FILMEZZUNK.HU
Vissza a jövőbe (Back To The Future, 1985)

Vissza a jövőbe: 15 tény, amit nem tudtál a trilógiáról

20784

15 érdekesség a Vissza a jövőbe franchise-ról

Azok kedvéért, akik nem tudnák – bár kétlem, hogy van olvasóink között olyan -, a Vissza a jövőbe trilógia egy időutazásról szóló filmtrilógia, eredeti címe angolul Back to the Future. Az első részt 1985-ben, a másodikat 1989-ben, a harmadikat 1990-ben mutatták be a mozik. A rendező, Robert Zemeckis már korábban is dolgozott együtt Bob Gale-lel, így nem volt nehéz számukra összeszokott módon leforgatni egy ilyen monumentális mozit. A részek óriási anyagi sikernek is örvendenek, hiszen ha összességében nézzük a három felvonást, akkor közel 100 milliós büdzsét számlál, míg a bevétele majdnem elérte az egy milliárd dollárt. Lássuk hát, mik azok a dolgok, amikről nagy valószínűséggel még nem hallottál.

Vissza a jövőbe (1985)

1. Robert Zemeckis, a rendező legnagyobb viccei közé tartozott, amikor azt mondta, hogy a lebegő deszka igazi. Sok szülő kereste is a boltokban, Zemeckis szavára hivatkozva.

2. Két évig tartott mire megépítették a futurisztikus készleteket.

Michael J. Fox együtt zúzott a Coldplay sztárjával

3. A Vissza a jövőbe 2. és 3. részében Michael J. Fox 28 éves volt, de ugyan úgy 17 éves gyereket játszott.

4. A film célja, hogy a jövőt komikusan mutassa be, mégis élethű és megtippeli a jövőben bekövetkezhető felfedezéseket, találmányokat. Ilyen például a mindenhol jelenlévő kamerák és a plasztikai sebészet rutinná válása.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · ·