Bosszúállók: Végjáték kritika [SPOILERES]

2358

Bosszúállók: Végjáték kritika

Akik eddig hűségesen kitartottak a Marvel Filmes Univerzum munkássága mellett, igazi csemegét, és méltó lezárást kapnak az elmúlt 11 év történetíveihez. Sokan nimbuszokban beszélnek az alkotásról; nekem is nagy a kísértés, de próbáljunk meg objektíven filmet elemezni. E tekintetben előre bocsátom: SPOILEREKET tartalmaz a kritika – nehéz bármi lényegesről úgy nyilatkozni, hogy ne lőjünk le egy-két poént; spoilermentes kritika pedig amúgy is jelent már meg bőven. Szóval, tessék gyorsan szaladni, jegyet venni, megnézni!

Bosszúállók: Végjáték kritika

Immáron 11 éve, hogy megismerhettük Tony Starkot, azaz Vasembert Robert Downey Jr. alakításában – csakis prófétai látnoksággal megáldott emberek láthatták előre azt a dömpinget, ami erre épült utána. A popkultúra külön szentélyt avatott azóta a Marvel képregényhőseinek, amibe egyre több lelkes hívő téved be, és kevesen szabadulnak ki onnan. Mert a Marvel-gépezet sikere nem csak nagyszabású történeteknek köszönhető: kidolgozott karakterek, egymásba ívelő történetfüzérek, lebilincselő humor és nagy-nagy szív is kellett. A torkunkon lenyomott posztmodern világnézeti elemek, mint a mesterséges intelligencia térhódítása, már sokakban nem igazán ébreszt gondolatot.

A földönkívüli, kiméra- és mutánsszerű lények, valamint félistenek emberekkel való keveredése – annak idején rémisztő mitológiáknak adtak alapot, most már popcorn-zabálós gyerekmesék.

Nem ez a lényeg az átlag néző számára, hanem az, hogy egy fantáziavilágba végre úgy igazán felszabadultan élheti bele magát. A legendárium megkívántatja magát, a lélekhez láncolja a karaktereket, és éveken át együtt sírunk, nevetünk, izgulunk, élünk-halunk velük. Tulajdonképpen meglehetősen beteges, de Kevin Feige-ék kiválóan felépített világa milliókat vitt társadalmilag elfogadott függőségbe.

Bosszúállók: Végjáték kritika

És most az összes eddig megismert történeti ívet, amiket az előző részben, a Végtelen háborúban egy tető alá rántottak, a csúcsra járatják. (Éppen ezért, aki eddig nem volt képben, nem fog semmit sem érteni vagy élvezni ebből a filmből.)

A klasszikus Bosszúálló gárda áll össze annak érdekében, hogy megmentsék Wakanda királyától kezdve a Galaxis őrzőin át Pókemberig mindazokat, akiket Thanos tavaly egy csettintéssel elintézett. Meg persze az univerzumok azon milliárdjait is, akik velük együtt foszlottak semmivé – ez talán felróható a filmnek, hogy a tömegek, a közemberek szenvedéseit nem mutatja be eléggé az eltűnések nyomán, elsősorban saját fantáziavilágának hőseivel foglalkozik.

Kivéve talán Amerika Kapitány „dolgozzuk föl a múltat” klubja, ahol az egyik rendező (szó szerint cameóval) teljesen indokolatlan homokos love story-ba vezeti be a nézőt.

Mindenesetre egy teljesen felborult világgal kezdődik a Végjáték. Államok sora omlott össze, Amerikában teljes kiégettség és nihill uralkodik. Marvel kapitány viszont hamar megoldja nekünk az egyik dilemmát, hogy vajon mi lesz Vasemberrel és Nebulával, akik az előző filmben az űrben ragadtak – egy igen laposra sikerült jelenetben egyszerűen hazahozza űrhajójukat és a Bosszúállók főhadiszállásán teszi le őket. Marvel kapitány szerepe ebben nagyjából ki is merül – csak a végső csatában fog újra komolyabb szerepet kapni, amikor néhány nagy csihipuhi jelenetet rendez. Be kell vallanom, nem értem az ő karakterét: teljesen kilóg a többdimenziós Marvel szereplők sorából. Egy kvázi elpusztíthatatlan, unalmas, arrogáns karakter, akit a forgatókönyv, mint holmi jolliejokert kijátszik valami igen szorultnak tűnő helyzetben. A Végtelen háború stáblista utáni jelenete alapján joggal hittük azt, hogy alapvető szerepet kap majd Thanos legyőzésében, de ez nem így lett, s így végképp tök fölösleges az egész hűhó. Talán pont azért törpült el a szerepe, mert már a saját filmje sem örvendett osztatlan sikernek (egyes híresztelések szerint ezért vágtak ki több Marvel kapitányos jelenetet is a Végjátékból). Tehát hiába ő talán a legerősebb szereplő, dramaturg szempontból egyértelműen gyenge láncszem.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Ők, valamint Fekete Özvegy, Amerika Kapitány, Mordály, Hulk, Thor, Rhodes és persze Amerika Kapitány sebtiben Thanos nyomába erednek, hogy elvegyék tőle a Végtelen Köveket, és visszahozzák, ami elveszett. De Thanos megsemmisítette a sok csodakavicsot, így Thor haragjában gyorsan meg is öli a titánt. Hirtelen, szinte sokkhatásszerűen éri a nézőt, hogy akkor ez most ennyi volt…

Főszereplőink is ugyanígy éreznek, 5 éven keresztül mást sem tesznek mint depresszióba és teljes vereségérzésbe zuhannak. Mígnem véletlenül visszatér a kvantumvilágból Hangyaember, és beindul a kvantumszférán keresztül való időutazás kidolgozása – A Hangya és a Darázs óta sejtettük, hogy ennek szerepe lesz. A foghíjas Bosszúállóknak először össze kell gyűjteni mindenkit, aki még hadra fogható, ha bármilyen módon visszájára akarják fordítani, amit Thanos tett. De addigra hőseink igen komoly változáson mennek keresztül:

Vasemberből apuka, Hulkból hipszter értelmiségi, Thorból pedig pocakos alkoholista lesz.

Mindezek a helyzet drámaiságának szívmelengető vagy komikus enyhítései. Clint Barton, azaz Sólyomszem, sőt azóta már a Ronin szerepébe bújt magányos hős régen várt visszatérése óriási pozitívum; mint kiderül a film elején, igen komoly motivációja van, hogy minden visszaálljon a régi állapotba.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Innen kezdődik igazából a cselekmény, amit itt nem fogunk részletezni. Lényeg, hogy hőseink a Marvel filmekből ismert korábbi helyzetekbe „repülnek vissza”, hogy még időben elhalásszák Thanos orra elől a mágikus köveket. A kibontakozó eseménysorozatnak számos pozitívuma van, és néhány kritikával is illetnénk. Ha eddig nem esett le, újra szólok: SPOILER alert!!

A kvantum-időutazás meglepő eredetiséggel lett kidolgozva; nem csupán gúnyt űz a Vissza a jövőbe mechanizmusokból, de új gondolatot is bevezet: a múltba való visszatérés igazából az adott egyénnek ugyanúgy a jövőben történik, tehát a sorsot nem változtathatjuk meg, legfeljebb új történeti síkot tudunk nyitni.

Ez egészen fordulatos következményekkel jár – van akinek a múltbeli énje hal meg, de a jövőbeli él, másnak fordítva, de vannak ennél bonyolultabb képletek is. Biztos lesznek, akik örömmel fogadják majd kedves régi jelenetek újra gondolását, mások biztos szentségtörésnek tartják majd, a legtöbbeknek pedig valószínűleg annyira koncentrálni kell majd a megértésre, hogy nem lesz ideje erről dilemmázni.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Ami igazán megdöbbentett: Fekete Özvegy halála. Mégpedig véglegesnek tűnő halála, hiszen a Lélek Kő érdekében áldozza föl magát, ahol korábban Gamora veszett oda Thanos kezei által. Ebben a filmben amúgy sem sikerült kimaxolni az ő jellemábrázolását, így végképp vakmerő húzás a rendezők részéről pont őt kiiktatni. Ez egyúttal valószínűvé teszi, hogy Natasha Romanoff behirdetett különálló filmje amolyan előzményfilm lesz majd – kérdés, hogy ennek mi értelme lesz. Bár drámai fordulat, engem azért sajnálattal tölt el, és vákuumot hagy maga után…

Kevésbé meglepő végkimenetel, de annál nagyobb változás: Tony Stark halála. Szerencsére méltósággal, illő drámaisággal, de nem nyálasan történik – valahogy mindenki érezte szerintem, hogy ennek így kellett lennie. A Bosszúállók: Végjáték tökéletes jellemfejlődést adott Starknak, és ezt fantasztikusan játszotta el Downey Jr. Így a karakter valahogy révbe ért. Még felesége, Pepper Potts is, bár nyilván fáj neki, mintha elfogadná: a férfi betöltötte küldetését.

De még hogy! Kulcsszereplő lett a pozitív végkimenetel tekintetében, amiről úgyis tudtuk, hogy valahogy megvalósul. Az átkos csettintés szörnyű következményei a visszájára fordulnak, és a feledésből visszatérő hősökkel beindulhat a végső háború Thanosék ellen. A nagy csata egyébként meglepően hasonlóra sikeredett, mint a legutóbbi Wakandában, ami az akcióéhezőknek biztos csalódást jelent majd.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Eredeti fordulat, ahogyan Amerika Kapitányt elbúcsúztatják a szériából. Róla tudtuk egyértelműen, hogy nem hosszabbított szerződést, így nagy volt a várakozás a tekintetben, hogy miként „végeznek majd vele”. A megoldás frappáns és szívmelengető! Szomorúan konstatáltam viszont, hogy Loki karaktere háttérbe szorul, de talán ennek így kellett lennie. Kapott viszont egy olyan kiskaput, ami miatt talán nem kell örökre búcsút vennünk tőle.

Az előző Bosszúállók filmhez képest nagy változást jelent Thanos karakterének leegyszerűsítése. Itt már inkább egysíkú, egyértelműen gonosz alakkal találkozunk, ez is könnyítve a bosszúállás folyamatát.

Az előző filmben sokkal cizelláltabb karaktert kaptunk, most inkább klasszikus főgonoszt. Nekem ezzel feltétlenül nincs bajom, de említésre azért érdemes. Amúgy sem biztos, hogy további rétegeket elbírt volna a Bosszúállók: Végjáték, ha még tovább boncolgatjuk a népirtó óriás rémtette mögött meghúzódó jogos és nem jogos indítékokat.

Bosszúállók: Végjáték kritika

A 3 órás film alatt annyi részletcselekmény történik, és annyi zseniális visszaugrás az előző filmekbe, hogy élvezetes lesz újranézni. Bárcsak a zenéje is egyedi lenne! Már más filmeknél is hangot adtam ilyen sirámnak, ezúttal is megteszem: a filmzene alapvető dramaturgiai eszköz – a klisé-elemekből összerakott, elcsépelt szuperhősfilm-zene kiváló jeleneteket tud a középszerűség szintjére lerántani – de ez talán csak az én személyes mániám…

Post-credit jelenet ezúttal nincs, mintegy jelezve, hogy valami lezárult. Előzetes információk szerint a nyáron megjelenő új Pókember film szolgáltat majd végső lezárást, úgyhogy aki hiányolta a stáblista végéről a kis jelenetet, megnyugodhat: nyáron egy kétórásat kap majd helyette.

Egy biztos: ha a Végtelen Kövek sagája véget is ér, a Marvel-mánia közel sem. Nem fogják parlagon hagyni azt a popkulturális birodalmat és a millió-millió rajongót, amit 22 film segítségével megszereztek. Bármivel is hozakodnak elő a jövőben, tömegek mondják majd, hogy „shut up and take my money.” (A pénzügyi rekorddöntögetés jelenleg is zajlik – a Végjáték 17 óra alatt érte el Amerikában a száz millió dolláros bevételt, megelőzve ezzel a listavezetőt, a Star Wars: Az ébredő erőt.)

Bosszúállók: Végjáték kritika

Az aktuális korszellemet meglovagolva, sőt némiképp meghatározva tovább fogják termelni számunkra a filmeket; és talán a végére mi is úgy megöregszünk, mint Amerika Kapitány. Már amennyiben valami hasonló kataklizma nem végez a földünkkel addig. Ha a Marvel alkotók igazi vizionáriusok, ki tudja; lehet, hogy valamit megsejtettek abból, ami ránk vár.

