FILMEZZUNK.HU
Akit Buldózernek hívtak (Lo chiamavano Bulldozer, 1978)

10 meglepő érdekesség az Akit Buldózernek hívtak című filmről

19444

Érdekességek az Akit Buldózernek hívtak című filmről

Buldózert (Bud Spencer), a mackótermetű nápolyi kagylóhalászt nehéz kihozni a sodrából, ám amikor szívének kedves hajóját egy éppen arra settenkedő tengeralattjáró tönkreteszi, határozottan veszélyessé válik. Hogy lehűtse haragját, amíg a bárkát a kijavításig szárazra emelik, kedvenc pihenőhelye, a Gálya nevű vendéglő felé veszi útját, ahol szokás szerint a szövetséges hadsereg katonái ütik el idejüket. Hamarosan kiderül, kicsi a hely ennyi embernek, s hangos pofonok verik fel a környéket.

Alábbi cikkünkben erről a mára már klasszikussá váló, megunhatatlan filmről olvashattok néhány érdekességet, amit lehet, hogy eddig még nem is hallottatok.

Akit Buldózernek hívtak (Lo chiamavano Bulldozer, 1978)

1. Bud Spencer úgy nyilatkozott, hogy az egyik legkedveltebb filmje Buldózer.

2. A rendezőnek, Michéle Luponak ez volt az első filmje az olasz legendával. Ezután még olyan sikeres Bud Spencer filmeket dirigált le, mint a Bombajó bokszoló, a Seriff az égből vagy az Aranyeső Yuccában.

10 meglepő érdekesség az Akit Buldózernek hívtak című filmről

Michéle Lupo és az olasz pofonosztó

3. A film zenéjét a híres testvérpár Guido és Maurizio de Angelis szerezte. Érdekesség, hogy hivatkoznak rájuk Oliver Onions néven is, melyet lemezeik és CD-ik egy részén használtak, illetve az Andrew vagy Antony Barrymore néven, melyet filmzenék esetében lehet látni.

4. Az akkor színészi fénykorát élő Raimund Harmstorf szerepeltetése többek közt azt a célt szolgálta, hogy a film a német mozikban is jól szerepelhessen. Ennek ellenére Harmstorf sem itt, sem más Bud Spencerrel készült közös filmjében (pl. Seriff az égből) nem tudott jól szerepelni, a tömegjelenetekben nem tudott kitűnni és a karizmája is elnyomottabb a főhőshöz képest.

10 meglepő érdekesség az Akit Buldózernek hívtak című filmről

Raimund Harmstorf

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · ·