FILMEZZUNK.HU
Dwayne Johnson legjobb filmjei

10 Dwayne Johnson film, amit kár lenne kihagyni

71266

Dwayne Johnson legjobb filmjei

Dwayne Johnson amerikai színész, producer, kaszkadőr és ex-pankrátor. Kezdetben pankrátorként tevékenykedett, majd elkezdett a filmes szakma iránt érdeklődni. Első filmes szerepeit televíziós sorozatokban kapta: az Azok a 70-es évek show-ban saját apját, Rocky Johnsont játszotta, de szerepelt a Star Trek: Voyager és A hálózat csapdájában egy-egy epizódjában is. 2001-ben debütált a mozivásznon A múmia visszatérben. A Skorpiókirály című film első forgatási napja után a rendező született akcióhősnek nevezte, mondván, hogy “Ez a fickó mindent tud.” A szikla becenévre hallgató sztárszínész a napokban ünnepli 51. születésnapját, melynek alkalmából összeválogattuk a 10 kedvenc filmünket tőle.

10. Rohanás (Faster, 2010)

Mikor a férfi (Dwayne Johnson) kiszabadul a börtönből, nem új életét kezdi el építeni. Egyetlen célja van csupán, hogy megbosszulja bátyja halálát. Meg akarja találni az árulókat, és végezni akar velük: gyorsan és kíméletlenül. Csupán néhány órája van. A rendőrség és egy bérgyilkos is a nyomába szegődik, ám őt semmi nem tarthatja vissza attól, hogy bosszút álljon a bűnösökön.

Rohanás (Faster, 2010)

Tudtad, hogy…?

Ez volt Dwayne Johnson újabb akciófilmje a 2005-ös Doom óta. A kettő között főleg vígjátékokat és családi komédiákat csinált. George Tillman, Jr. a forgatás kezdete előtt minden színésznek odaadott egy mappát, amiben a karaktere leírása volt, illetve egy filmlistát, amit meg kellett nézniük, és jegyzeteket kellett készíteniük.

9. Baywatch (2017)

A nagysikerű tévésorozat moziverziójában az elkötelezett vízi mentő, Mitch Buchanon (Dwayne Johnson) akasztja össze a bajuszt egy pimasz újonccal (Zac Efron). Ám a két vetélytárs összefog, amikor arról van szó, hogy fel kell göngyölíteniük egy bűnügyet, amely az egész öböl jövőjét veszélyezteti.

Baywatch 2017

Tudtad, hogy…?

Dwayne Johnson a tizedik profi pankrátor, aki játszik a Baywatch franchise-ban, azonban ő az első profi pankrátorból lett színész, aki nem tűnt fel a film alapjául szolgáló televíziós sorozatban.

8. Az Amazonas kincse (The Rundown, 2003)

Beck (Dwayne Johnson), a mindenes azt a feladatot kapja, hogy keresse meg és hozza vissza főnöke kalandvágyó fiát, Travist (Seann William Scott), aki most épp a dél-amerikai dzsungelben kutat elfeledett kincsek után. Az őrült hajszába mások is bekapcsolódnak, a mókás kincskereső és a sziklakemény embervadász mellett gerillaharcosok és egy aranybánya mogorva tulajdonosa, sőt egy vonzó csapos lány is színre lép.

Az Amazonas kincse (The Rundown, 2003)

Tudtad, hogy…?

Dwayne Johnson kissé belefáradt, hogy nem tud elég időt tölteni a családjával, ezért a forgatásra elkísérte a felesége és a kislánya. Peter Berg és csapata épp az amazonaszi esőerdőben keresett megfelelő helyszínt a forgatásra, amikor három felfegyverzett helybéli kirabolta őket. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy a forgatás helyszínét áthelyezik Hawaii-ra.

7. Központi hírszerzés (Central Intelligence, 2016)

A gimnáziumi osztály egykor halálra szekált lúzere halálos CIA ügynökként bukkan fel a gimnáziumi évfolyam találkozón. Mi több, azt állítja, hogy egy szigorúan titkos ügyön dolgozik, és segítséget kér a suli egykori nagymenőjétől, aki mára a régi szép időket visszasíró könyvelővé szürkült. Ám mire a megfontolt aktakukac rájön, mibe is rángatták bele, már túl késő kiszállni, és az egyre kiszámíthatatlanabb új barát egyre mélyebbre rántja a lövöldözések, konspirációk és kémkedések világába, ahol mindketten bármikor kinyiffanhatnak, méghozzá számtalan különböző módon…

Központi hírszerzés 2016 - Előzetes

Tudtad, hogy…?

Dwayne Johnson azért vállalta a szerepet, mert tetszett neki, hogy ő alakítja a humoros karaktert, Kevin Hart pedig a komoly szerepet.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·