FILMEZZUNK.HU

Űrdongó mentheti meg a Transformers-sorozatot

1901

Űrdongó mentheti meg a Transformers-sorozatot

Merész fordulatot vesz az alakváltó robotokról szóló filmek sorozata. Az új Transformers-spinoff, az ŰrDongó ugyanis, amely az egyik robot eredettörténetét meséli el, szakít a hagyománnyal, és nem a látványos rombolásra, hanem az érzelmekre helyezi a hangsúlyt – persze ettől még bőven van benne akció. „Ha nem változtatunk, az is nagy kockázattal járt volna – mondta az Enterteinment Weekly című lapnak Lorenzo di Bonaventura producer. – Egy ilyen drága filmnél bármit csinál az ember, nagyot kockáztat, ezért azt mondtuk, akkor teljesen változtassuk meg a képletet.

Ha a merész lépés bejön, új távlatok nyílnak, például spinoff készülhet Optimus fővezérről is, és ezzel beindul a következő Transformers-sorozat, amelyben az óriásrobotok személyiségén van a hangsúly. Transformers-filmek hagyományosan a nyári nagy durranások közé tartoztak a multiplexekben, rendre egymilliárd dollár körüli összbevétellel. Aztán történt valami: a legutóbbi, Az utolsó lovag „csak” 605 milliót kaszált. Ez még mindig nagyon sok pénz, de a stúdió nem ehhez volt szokva. „Az ötödik film relatíve bukás volt – folytatja di Bonaventura.

– A közönség egy ponton túl már valami újat szeretne, és emiatt nem lehet rá haragudni. Esetünkben a negyedik film volt ez a pont. De mi nem vettük észre, hogy a közönség már elfáradt és változásra vágyik.”

Az ŰrDongó (Hazai bemutató: 2018. december 20.) a nyolcvanas években játszódik, hőse egy lázadó kamasz (Hailee Steinfeld), aki talál a garázsban egy sárga, kopott Volkswagen Bogarat, amiről kiderül, hogy valójában alakváltó robot. 

Minden idők 10 legjobb robotos filmje

(UIP hírek)


Article Tags: · · · ·