FILMEZZUNK.HU
Aquaman (2018) - Előzetes

Amerikában még be sem mutatták, de már most kasszát robbantott az Aquaman

2353

Hétvégi bevételi lista, USA – 2018. december 7-9.

Az Aquaman úgy lett a hétvége legtöbb bevétel termelő filmje az összes nemzetközi piacon befolyt összegek összesítése után, hogy mindössze egyetlen országban, Kínában mutatták be, ahol rögtön 93,6 milliót kaszált, írja a mafab.hu. James Wan filmjéről egyelőre csak pozitívumokat hallhattunk az első vetítések után, és ezen a kínai premier sem változtatott, úgyhogy a Warner már kezdheti dörzsölni a tenyerét: egyre inkább úgy tűnik, óriási kasszasiker lesz a stúdió legújabb szuperhősfilmje.

Ami az amerikai piacot illeti, a Ralph lezúzza a netet megőrizte első helyét a toplista élén, azonban mindössze egy millió dollárral maradt el tőle az öt hete bemutatott A Grincs. Míg előbbi 16,1, utóbbi 15,1 millió dollárral zárta a hétvégét. Továbbra is remekel a Stallone utolsó Rocky-mozija, a Creed II., mely újabb 10 millióval toldott meg eddigi bevételeit, így világszerte már 120 milliónál jár. Bár van még pár hete bizonyítani, az első rész 170 milliót meghaladó bevételei elérhetetlennek tűnnek.

Lecsúszott a dobogóról a Harry Potter franchise második spin-offja, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei, mely hazájában nem igazán kavarta fel az állóvizet. Bár a film 145 milliót termelt Észak-Amerikában, ez az összeg eltörpül a nemzetközi, 423 milliós bevétel mellett. Tíz héttel a premierjét követően búcsúzott a top10-ből az egyik legnagyobb Oscar-esélyes, a Csillag születik, melyre az elmúlt két és fél hónapban 370 millió dollár értékben váltottak jegyez a nézők világszerte.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Ralph lezúzza a netet – $16,1M / $258,2M
  2. A Grincs – $15,2M / $288,3M
  3. Creed II – $10,3M / $111,5M
  4. Legendás állatok: Grindelwald bűntettei – $6,8M / $544,5M
  5. Bohém rapszódia – $6M / $557,8M
  6. Instant család – $5,6M / $60,5M
  7. Green Book – $3,9M / $20M
  8. Robin Hood – $3,6M / $65,8M
  9. The Possession of Hannah Grace – $3,2M / $23M
  10. Nyughatatlan özvegyek – $3,1M / $59,3M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

10 meglepő érdekesség a szülinapos Jason Momoaról

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · ·