FILMEZZUNK.HU

Sokkal több mint testőr 2: Újra összeáll a páros

1841

Sokkal több mint testőr 2: Újra összeáll a páros

Bár a tavaly mozikba került Sokkal több mint testőr-t a szakma eléggé fenntartásokkal fogadta, a produkció szépen teljesített a kasszáknál. Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds párosát tehát szerették a mozilátogatók, írja a mafab.hu. A történet szerint Bryce, a szakma legjobbja. Testőrként legújabb megbízásaként azt a feladatot kapja, hogy védje meg Kincaid-et, a világ egyik leghírhedtebb bérgyilkosát, aki hajlandó tanúskodni a bíróság előtt. Kincaid-re azonban egy másik alvilági figura, Vladislav Dukhovich vadászik.

Jön a Sokkal több mint testőr 2

Azoknak, akik még nem látták a filmet, semmiképp sem szeretnénk lelőni a cselekmény végét. Így mindenképpen érdemes lesz megnézniük, hiszen most már biztosan tudható, hogy a film folytatást is kap.

A produkció hivatalos címe The Hitman’s Wife’s Bodyguard, amelyben Ryan Reynolds-on és Samuel L. Jackson-on kívül feltűnik majd Salma Hayek is, aki Kincaid feleségét, Sonia-t alakítja. A forgatások várhatóan jövő év márciusában kezdődnek, így feltelhetően a film 2020-ban kerül a mozikba.

Ryan Reynolds szeretné elkészíteni a Reszkessetek, betörők! korhatáros változatát

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · ·