FILMEZZUNK.HU
Nyitva (2018) - Kritika

Nyitva (2018) – Kritika

3024

Nyitva (2018) – Kritika

Október közepén kerül a mozikba Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje, a Nyitva. Az eddig főként sorozatok készítésével foglalkozó író-rendező nevét olyan alkotások kapcsán ismerhettük meg, mint a Színház és más semmi, Terápia vagy a Tóth János.

Nyitva (2018) - Kritika

A főszerepekre is két olyan magyar művészt kértek fel, akik szintén most debütáltak főszereplőként a nagyjátékfilmek világában. Fanni szerepét Radnay Csilla játssza, aki a Radnóti Színház vendégművészeként már több darabban is megmutatta tehetségét, mint például az Ádám almáiban Sarahként vagy az Egy piaci napban. Kovács Lehel alakítja Bálintot, az urológus doktort, aki a film férfi főszereplője. A 2009-ben Filmkritikusok Díját, 2011 -ben Prima Primissima, Junior Prima díjat elnyerő fiatal színészt már többen láthattuk, olyan nagy sikerű produkciókban, mint a Munkaügyek című sorozatban, valamint más mozifilmekben is, például a Kincsem, Kossuthkifli vagy a Liza, a rókatündérben stb.

A film egy fiatal pár életének azt a periódusát mutatja be – főként női szemszögből – mikor a párkapcsolat eljut egy olyan pontra, mikor szükség van valami változtatásra, új izgalomra, főleg a szexuális élet terén, hogy továbbra is működő képes legyen a közös jövő. Bálint és az anyakönyvvezetőként dolgozó párja, Fanni lassan 5 éve élnek együtt, mikor felötlik bennük az érzés, hogy valami eltűnőben van a kapcsolatukból. A kezdeti tűz, vágy minősége és mennyisége az évek során már rég nem az, mint anno volt. Így közösen leülnek egyik este és papírra vetik kinek mi hiányzik, mitől érezné jobban magát illetve mi izgatja fantáziáját, amit esetleg eddig nem kapott meg a másiktól vagy nem olyan formában, ami számára szó szerint kielégítő lenne.

Nyitva (2018) - Kritika

Miután megvitatják ezeket, elindulnak együtt az írott-íratlan szabályok, pontok mentén közös felfedező útjukra a szexualitás eddig számukra kitaposatlan ösvényén. Ehhez lesz segítségükre Szandra, a sajátos párkapcsolati elveket valló férjezett asszony, aki kinyitja a fiatalok előtt Pandora szelencéjét. Szandra szerepére telitalálat volt az énekes-színésznő Péterfy Bori választása, aki teljes átéléssel hajolt bele a hajakba.

A Nyitva című film egyik pozitívuma, hogy olyan témával foglalkozik, amibe szinte minden párkapcsolatban lévő ember bele tudja magát képzelni.

A karakterek hétköznapiak, tudunk velük és azok problémáival azonosulni. Döntő többségben a nők szemével konstatálja a problematika megoldását, de enged a férfi szemszögéből is képet mutatni. Viszont kimondva is fel kívánja hívni a figyelmet napjaink egyik legtöbbször felmerülő problémájára, a kettős mércére, nő és férfi között.

Nyitva (2018) - Kritika

Ez kétélű fegyver, attól függően milyen szemszögből nézzük.
Női szemmel: Ha a férfi félrelép, akkor egy mocskos disznó, ha a nő lép félre, akkor csak egy elhanyagolt nő.
Férfi szemmel: Ha a nő félrelép, akkor egy „konkrét pénzösszegért testi örömöt nyújtó rosszéletű nőszemély”, ha a pasi, akkor egy macsó.
Mindkét esetben ugyanazt látjuk, csak más aspektusból nézzük.

Főhőseink kalandjaik során csupa érdekes és a helyzet adta komikus szituációkba keverednek, melyeket vicces poénok kíséretében élnek meg, de a filmben végig ottmarad a néző fejében a gondolat, ő vajon mit tenne a szereplő helyében, ha vele történne meg.

Meglépné -e vagy sem, ér neki ez vagy az annyit, amivel akár az eddigi kapcsolata véget is érhet?! Bár egyénenként különbözünk, arra nagyon jó a film, hogy eljátsszunk a gondolattal a saját szituációnkban.

Nyitva (2018) - Kritika

Személy szerint örültem, hogy ezúttal a főszereplők nem olyan színészek voltak, akik többnyire az „első sorokban” vannak, mikor egy újabb magyar film főhőseit választják ki, hanem végre frissebb arcok kerültek reflektorfénybe. Viszont becsülendő, hogy olyan befutott nevek vállaltak akár csak kisebb epizódszerepeket is, akiket más filmek esetén inkább a stáblista első pár neve közt szoktunk olvasni. Ilyen szereplő volt, hogy a teljesség igénye nélkül említsem: Mucsi Zoltán, Ónodi Eszter, Parti Nóra…

Másik, ami feltűnt és az átlag megszokott magyar filmektől eltérő, végre nem nyomták az arcunkba direkte a reklámokat és termékeket.

