FILMEZZUNK.HU
A 10 legjobb Eddie Murphy film, amit mindenképpen látnod kell

A 10 legjobb Eddie Murphy film, amit mindenképpen látnod kell

63424

Eddie Murphy legjobb filmjei

A filmtörténelem egyik legszórakoztatóbb figurája, Eddie Murphy a napokban ünnepli születésnapját, melynek apropójából ezúttal tőle gyűjtöttük össze a kedvenc filmjeinket. Murphy már a gimnáziumban kitűnt humorával, előadókészségével. Brooklynban 15 éves korában (1976) 25-50 dollárért önálló esteket tartott külvárosi ifjúsági házakban, ahol saját szövegeivel szórakoztatta a közönséget. Később az NBC Saturday Night Live című műsorában folytatta humorista karrierjét, majd számos vígjátékban is szerepelt, például a Beverly Hills-i zsaru-sorozatban, valamint az Amerikába jöttemben.

Filmes pályafutása során közel 50 filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet, melyekből mi most az általunk 10 legjobban kedveltet választottuk ki. Természetesen a lista szubjektív, így hiányozhat a Te kedvenced. Hozzászólásban, vagy Facebook oldalunkon várjuk, hogy szerintetek melyik a legjobb Eddie Murphy alkotás!

10. Ezer szó (A Thousand Words)

Főszereplőnk nagyszájú, sokat beszélő férfi. Egy napon kertjében, szinte a semmiből egy fa nő. Előbb-utóbb rájön, hogy minden egyes kimondott szóval lehullik egy levél a fáról. Egy ismerőse szerint a fa önmagát jelképezi, azaz ha az összes levél lehull a fáról, a férfi meghal. Egyetlen dolgot tehet hát, némasági fogadalmat tesz, melynek betartása nem is olyan könnyű a mindennapokban.

Ezer szó (A Thousand Words)

Tudtad, hogy…?

2008-ban forgatták a filmet, de csak 2012-ben adták ki. Az egész produkciót Los Angeles-ben forgatták.

9. Fergeteges forgatás (Bowfinger, 1999)

Bobby Bowfinger (Steve Martin) hullámvölgyben vergődő hollywoodi producer. Végre talál egy olyan forgatókönyvet, amiért minden követ megmozgat. Lenne rá pénz, egy feltétellel: mindenképpen szerepelnie kell benne Kit Ramsey-nak (Eddie Murphy), az aktuális sztárnak. Kit azonban nemet mond az ajánlatra. Márpedig filmnek lennie kell! – adja ki a jelszót Bobby, és a sztár nélkül is el akarja kezdeni a forgatást. Tökéletes dublőrt talál a címszerepre, Jiffet (Eddie Murphy), aki kiköpött hasonlít a szupersztárra, lévén annak kicsit ütődöttebb öccse. Bobby összeszed egy főleg illegális bevándorlókból álló csapatot és megkezdi a szedett-vedett forgatást.

Fergeteges forgatás (Bowfinger, 1999)

Tudtad, hogy…?

Eddie Murphy azért egyezett bele, hogy szerepel a filmben, mert Steve Martin rajongója, és szeretett volna vele együtt dolgozni. A film tulajdonképpen valós eseményeket dolgoz fel. Egy orosz filmrendező filmre vette, ahogy Mary Pickford vakációját tölti és úgy állította be, mintha egy orosz film főszereplője lenne.

8. A bölcsek kövére (The Nutty Professor, 1996)

Sherman Klump (Eddie Murphy) professzor meglehetősen túlsúlyos, de rendkívül jóindulatú és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy igazi zseni. Családja nem éppen hétköznapi, ráadásul mindenki hasonlóan vaskos testalkattal van megáldva. Klumpnak sikerül előállnia egy olyan génformulával, amivel pillanatok alatt megszabadulhat a felesleges kilóktól. Ám a szer drámaian megváltoztatja a személyiségét, ráadásul a hatása sem tart örökké.

A bölcsek kövére (The Nutty Professor, 1996)

Tudtad, hogy…?

Reggie Warrington, a filmben feltűnő éles nyelvű komikus a nevét Eddie Murphy korábbi munkatársairól, Reginald Hudlinról és Warrington Hudlinról kapta. Murphy és Dave Chappelle a párbeszédüket javarészt improvizálták.

7. Amerikába jöttem (Coming to America, 1988)

Akeem (Eddie Murphy) egy kis afrikai ország hercege, mindene megvan, amire csak vágyhat. Egy valamit azonban nem kaphat meg, ugyanis nem talál olyan nőt, aki csak magáért szereti és nem  pénzéért. Mivel sürgősen meg kéne nősülnie, barátjával együtt Amerikába költöznek, ahol takarítóként helyezkednek el. Akeem reméli, hogy így megtalálhatja az igaz szerelmet…

Amerikába jöttem (Coming to America, 1988)

Tudtad, hogy…?

A “McDowell’s” étterem valójában egy felújítás alatt álló Wendy’s volt a Queens Boulvard-on. Bár a McDonald’s-nak szóltak a forgatásról, az üzenet nem jutott el a helyi képviselőkig, akik aznap reggel, mikor a díszleteket felhúzták, megjelentek a helyszínen és azt mondták a jelmezbe öltözött színészeknek, hogy elperelik tőlük minden vagyonukat.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·