FILMEZZUNK.HU

Nosztalgia kritika: 12 dühös ember (1957)

5602

12 dühös ember – Kritika

Elkészült. Végre. Körülbelül 3 hónapig gondolkodtam, hogy mit is írhatnék erről a műről ! Nem akartam olyan pongyola kliséket írni, mint hogy jó film a 12 dühös ember, ajánlom mindenkinek, nézzétek meg! Nem. Nem lehet, nem tehetem. 25 éve magával ragadott. Azt szerettem volna elérni, hogy aki nem látta – remélem nincs ilyen – az kedvet kapjon hozzá, aki látta, abban pedig feltörjön az a bizonyos kellemes, jó érzés.

Tizenkét dühös ember /12 Anry Man, 1957/

Mert ez ezen film igazi értéke. A végén a néző megnyugvással, jó érzéssel dől hátra a sok konfrontáció, konfliktus, lelki -és szellemi „ megpróbáltatás „ után. Van még igazság, emberség a Földön, és vannak, akik ezen értékeket „tűzön-vízen” keresztül viszik, bármi is az ára.

Adott 12 ismeretlen ember. Esküdtek. Egy fiatal fiú élete a tét. A vád szerint megölte az apját. Mind a felmentéshez, mind az elmarasztaláshoz a 12 ember egyöntetű egyetértése szükséges!

Nosztalgia kritika: 12 dühös ember (1957)

Nem karakterábrázolásokat kapunk, nem a számozott esküdtek társadalmi helyzetéből indulnak ki, jellemvonásokat tárnak elénk! Van itt az elnökön túl semleges, határozatlan, megkeseredett, végtelenül arrogáns, flegma, nemtörődöm, jó értelemben vett egyszerű, kimért, autentikus, mérhetetlenül haragos, és bátor ember is. Igen, bátor! Mert itt van a 8-as esküdt, egy férfi, aki szembe megy 11 ember – többé-kevésbé meggyőződésből fakadó – ítéletével, kétségei vannak. Nem azt mondja, hogy a fiú nem bűnös, azt vallja, hogy nincs meggyőződve arról, hogy az!

Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá a 12 dühös ember időtlensége; (1957-es) Szembesülünk a társadalmi konvenciókból, státuszból, félelemből táplálkozó birkaszellemmel, mely nem csak az amerikai és nem csak az adott korban élő emberekre jellemző! Ma is létező, elszomorító tényező.

Spoiler: Itt van ez a kölyök, aki nem szent, de nem is gyilkos. Hősünk rávilágít az eljárás során elkövetett figyelmetlenségekre, a kirendelt ügyvéd által elkövetett hibákra. Kiderül, hogy a bizonyítékok nem hogy összességükben, de egyenként sem állják meg a helyüket! Rendkívül akkurátusan, „ józan paraszti ésszel „ érvelve ingatja meg a tanúvallomásokat egymás után. A tanuk nem hazudnak, nem, csak saját életük, sorsaik áldozatai. Hamarosan eljutunk odáig, hogy átbillen a mérleg, kisebbségbe kerülnek a vádlott bűnössége mellett kardoskodók.

Nosztalgia kritika: 12 dühös ember (1957)

A 12 dühös ember című film végkimenetelében a legvehemensebb, legdühösebb esküdt is belátja, hogy bár a gyermek nem angyal, de nem is ölte meg az apját. Saját csalódottságát látta a kölyökben, saját hibáiért, keserűségéért akarta büntetni Őt. Felmentik. Ennyi. Győzött az igazság! Látni kell! (az 1965-ös szinkronnal ajánlom)

Kritika: Nagy Gábor

Minden idők 20 legjobb filmje az átlagemberek szerint

12 dühös ember - Kritika Elkészült. Végre. Körülbelül 3 hónapig gondolkodtam, hogy mit is írhatnék erről a műről ! Nem akartam olyan pongyola kliséket írni, mint hogy jó film a 12 dühös ember, ajánlom mindenkinek, nézzétek meg! Nem. Nem lehet, nem tehetem. 25 éve magával ragadott. Azt szerettem volna elérni, hogy aki nem látta – remélem nincs ilyen – az kedvet kapjon hozzá, aki látta, abban pedig feltörjön az a bizonyos kellemes, jó érzés. Mert ez ezen film igazi értéke. A végén a néző megnyugvással, jó érzéssel dől hátra a sok konfrontáció, konfliktus, lelki -és szellemi „ megpróbáltatás „ után. Van még igazság, emberség a Földön, és vannak, akik ezen értékeket „tűzön-vízen” keresztül viszik, bármi is az ára. Adott 12 ismeretlen ember. Esküdtek. Egy fiatal fiú élete a tét. A vád szerint megölte az apját. Mind a felmentéshez, mind az elmarasztaláshoz a 12 ember egyöntetű egyetértése szükséges! Nem karakterábrázolásokat kapunk, nem a számozott esküdtek társadalmi helyzetéből indulnak ki, jellemvonásokat tárnak elénk! Van itt az elnökön túl semleges, határozatlan, megkeseredett, végtelenül arrogáns, flegma, nemtörődöm, jó értelemben vett egyszerű, kimért, autentikus, mérhetetlenül haragos, és bátor ember is. Igen, bátor! Mert itt van a 8-as esküdt, egy férfi, aki szembe megy 11 ember – többé-kevésbé meggyőződésből fakadó – ítéletével, kétségei vannak. Nem azt mondja, hogy a fiú nem bűnös, azt vallja, hogy nincs meggyőződve arról, hogy az! Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá a 12 dühös ember időtlensége; (1957-es) Szembesülünk a társadalmi konvenciókból, státuszból, félelemből táplálkozó birkaszellemmel, mely nem csak az amerikai és nem csak az adott korban élő emberekre jellemző! Ma is létező, elszomorító tényező. Spoiler: Itt van ez a kölyök, aki nem szent, de nem is gyilkos. Hősünk rávilágít az eljárás során elkövetett figyelmetlenségekre, a kirendelt ügyvéd által elkövetett hibákra. Kiderül, hogy a bizonyítékok nem hogy összességükben, de egyenként sem állják meg a helyüket! Rendkívül akkurátusan, „ józan paraszti ésszel „ érvelve ingatja meg a tanúvallomásokat egymás után. A tanuk nem hazudnak, nem, csak saját életük, sorsaik áldozatai. Hamarosan eljutunk odáig, hogy átbillen a mérleg, kisebbségbe kerülnek a vádlott bűnössége mellett kardoskodók. A 12 dühös ember című film végkimenetelében a legvehemensebb, legdühösebb esküdt is belátja, hogy bár a gyermek nem angyal, de nem is ölte meg az apját. Saját csalódottságát látta a kölyökben, saját hibáiért, keserűségéért akarta büntetni Őt. Felmentik. Ennyi. Győzött az igazság! Látni kell! (az 1965-ös szinkronnal ajánlom) Kritika: Nagy Gábor http://www.filmezzunk.hu/2018/03/07/minden-idok-20-legjobb-filmje-az-atlagemberek-szerint/

Értékelés

Színészi alakítás - 95%
Dráma - 95%
Tartalom - 95%
Történet - 95%
Zene - 80%
IMDB - 89%
Rotten Tomatoes - 100%

93%

User Rating: Be the first one !
93

Article Tags: · · · · · · · · · · ·