Chuck Norris a feleségét ápolja a jövőben, ezért visszavonul

Chuck Norris: Isten megmentett, mert tervei voltak velem

449

Chuck Norris: Isten megmentett, mert tervei voltak velem

Az elmúlt napokban a Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapesten volt Chuck Norris amerikai filmsztár, aki a hétfői sajtótájékoztatón is beszélt a hitéről. Chuck Norris a következő módon tett tanúságot hitéről:

“Az  Istenbe vetett hitemnek nagyon fontos szerepe van az életemben. Őszintén szólva emiatt értem el, amit elértem.  Amikor 1940 március 10-én megszülettem, nagyon beteg voltam., anyám egy hétig nem is láthatott. Hét nap után kicsit jobban lettem, így végre a kezébe adhattak. Felemelt és azt mondta: Isten megmentett, mert tervei vannak veled.

Isten nélkül filmsztár se lettem volna, és a hitből merítettem akkor is, amikor létrehoztam alapítványomat, amely szegény sorsú gyerekeket tanít karatézni. Eddig harmincezren kerültek ki iskoláinkból, sokan később egyetemre kerültek, sikeresek lettek

Chuck Norris beszólások

Akit a filmjeimben látsz, az valóban én vagyok. Például amikor a Texasi kopót csináltuk, a csatorna azt akarta, hogy legyenek benne durva akciójelenetek. Én azt mondtam erre, hogy legyen benne elég akció a felnőtteknek, de ne legyen annyira durva, hogy a gyerekek ne nézhessék meg. Vagy például azt szerették volna, hogy legyen egy kapcsolatom egy nővel. Olyan, ami egy kicsit…. tudjátok mire gondolok. A filmjeimben sem csináltam ilyesmit, így a sorozatban sem akartam, mert akkor nem lett volna családbarát.”

Chuck Norris, a keresztény szupersztár

(Forrás: 777blog.hu)


Article Tags: ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download