//Surjányi Dávid//

Ez a 7 Marvel film követi majd a Bosszúállók: Végjátékot

Bosszúállók: Végjáték kritika Akik eddig hűségesen kitartottak a Marvel Filmes Univerzum munkássága mellett, igazi csemegét, és méltó lezárást kapnak az elmúlt 11 év történetíveihez. Sokan nimbuszokban beszélnek az alkotásról; nekem is nagy a kísértés, de próbáljunk meg objektíven filmet elemezni. E tekintetben előre bocsátom: SPOILEREKET tartalmaz a kritika – nehéz bármi lényegesről úgy nyilatkozni, hogy ne lőjünk le egy-két poént; spoilermentes kritika pedig amúgy is jelent már meg bőven. Szóval, tessék gyorsan szaladni, jegyet venni, megnézni! Immáron 11 éve, hogy megismerhettük Tony Starkot, azaz Vasembert Robert Downey Jr. alakításában – csakis prófétai látnoksággal megáldott emberek láthatták előre azt a dömpinget, ami erre épült utána. A popkultúra külön szentélyt avatott azóta a Marvel képregényhőseinek, amibe egyre több lelkes hívő téved be, és kevesen szabadulnak ki onnan. Mert a Marvel-gépezet sikere nem csak nagyszabású történeteknek köszönhető: kidolgozott karakterek, egymásba ívelő történetfüzérek, lebilincselő humor és nagy-nagy szív is kellett. A torkunkon lenyomott posztmodern világnézeti elemek, mint a mesterséges intelligencia térhódítása, már sokakban nem igazán ébreszt gondolatot. A földönkívüli, kiméra- és mutánsszerű lények, valamint félistenek emberekkel való keveredése – annak idején rémisztő mitológiáknak adtak alapot, most már popcorn-zabálós gyerekmesék. Nem ez a lényeg az átlag néző számára, hanem az, hogy egy fantáziavilágba végre úgy igazán felszabadultan élheti bele magát. A legendárium megkívántatja magát, a lélekhez láncolja a karaktereket, és éveken át együtt sírunk, nevetünk, izgulunk, élünk-halunk velük. Tulajdonképpen meglehetősen beteges, de Kevin Feige-ék kiválóan felépített világa milliókat vitt társadalmilag elfogadott függőségbe. És most az összes eddig megismert történeti ívet, amiket az előző részben, a Végtelen háborúban egy tető alá rántottak, a csúcsra járatják. (Éppen ezért, aki eddig nem volt képben, nem fog semmit sem érteni vagy élvezni ebből a filmből.) A klasszikus Bosszúálló gárda áll össze annak érdekében, hogy megmentsék Wakanda királyától kezdve a Galaxis őrzőin át Pókemberig mindazokat, akiket Thanos tavaly egy csettintéssel elintézett. Meg persze az univerzumok azon milliárdjait is, akik velük együtt foszlottak semmivé – ez talán felróható a filmnek, hogy a tömegek, a közemberek szenvedéseit nem mutatja be eléggé az eltűnések nyomán, elsősorban saját fantáziavilágának hőseivel foglalkozik. Kivéve talán Amerika Kapitány „dolgozzuk föl a múltat” klubja, ahol az egyik rendező (szó szerint cameóval) teljesen indokolatlan homokos love story-ba vezeti be a nézőt. Mindenesetre egy teljesen felborult világgal kezdődik a Végjáték. Államok sora omlott össze, Amerikában teljes kiégettség és nihill uralkodik. Marvel kapitány viszont hamar megoldja nekünk az egyik dilemmát, hogy vajon mi lesz Vasemberrel és Nebulával, akik az előző filmben az űrben ragadtak – egy igen laposra sikerült jelenetben egyszerűen hazahozza űrhajójukat és a Bosszúállók főhadiszállásán teszi le őket. Marvel kapitány szerepe ebben nagyjából ki is merül – csak a végső csatában fog újra komolyabb szerepet kapni, amikor néhány nagy csihipuhi jelenetet rendez. Be kell vallanom, nem értem az ő karakterét: teljesen kilóg a többdimenziós Marvel szereplők sorából. Egy kvázi elpusztíthatatlan, unalmas, arrogáns karakter, akit a forgatókönyv, mint holmi jolliejokert kijátszik valami igen szorultnak tűnő helyzetben. A Végtelen háború stáblista utáni jelenete alapján joggal hittük azt, hogy alapvető szerepet kap majd Thanos legyőzésében, de ez nem így lett, s így…

Értékelés

Színészi alakítás - 85%
Látványvilág - 87%
Történet - 89%
Tartalom - 75%
Izgalom - 95%
Humor - 92%
IMDB - 92%
RottenTomatoes - 96%

89%

User Rating: 0.58 ( 8 votes)
89

Article Tags: · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download