FILMEZZUNK.HU
Elképesztő siker a Halloween, agyonverte a mezőnyt a horror

Elképesztő siker a Halloween, agyonverte a mezőnyt a horror

1853

Hétvégi bevételi lista, USA – 2018. október 19-21.

77,5 millió dollárral kezdte meg mozis szereplését a Halloween, mellyel minden idők második legsikeresebb októberi filmje lett rögtön a Venom után, írja a mafab.hu. Ha csak a korhatáros filmek mezőnyét nézzük, ott sem hiányzott sok a rekordoz. A film még Az apácát is jócskán felülmúlta, ennél jobb premierhétvégét egyedül az Az tudott produkálni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Halloween költségvetése mindössze 10 millió dollár volt (hollywoodi viszonylatban ez az összeg elképesztően alacsony), a Universalnak bőven van oka az ünneplésre. A nemzetközi piacokról befolyt összeggel együtt a horror két nappal a bemutatását követően kis híján 100 milliót kaszált.

A dobogó második fokát Lady Gaga és Bradley Cooper zenés filmje, a Csillag születik szerezte meg 19,3 millióval, ezzel együtt összbevételei átlépték a 200 milliót. Kevesebb, mint egy millióval maradt le a második helyről a harmadik hete futó Venom, mely 18,1 millióval bővítette eddig bevételeit, és a tendenciát elnézve nem kizárt, hogy a Sony képregény adaptációja hetekben belül átlépi az 500 milliós határt.

A Halloween sikerére számíthattak a stúdiók és a forgalmazók, így egyéb országos premier híján nem történt jelentős változás az élmezőnyben. A Libabőr 2: Hullajó Halloween a negyedik,  Az első ember az ötödik helyen zárt.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Halloween – $77,5M / $91,8M
  2. Csillag születik – $19,3M / $201M
  3. Venom – $18,1M / $461,8M
  4. Libabőr 2 – Hullajó Halloween – $9,7M / $39,9M
  5. Az első ember – $8,5M / $55,4M
  6. The Hate U Give – $7,5M / $10,6M
  7. Apróláb – $6,6M / $137,1M
  8. Esti iskola – $5M / $84,4M
  9. Húzós éjszaka az El Royale-ban – $3,3M / $21,4M
  10. The Old Man & the Gun – $2M / $4,2M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

Így sikongattak az eredeti Halloween-film vetítésén 1979-ben

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · ·