FILMEZZUNK.HU
Aquaman (2018) - Előzetes

Itt az AQUAMAN (16) végső előzetese!

6688

Aquaman (2018) – Előzetes

Minden eddiginél ütősebb az Aquaman végső előzetese! Végignézve a DC Moziverzum első négy évén világosan látszik, hogy a Marvel Moziverzum nyomában loholó konkurenciának változtatnia kellett eddigi stratégiáján. Bár az igaz, hogy anyagilag csak Az Igazság Ligája bizonyult rossz befektetésnek, kritikailag egyedül a Wonder Woman aratott komoly sikereket, a stúdió pedig az ígéretek szerint meghallotta és tudomásul vette a rajongók által megfogalmazott kritikát, írja a hu.ign.com.

Ha hihetünk az épülő filmes világon dolgozóknak, az Aquaman már a vérfrissítés jegyében készült, és szakít az eddigi sötét, borongós, önmagát olykor túlságosan is komolyan vevő stílussal. Ehhez kiváló alapanyagnak tűnik Arthur Curry története, hiszen egy víz alatti királyságban tevékenykedő, halakkal társalgó figura köré aligha lehetne komoly arccal éjsötét drámát írni.

James Wan rendezésében, többek között Jason Momoa, Amber Heard, Patrick Wilson és Willem Dafoe főszereplésével készült filmet az év végi hajrában, december 20-án kezdik el vetíteni a hazai mozik.

10 szuperhősfilm, amit látnod kell 2019-ben

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · · · · ·