Omary Sy legjobb filmjei

4 Omary Sy film, amit mindenképpen látnod kell

2136

Omary Sy legjobb filmjei

Olyan történet Omar Syé, amiből nyugodtan lehetne egy újabb Omar Sy-filmet csinálni. 1979-ben, egy nyolcgyerekes család negyedik gyerekeként született Párizs egyik külvárosában. Szülei bevándorlók voltak, Nyugat-Afrikából jöttek a hatvanas években, amikor könnyű volt papírokat szerezni, és a munkavállalás sem volt lehetetlen Franciaországban. Ha a nevét nem is tudja pontosan mindenki, a mosolyára biztosan emlékeznek. Nos, valószínűleg ez hosszú évekig így is volt, ám mióta eljátszotta a külvárosból jött, börtönviselt segítőt 2011-ben, ez is megváltozott, és Omar Sy neve hallatán rögtön beugrik a mozibarátnak a folyton nevetgélő francia csávó, aki idiótán táncol, vagy éppen bevándorlóként szaladgál Párizs házainak tetején. Alábbi összeállításunkban négy filmet ajánlunk tőle, amit mindenképpen látniuk kell a kedves Olvasóknak!

4. Csokoládé /2016/

A Csokoládé című francia filmdráma egy 19. században élt fekete bőrű cirkuszi mutatványos felemelkedését és hihetetlen sikertörténetét meséli el. Rafael Padilla, a kubai származású cirkuszi művész volt az első színes bőrű férfi a porondon. Barátjával, Footit-tel közös műsorszámukkal bejárták egész Franciaországot, majd Párizsban igazi sztárokká váltak. Csokoládé a kor olyan emblematikus személyiségeit is megihlette, mint Toulouse Lautrec vagy a Lumiére-fivérek.

Csokoládé 2016

3. Doktor Knock /2017/

Az ötvenes években egy szélhámos érkezik egy bájos kis francia hegyi faluba, ahol orvosnak adja ki magát. Doktor Knock karizmatikus és megnyerő férfi, ezért gyorsan nagy népszerűségre tesz szert, s meggyógyít mindenkit, legyen az illető beteg, vagy egészséges. Az egyébként egészséges falu lakóinak ravaszul mindenféle egzotikus (képzeletbeli) betegségeket talál ki, s az emberek lassan, de biztosan erősen hipochonderek lesznek. Majd minden megváltozik, amikor Doktor Knock találkozik egy vonzó fiatal nővel.

Doktor Knock (Knock, 2017) - Előzetes

2. Derült égből apu /2016/

Samuel mindenféle problémától mentes, gondtalan agglegényéletét éli a napsütötte Dél-Franciaországban. Egy nap váratlan esemény zavarja meg futó kalandokkal színesített, békés hétköznapjait: betoppan egy régi barátnő az életéből és kiderül, hogy van egy lánya, akiről eddig nem is tudott. Mielőtt a meglepetésből felocsúdhatna, a nő el is tűnik, ám hátrahagyja a csecsemőjüket. Az újdonsült apuka kétségbeesésében lányával együtt útnak indul Londonba, hogy megtalálja anyukáját, azonban nem jár sikerrel. Samuel ezután úgy dönt, hogy a városban marad és munkát vállal. Ahogyan múlnak az évek, a férfi némi baráti segítséggel szép lassan beletanul az apai szerepbe és lányával elválaszthatatlanok lesznek. Egy napon azonban újra felbukkan életükben a kislány anyja…

Derült égből apu (2016) magyar előzetes - Omar Sy apa szerepben villog!

1. Életrevalók /2011/

Philippe, a gazdag francia arisztokrata párizsi lakosztályában állandó ápolót keres maga mellé, ugyanis egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Az állásra rengetegen jelentkeznek, közöttük Driss, egy szenegáli fiatalember, aki most szabadult a börtönből. Két egymás számára ismeretlen világ találkozik, kettejük között  azonban a bolondos és vakmerő kalandok során életre szóló barátság szövődik.

10 meglepő érdekesség az Életrevalók című filmről

A 12 legjobb francia film, amit vétek lenne kihagyni

(Történetek forrása)

//Lina//


Article Tags: · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download