Egy időben – és néha még ma is előfordul egy-egy alkotás során-, hogy már zavaróan erőltetik a nézőre egy szponzor vagy hirdető márkájának logóját vagy nevét. Itt végre erről szó sem volt, sőt amikor lehetett volna, akkor sem, vagy csak kis mértékben volt jelen. A 96 perces műsoridő pont azon a lélektani határon mozog, ami még elfogadható hossz egy ilyen alkotás terén. Helyenként van egy-két olyan filmes motívum, mely engem Antal Nimród Kontroll című filmjére emlékeztetett, képi és zenei aláfestés terén, de ezt amolyan fejezetenkénti átkötésnek tekintettem.

Nyitva (2018) - Kritika

Összefoglalva tehát, a Nyitva című vígjáték egy humoros nagyjátékfilm, mely azon kívül, hogy szórakoztatni kívánja a közönséget, mögöttes tartalommal és gondolatébresztő vezérfonallal van ellátva. Melybe bárki bele tudja képzelni magát, akinek volt legalább egy hosszabb párkapcsolata. Így nem csak egyszerű nézőként ülhetünk be a moziba, de akár mi magunk is szereplőkké válhatunk.

//Dörgő Dániel kritika//

10 magyar film, amit életed során legalább egyszer látnod kell

Nyitva (2018) - Kritika Október közepén kerül a mozikba Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje, a Nyitva. Az eddig főként sorozatok készítésével foglalkozó író-rendező nevét olyan alkotások kapcsán ismerhettük meg, mint a Színház és más semmi, Terápia vagy a Tóth János. A főszerepekre is két olyan magyar művészt kértek fel, akik szintén most debütáltak főszereplőként a nagyjátékfilmek világában. Fanni szerepét Radnay Csilla játssza, aki a Radnóti Színház vendégművészeként már több darabban is megmutatta tehetségét, mint például az Ádám almáiban Sarahként vagy az Egy piaci napban. Kovács Lehel alakítja Bálintot, az urológus doktort, aki a film férfi főszereplője. A 2009-ben Filmkritikusok Díját, 2011 -ben Prima Primissima, Junior Prima díjat elnyerő fiatal színészt már többen láthattuk, olyan nagy sikerű produkciókban, mint a Munkaügyek című sorozatban, valamint más mozifilmekben is, például a Kincsem, Kossuthkifli vagy a Liza, a rókatündérben stb. A film egy fiatal pár életének azt a periódusát mutatja be – főként női szemszögből – mikor a párkapcsolat eljut egy olyan pontra, mikor szükség van valami változtatásra, új izgalomra, főleg a szexuális élet terén, hogy továbbra is működő képes legyen a közös jövő. Bálint és az anyakönyvvezetőként dolgozó párja, Fanni lassan 5 éve élnek együtt, mikor felötlik bennük az érzés, hogy valami eltűnőben van a kapcsolatukból. A kezdeti tűz, vágy minősége és mennyisége az évek során már rég nem az, mint anno volt. Így közösen leülnek egyik este és papírra vetik kinek mi hiányzik, mitől érezné jobban magát illetve mi izgatja fantáziáját, amit esetleg eddig nem kapott meg a másiktól vagy nem olyan formában, ami számára szó szerint kielégítő lenne. Miután megvitatják ezeket, elindulnak együtt az írott-íratlan szabályok, pontok mentén közös felfedező útjukra a szexualitás eddig számukra kitaposatlan ösvényén. Ehhez lesz segítségükre Szandra, a sajátos párkapcsolati elveket valló férjezett asszony, aki kinyitja a fiatalok előtt Pandora szelencéjét. Szandra szerepére telitalálat volt az énekes-színésznő Péterfy Bori választása, aki teljes átéléssel hajolt bele a hajakba. A Nyitva című film egyik pozitívuma, hogy olyan témával foglalkozik, amibe szinte minden párkapcsolatban lévő ember bele tudja magát képzelni. A karakterek hétköznapiak, tudunk velük és azok problémáival azonosulni. Döntő többségben a nők szemével konstatálja a problematika megoldását, de enged a férfi szemszögéből is képet mutatni. Viszont kimondva is fel kívánja hívni a figyelmet napjaink egyik legtöbbször felmerülő problémájára, a kettős mércére, nő és férfi között. Ez kétélű fegyver, attól függően milyen szemszögből nézzük. Női szemmel: Ha a férfi félrelép, akkor egy mocskos disznó, ha a nő lép félre, akkor csak egy elhanyagolt nő. Férfi szemmel: Ha a nő félrelép, akkor egy „konkrét pénzösszegért testi örömöt nyújtó rosszéletű nőszemély”, ha a pasi, akkor egy macsó. Mindkét esetben ugyanazt látjuk, csak más aspektusból nézzük. Főhőseink kalandjaik során csupa érdekes és a helyzet adta komikus szituációkba keverednek, melyeket vicces poénok kíséretében élnek meg, de a filmben végig ottmarad a néző fejében a gondolat, ő vajon mit tenne a szereplő helyében, ha vele történne meg. Meglépné -e vagy sem, ér neki ez vagy az annyit, amivel akár az eddigi kapcsolata véget is érhet?! Bár egyénenként különbözünk, arra nagyon jó a film, hogy eljátsszunk a…

Értékelés

Színészi alakítás - 75%
Történet - 75%
Humor - 80%
Tartalom - 80%
Zene - 70%

76%

User Rating: 4.75 ( 1 votes)
76

Article Tags: · · · · · · · · ·