FILMEZZUNK.HU
Ragadozó városok (Mortal Engines, 2018) - Előzetes

Videójátékot fejlesztenek a Ragadozó városoknak, ha lesz második rész

1068

Videójátékot fejlesztenek a Ragadozó városoknak, ha lesz második rész

A várakozások szerint Peter Jackson Ragadozó városok című produkciója ugyanolyan mérföldkő lesz a mozi történetében, mint több mint másfél évtizede a mester nagyszabású rendezése, A Gyűrűk Ura volt. A Ragadozó városok is elképesztő látványvilággal nyűgözi le a nézőt, ezért Jackson reméli, hogy a nézők lelkesedése nyomán készül majd folytatás is. (A film alapjául szolgáló regény egy trilógia első része, tehát van alapanyag bőven.) Ha pedig készül majd második-harmadik rész, megéri számítógépes játékot fejleszteni a történet alapján.

Jackson nagy gamer, kedvencei a Fallout, illetve a Far Cry című játéksorozatok. Ez nem is csoda, hiszen a Fallout széria cselekménye a nukleáris apokalipszis után játszódik – ahogyan a Ragadozó városokban is a civilizáció romjain küzdenek a túlélők egy világkatasztrófát követően –, a Far Cry-ban pedig mutánsokkal kell felvenni a küzdelmet. Jackson a Polygon gaming portálnak azt is elmondta, hogy a Ragadozó városok utómunkálatai miatt nem tudott a Fallout és a Fra Cry legújabb kiadásainak világába belemerülni, mert csak akkor fog bele ilyesmibe, ha legalább egy hete van, amikor egyéb dolgokkal nem kell foglalkoznia.

A Ragadozó városokban a közelebbről nem részletezett kataklizma után lánctalpakon gördülő gigantikus városok küzdenek egymással oly módon, hogy a nagyobbak bekebelezik a kisebbeket. Ebben a kegyetlen világban harcolnak a fiatal lázadók a világuralom törő főgonosz ellen, akit Hugo Weaving játszik (Mátrix, A gyűrűk ura trilógiák).

10 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Mátrix című filmben

(UIP hírek)


Article Tags: · · ·