FILMEZZUNK.HU
George Clooney legjobb filmjei

10 George Clooney film, amit kár lenne kihagyni

22436

George Clooney legjobb filmjei

A napokban ünnepli 62. születésnapját, a kétszeres Oscar és négyszeres Golden Globe-díjas színész, George Clooney. Ennek apropóján gondoltuk úgy, hogy kiválasztjuk George eddigi színészi pályafutásából, a tíz általunk legjobbnak tartott alkotást. Elsőként 1978-ban debütált színészként a televízióban, majd elnyerte Dr. Doug Ross szerepét a nagy sikerű orvosi drámában, a Vészhelyzetben. 1994 és 1999 között volt jelen a sorozatban és két Primetime Emmy-díjat is bezsebelt az alakításért. Munkája során egyre csak gyűjtötte a vezető filmszerepeket, mígnem mára több, mint 50 filmben kapott komoly szerepet. Íme a 10 kedvenc alkotásunk, a születésnapját ünneplő színésztől!

10. Egek ura (Up in the Air, 2009)

Ryan Bingham (George Clooney) a nagyvállalati leépítések szakembere, azaz embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutas mérföldeket. Hamarosan eléri a tízmillió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll.

Tudtad, hogy…?

A produkciót 5 Oscarra és 6 Golden Globe-díjra is jelölték, ám ebből mindösszesen egy Golden Globe szobrocskát tudott megkaparintani, mégpedig a legjobb forgatókönyvért járót.

9. Viharzóna (The Perfect Storm, 2000)

Billy Tyne kapitány (George Clooney) kardhalvadászatra hívja össze legénységét. Tudja, hogy az idő októberben bármikor rosszra fordulhat, de belevág a nagy zsákmány reményében. Öten követik őt: a két hősszerelmes ifjú, Bobby (Mark Wahlberg) és Bugsy (John Hawkes), a nemrégen elvált Murph (John C. Reilly), Alfred (Allen Payne), a hallgatag jamaikai és egy ellenszenves férfi. Az első kudarc után veszélyesebb vizekre merészkedik a kapitány. A sikeres halászat után azonban elromlik a hajó felszerelése. Nehéz döntés előtt állnak: vagy áthajóznak a viharon, vagy várnak és elvesztik a zsákmányt.

Viharzóna (The Perfect Storm, 2000)

Tudtad, hogy…?

A film megtörtént esetet dolgoz fel. Külön érdekesség, hogy a forgatáshoz egyetlen valódi halat sem használtak fel.

8. Utódok (The Descendants, 2011)

Hawaii a turisták számára maga a földi paradicsom, azonban az ott élőknek ugyanolyan az élete, mint bárki másnak. Matt King felesége egy szerencsétlen baleset következtében életét veszti, a férfi pedig egyedül marad két lányával, miközben elhunyt társáról megdöbbentő dolgok derülnek ki. Matt vállára óriási tehet szakad: döntenie kell a megöröklött ősi erdőség eladásáról.

Utódok (The Descendants, 2011)

Tudtad, hogy…?

A 2012-es Golden Globe gálán, a filmben nyújtott alakításáért George Clooney elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, mindamellett, hogy az alkotást is a legjobbnak találták.

7. Sziriana (Syriana, 2005)

21 év a CIA szolgálatában kiélezi az érzékeket. Robert Baer ügynök azt is pontosan látja, amikor saját cégében támadnak bajok. A hidegháborúnak vége, a Közel-Keleten mind nagyobb a káosz, és a titkosszolgálat egyre nehezebben boldogul. A politikusok túl sokszor szólnak bele a munkájába, túl sok információt próbálnak saját érdekeik szerint befolyásolni. Baer számára csak akkor válik személyessé mindez, amikor egy olajmágnás és felesége a saját bőrén érzi meg, mire képes a terrorizmus.

Sziriana (Syriana, 2005)

Tudtad, hogy…?

Szülinapos színészünk a filmben nyújtott játékáért kiérdemelte a legrangosabb díjat, az Oscar szobrocskát.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · ·