinak. Az Ezredes megparancsolja, hogy törjék be a lovat, de az egymás után próbálkozó katonák nem járnak sikerrel. Az Ezredes ekkor taktikát vált, kikötözi Szilajt – de enni-inni nem ad neki. Ekkor felbukkan egy “kétlábú”, egy fiatal dakota indián, Kis Patak, aki maga is az ezredes foglya.

Szilaj - A vad völgy paripája (Spirit: Stallion of the Cimarron, 2002)

1. Agymanók /Inside Out, 2015/

A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik – ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley első számú és legfontosabb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.

Agymanók /Inside Out, 2015/

Melyik a kedvenc mesefilmed? Oszd meg velünk kommentben vagy hozzászólásban a Facebook oldalunkon! Az általunk legjobban kedvelt 15 mesefilm sorrendje kizárólag saját véleményen alapszik!

//Noncsi//

Mentés

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download