FILMEZZUNK.HU
Befejezték a Rambo 5 forgatását – Stallone meg is osztott egy videót

Befejezték a Rambo 5 forgatását – Stallone meg is osztott egy videót

1804

Befejezték a Rambo 5 forgatását – Stallone meg is osztott egy videót

Mintha csak tegnap kezdődött volna – és már véget is ért. A szociális média felületeit igen aktívan használó Sylvester Stallone az Instagramon jelentette be egy rövidke videóban, hogy a Rambo 5 forgatása hivatalosan is befejeződött, írja a mafab.hu. A filmet viszonylag rövid idő, nagyjából két hónap alatt forgatták le, és az eredeti tervek szerint Rambo utolsó küldetéséről szól, mert a színész szeretne hivatalosan is elköszönni a karaktertől. A rövidbe videóban arról beszél, hogy kény, ennyi: leforgatta az utolsó jelenetet is Rambóként.

Sylvester Stallone fontos szereplője lehet a A galaxis őrzői 2-nek!

Majd beszél arról, hogy amikor 1980-ban először találkozott a szereppel, rögtön úgy gondolt rá, mint egy nagy lehetőségre – holott rajta kívül senki sem akarta. Ő volt a 11. ember, akinek felajánlották a szerepet, mert majdnem mindenki úgy gondolt rá, mint egy elátkozott projektre.

Stallone pedig döntött és bevállalta – és ezzel évtizedekre teremtette meg a magányos farkas, az összetört lelkű gyilkológép, a szinte elpusztíthatatlan túlélő katona alakját. A most befejezett Rambo 5 méltóképpen szeretné lezárni ezt a történetet. A filmben John Rambo a gazdálkodók életét éli egy kisvárosban, és próbál a lehető leginkább normális életet élni annak ellenére, ami történt vele – és már majdnem sikerül is, amikor egy szexrabszolgának elhurcolt lány miatt mégis szembe kell néznie az egyik legrettegettebb mexikói kartellel. Hogy az összetűzés kimenetele mi lesz… az majd csak a filmből derül ki, de számíthatunk rá, hogy az alkotók nem aprózzák el a közel 40 éve létező karakter hattyúdalát.

A színész eredetileg nem is akart visszatérni a produkcióba – inkább arra biztatta a producereket, hogy készítsenek sorozatot a történetből, ami inkább John fiát helyezi a középpontba, ám az a produkció végül szétesett, így mit volt mit tenni – Stallone visszatért.

Az utómunkát követően a film valamikor jövőre kerül a mozikba – addig itt van némi háttérinfó Stallone Instagramjáról:

View this post on Instagram

It’s a long long road that has been traveled … thank you for the support…

A post shared by Sly Stallone (@officialslystallone) on

Sylvester Stallone 10 legjobb filmje

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · ·