FILMEZZUNK.HU

Éjjeli napfény (2018) – Kritika

11508

Éjjeli napfény kritika

Az Éjjeli napfény egy kellemes és bájos romantikus film, melyhez egy 2006-ban elkészült és bemutatott japán dráma szolgált alapul. Filmünk egyik főszereplője Arnold Schwarzenegger fia Patrick Schwarzenegger, (Charle) és a Disney csatorna TV-sorozataiból ismert színésznő Bella Thorne (Katie). A sablonos és kiszámítható, de bájos szerelmi történetben az éjszaka leple alatt válnak valóra az igazi álmok….

Éjjeli napfény (Midnight Sun, 2018) - Előzetes

Katie XP-vel (Xeroderma Pigmetosum), azaz holdfénybetegséggel küzd , ami egy ritka genetikai betegség, ugyanis soha nem érheti bőrét napfény. Főhősünk mindennapjait elsötétített szobájában kénytelen élni, és innen ábrándozik egy normális életről. Édesanyja korán eltávozott életéből, apjával boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, aki nagy figyelemmel, és szeretettel neveli lányát. Egyetlen barátnője Morgan , egy igazi nagydumás belevaló csajszi, akivel minden örömét, bánatát meg tudja osztani. Katie-nek amikor módja van rá, a helyi vasútállomáson esténként zenél, gitározik az éppen arra járóknak. (..ugye milyen hihető élethelyzet? :)) Éjjelente tudja csak a fiatalok normális világát élni, amikor is egy véletlen folytán összeismerkedik Charlie-val, akit gyerekkora óta imád és figyel titkon az ablakából.. A tinédzserek persze rögtön szerelmesek lesznek egymásba,és ettől a naptól kezdve minden estéjüket együtt töltik.

Éjjeli napfény (2018) - Kritika

A földkerekség legboldogabb párját mutatja be a film. Annyi romantikát kapunk itt hogy kicsit feszengve nézzük a vásznat. Katie fél megosztani titkát a fiúval, ezzel viszont óriási bajba sodorja az életét… A néző egy kedves és bájos szerelmi történetnek lehet tanúja, ahol gyakran kiborul a giccsekkel teli pohár, és csak ámulunk hogyan lehet ilyen sziruposra sikeredett filmet összehozni, amibe talán sokkal több lehetőség lett volna , mint amit kapunk felállva a moziszékünkből.

Kedves, bájos, és egyszerű a forgatókönyv amiből készült a film. Szeretetre méltó poénok jellemzik az alkotást, de sajnos sokkal több erényt nem fedezhetünk fel.

Pozitív ellenpéldája ennek a műnek, a pár éve bemutatott ,és szinte tökéletesre sikeredett Csillagainkban a hiba c. film. A műfaj ugyanaz , a tinirománc keveredik egy gyógyíthatatlan betegséggel, amivel a fiataloknak meg kell küzdeniük, és a végkimenetel is hasonló. Abban a nagyszerű filmben egy szépen felvezetett sztorival, részletesen bemutatott karakterekkel van dolgunk, ami egy magával ragadó szerelmi történetet eredményezett. Itt ennek a fajta elérzékenyülésnek nyomát sem fedezhetjük fel.

Éjjeli napfény (2018) - Kritika

A játékidő végére -amit szerencsésen nem húznak soká- egy könnycseppet sem tudunk sajnos kivarázsolni szemünkből főszereplőnk sorsa iránt, mert akármennyire is próbálkozik rendezőnk Scott Speer, – kinek 2018 előtt a leghíresebb filmje a Step Up 4. része volt, ami szintén nem egy erős alkotás,- bizony neki most ez nem jött össze. Nem rossz film az Éjjeli napfény , csak annyira sablonos és kiszámítható , hogy teljesen beleszürkül a hasonló filmek mostani mezőnyébe. Szinte semmi újat nem kapunk a műfajtól. Az előző hónapban bemutatott romantikus film , a Nap Nap után is talán több újdonságot tudott felmutatni ,piciny eredetiségével, érdekességével , ami sajnos ebből kimaradt, pedig az sem volt egy felejthetetlen alkotás.

A film legnagyobb hibája a meglepetés nélküli párbeszédek sokasága.

Éles váltást fedezhetünk fel a filmben, ugyanis kb. a 65.percig szinte csak romantikát kapunk, majd egy hirtelen váltással bemutatja nekünk a betegség valódi komoly erejét, hatását, ami szinte mellbe vágja a nézőt. Nincs mértékletesség, nincs átvezetés, keveredés a romantika és a dráma között. Nem jön át Katie fájdalma, ami nem csupán a sablonos karakteréből adódik. Nem tudjuk teljesen átérezni ezt a szörnyű betegséget. Ötletes azonban a filmben az a fajta törekvés, hogy Katie mikor gitárt ragad, és énekel ,megmutatja nekünk dalain keresztül valódi érzéseit, gondolatait, fájdalmát… Csupán a romantikus szálat mutatta be igazán rendezőnk , a kapcsolat nehézségeiről , valamint hogy mennyire próbára teszi egy ilyen komoly betegség az életet, a párkapcsolatot csak felületesen érintette. Kicsit a film vége összecsapott volt, annyi minden történik az utolsó 10 percben,

…..vigyázat SPOILER!… ( szenvedés-halál-temetés-visszaemlékezés…)

hogy ha ezt a fajta levezetést kicsit jobban kicsomagolják nekünk nézőknek, akkor valóban mélyebben érint minket az alkotás.

