LGBTQ karakterekkel bővül a Marvel moziverzuma

1300

LGBTQ karakterekkel bővül a Marvel moziverzuma

“A nagy hatalommal nagy felelősség is jár” – vallják a Marvelnél, és való igaz, egy stúdió filmjei, melyekre évente több milliárd dollár értékben költenek a mozizók, komoly hatást gyakorolhatnak a társadalomra. – írja a mafab.hu

A tavalyi Fekete Párduc kulturális mérföldkő volt a Marvel moziverzumában, és úgy általában a film világában, jövőre pedig érkezik a stúdió első, női főszereplővel forgatott szuperhősfilmje, a Captain Marvel. A Marvelt senki nem hibáztathatja a színes bőrű karakterek hiánya miatt, de sokan vannak, aki úgy vélik, a stúdiónak nyitnia kéne az LGBTQ közösség felé is. Kevin Fiege, a Marvel elnöke a The Playlistnek adott interjújában azonban arra utalt, hogy ez az igény sem marad beteljesítetlen.

Bosszúállók: Végtelen háború kritika

A Hangya és a Darázs (technikailag ez a Marvel első filmje, melynek címében is szerepel egy női karakter) illetve a júniusi Pride kapcsán adta magát a kérdés: vajon lesz homoszexuális, vagy LGBTQ karakter a szuperhős univerzumban?

Fiege a kérdésre határozott igennel felelt, sőt,elmondása szerint mindkét említett közösség képviselve lesz a közeljövőben bemutatásra kerülő filmjeikben. Az elnök azt is hozzátette, hogy az egyik ilyen karaktert már láthatták is a nézők a vásznon.

Ezzel valószínűleg megerősítést nyert a pletyka, hogy Valkyrie (Tessa Thompson) karaktere a Thor: Ragnarökből biszexuális (erre korábban a film rendezője is tett utalást). A másik szóban forgó karakter feltűnésére jó eséllyel a Pókember: Távol az otthontól-ban vagy a Captain Marvelben számíthatunk, utóbbi csak annyival esélyesebb, hogy a Gay Pride havában mutatják majd be a mozik. A Marvel soron következő filmje, a A Hangya és a Darázs július 27-től látható a hazai mozikban.

Bosszúállók: Végtelen háború (2018) – Kritika [SPOILERES]

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download