FILMEZZUNK.HU
Az űrbe megy a Halálos iramban?

Az űrben folytatódhat a Halálos iramban franchise

3029

Az űrben folytatódhat a Halálos iramban franchise

Az űrbe megy a Halálos iramban? A 2001-ben megjelent első Halálos iramban idején még nehéz lett volna elképzelni, hogy az akkoriban egyszerűen csak B-kategóriás filmnek tartott produkcióból az utóbbi évek egyik legsikeresebb franchise-a nőjön ki.

Halálos iramban 8 (Fate of the Furious)

A Halálos iramban ugyanis nem volt több mint aminek látszik, néhány menő srácról szól, akik imádnak gyors kocsikat vezetni, megfejelve minden egy jó nagy adag akcióval. A Tokiói hajsza után azonban mintha egy kissé más irányt vett volna a széria. A forgatókönyvíró szerepét azóta minden egyes résznél Chris Morgan tölti be, aki egy korábbi interjúban elmondta, hogy imádja az akciót és imádja „meghajlítani” kissé a fizika törvényeit.

„Nem megtörni szeretném ezeket a szabályokat, hanem épp annyira túllépni őket, amelytől a nézőközönség még nem kezd el kételkedni a film hitelességében” – nyilatkozta Morgan.

Alighanem tehát így jutott el a franchise arra a pontra, hogy az egyik legikonikusabb jelenetté az vált, amelyben autókkal üldöznek egy tengeralattjárót. Ezzel pedig nincs vége a történetnek, hiszen Morgan arra is tett egy pici utalást, hogy a jövőben akár az űrben is játszódhat a következő felvonás. Talán nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha James Bondnak sikerült kijutnia a csillagok közé a Holdkeltében, akkor talán Dominic Torettonak és családjának sem okoz majd mindez gondot.

Gyökeresen más csapattal jön a Bosszúállók 5!

(UIP hírek)


Article Tags: · · · · · · · ·