Éjjeli napfény (2018) - Kritika

A film tehát egy kihagyott ziccer, az elpuskázott lehetőségek tárháza volt. Több lehetett volna benne mint amit nyújtott, így csupán egy kellemes délutáni kikapcsolódásra elég, amit sajnos a következő hónapokban már valószínű el is feledünk. Reméljük Patrick Swarzenegger jóval többre képes, és jobb, érdekesebb szerepeket fog kapni, mert ezzel a szereppel nem tud bevonulni a filmtörténelem nagyjai közé.

Tehát a megjelenés adott, mert valljuk be csak vonásokban hasonlít a papára, stílusában Patrick nem vérbeli akcióhős, ez a fajta szerep jól áll neki, csupán egy jobb filmben.

Kellemes meglepetés viszont, hogy becsempésztek az alkotók egy fontos üzenetet: Katie előrehaladott állapotánál tudatosul bennünk az a gondolat, milyen fontos is a Nap az életünkben. Teljesen természetesnek vesszük mi egészséges emberek a napfényt , azt amit a Nap nyújt a Földnek, nekünk, mindenkinek…

Az Éjjeli napfény adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/midnight-sun-274041.html

//Kovács Ferenc # dájhárd//

20 legjobb film a szerelemről, amit feltétlen látnod kell

Éjjeli napfény kritika Az Éjjeli napfény egy kellemes és bájos romantikus film, melyhez egy 2006-ban elkészült és bemutatott japán dráma szolgált alapul. Filmünk egyik főszereplője Arnold Schwarzenegger fia Patrick Schwarzenegger, (Charle) és a Disney csatorna TV-sorozataiból ismert színésznő Bella Thorne (Katie). A sablonos és kiszámítható, de bájos szerelmi történetben az éjszaka leple alatt válnak valóra az igazi álmok.... Katie XP-vel (Xeroderma Pigmetosum), azaz holdfénybetegséggel küzd , ami egy ritka genetikai betegség, ugyanis soha nem érheti bőrét napfény. Főhősünk mindennapjait elsötétített szobájában kénytelen élni, és innen ábrándozik egy normális életről. Édesanyja korán eltávozott életéből, apjával boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, aki nagy figyelemmel, és szeretettel neveli lányát. Egyetlen barátnője Morgan , egy igazi nagydumás belevaló csajszi, akivel minden örömét, bánatát meg tudja osztani. Katie-nek amikor módja van rá, a helyi vasútállomáson esténként zenél, gitározik az éppen arra járóknak. (..ugye milyen hihető élethelyzet? :)) Éjjelente tudja csak a fiatalok normális világát élni, amikor is egy véletlen folytán összeismerkedik Charlie-val, akit gyerekkora óta imád és figyel titkon az ablakából.. A tinédzserek persze rögtön szerelmesek lesznek egymásba,és ettől a naptól kezdve minden estéjüket együtt töltik. A földkerekség legboldogabb párját mutatja be a film. Annyi romantikát kapunk itt hogy kicsit feszengve nézzük a vásznat. Katie fél megosztani titkát a fiúval, ezzel viszont óriási bajba sodorja az életét... A néző egy kedves és bájos szerelmi történetnek lehet tanúja, ahol gyakran kiborul a giccsekkel teli pohár, és csak ámulunk hogyan lehet ilyen sziruposra sikeredett filmet összehozni, amibe talán sokkal több lehetőség lett volna , mint amit kapunk felállva a moziszékünkből. Kedves, bájos, és egyszerű a forgatókönyv amiből készült a film. Szeretetre méltó poénok jellemzik az alkotást, de sajnos sokkal több erényt nem fedezhetünk fel. Pozitív ellenpéldája ennek a műnek, a pár éve bemutatott ,és szinte tökéletesre sikeredett Csillagainkban a hiba c. film. A műfaj ugyanaz , a tinirománc keveredik egy gyógyíthatatlan betegséggel, amivel a fiataloknak meg kell küzdeniük, és a végkimenetel is hasonló. Abban a nagyszerű filmben egy szépen felvezetett sztorival, részletesen bemutatott karakterekkel van dolgunk, ami egy magával ragadó szerelmi történetet eredményezett. Itt ennek a fajta elérzékenyülésnek nyomát sem fedezhetjük fel. A játékidő végére -amit szerencsésen nem húznak soká- egy könnycseppet sem tudunk sajnos kivarázsolni szemünkből főszereplőnk sorsa iránt, mert akármennyire is próbálkozik rendezőnk Scott Speer, - kinek 2018 előtt a leghíresebb filmje a Step Up 4. része volt, ami szintén nem egy erős alkotás,- bizony neki most ez nem jött össze. Nem rossz film az Éjjeli napfény , csak annyira sablonos és kiszámítható , hogy teljesen beleszürkül a hasonló filmek mostani mezőnyébe. Szinte semmi újat nem kapunk a műfajtól. Az előző hónapban bemutatott romantikus film , a Nap Nap után is talán több újdonságot tudott felmutatni ,piciny eredetiségével, érdekességével , ami sajnos ebből kimaradt, pedig az sem volt egy felejthetetlen alkotás. A film legnagyobb hibája a meglepetés nélküli párbeszédek sokasága. Éles váltást fedezhetünk fel a filmben, ugyanis kb. a 65.percig szinte csak romantikát kapunk, majd egy hirtelen váltással bemutatja nekünk a betegség valódi komoly erejét, hatását, ami szinte mellbe vágja a nézőt. Nincs mértékletesség, nincs átvezetés,…

Értékelés

Történet - 62%
Tartalom - 53%
Dráma - 47%
Rotten Tomatoes - 51%
IMDB - 62%

55%

User Rating: 2.5 ( 3 votes)
55

Article Tags: · · · · · · · · · ·