FILMEZZUNK.HU
Fekete Párduc még mindig a fellegekben jár! – Hétvégi bevételi lista, USA

Fekete Párduc még mindig a fellegekben jár! – Hétvégi bevételi lista, USA

2099

Hétvégi bevételi lista, USA – 2018. március 9-11.

Bár volt kihívója, ezen a hétvégén is mindenkit kenterbe vert a Fekete Párduc, mely újabb mérföldkőhöz érkezett. Négy hete zsinórban hozza a bevételi lista első helyét a Fekete Párduc, erre legutóbb a Star Wars – Az ébredő Erő volt képes. A Marvel adaptációja 41,1 millióval könnyedén végzett a lista élén, míg az összbevételek tekintetében már a 1 milliárd dolláros álomhatárt is átlépte. A produkció csak ezen a hétvégén mutatkozott be Kínában, ahol három nap alatt összesen 66,5 millió dollár értékben váltottak rá jegyet. – írja a mafab.hu

Fekete Párduc még mindig a fellegekben jár! – Hétvégi bevételi lista, USA

Bár volt kihívója, ezen a hétvégén is mindenkit kenterbe vert a Fekete Párduc

A dobogó második fokát a Disney vegyes fogadtatású fantasyje, a hamarosan a hazai mozikba is megérkező Időcsavar szerezte meg. A film 33,3 millióval kezdte meg mozis szereplését, ami megfelel az előzetes becsléseknek, bár a sztárparádé és a tetemes büdzsé fényében mégsem lehet hatalmas okuk az örömre az alkotóknak. A fantasyért a kritikusok sem rajongtak, legalábbis erről árulkodik a RottenTomatoes 42 százalékos összesített értékelése.

A harmadik helyet egy horror, a Hívatlanok 2: Éjjeli préda szerezte meg 10,4 millióval, melyet a Disney filmjéhez hasonlóan mind a kritikusok, mind a nézők vegyesen fogadtak. Ez a szám mindenesetre egyáltalán nem rossz ilyen mezőnyben egy alacsony költségvetésű korhatáros filmtől. A Hívatlanok 2 már a hazai mozikban is megtekinthető.

Hívatlanok 2: Éjjeli préda

A harmadik helyet egy horror, a Hívatlanok 2: Éjjeli préda szerezte meg

Nem sokon múlt, de lecsúszott a dobogóról Jennifer Lawrence kémthrillerje, a Vörös veréb, mely ugyanakkor éppen csak meg tudta előzni az idei év eddig legnagyobb vígjátéksikerét, az Éjszakai játékot.

Minden lehetséges fronton leszerepelt azonban a hamarosan nálunk is látható Hurrikán meló, mely a nyolcadik helyet szerezte meg, és Charlize Theron valamint Amanda Seyfried fekete humorú vígjátéka, a Gringo, mely a legjobb tízbe sem tudta beverekedni magát.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Fekete Párduc – $41,1M / $1,07Mrd
  2. Időcsavar – $33,3M / $39,6M
  3. Hívatlanok 2: Éjjeli préda – $10,4M / $10,4M
  4. Vörös Veréb – $8,1M / $82,9M
  5. Éjszakai játék – $7,9M / $69,7M
  6. Nyúl Péter – $6,8M / $119,6M
  7. Bosszúvágy – $6,6M / $23,8M
  8. Hurrikán meló – $3,1M / $3,1M
  9. Expedíció – $3,1M / $26M
  10. Jumanji: Vár a dzsungel – $2,7M / $934,1M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

A Fekete Párduc minden idők legjobb filmje a RottenTomatoes-on

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·