FILMEZZUNK.HU
A Marvel komolyan számol az alternatív idősíkokkal

A Marvel komolyan számol az alternatív idősíkokkal

1275

A Marvel komolyan számol az alternatív idősíkokkal

A Végjáték – ahogy arra számítani lehetett – alapjaiban forgatta fel az évek során már sokat megélt Marvel Filmes Univerzumot, amely a negyedik fázisban elképzelhető, hogy olyan útra lép, ami könnyű szerrel megoldaná például az X-Men, valamint a Sony berkeibe tartozó filmek integrálását is a Kevin Feige által eredetileg megálmodott idővonalba.

A Marvel komolyan számol az alternatív idősíkokkal

Legalábbis a Hybrid Network Entertainment egy megbízható forrásra hivatkozva egy olyan pletykáról számolt be nemrég, miszerint a Marvelnél komolyan számolnak a jövőben az alternatív idővonalakkal, valamint a különböző alternatív dimenziókkal, ami ugye márcsak azért sem ördögtől való ötlet, mivel a készülő Loki sorozat már alapból egy alternatív idővonalon kap majd helyet, hogy a szintén előrehaladott állapotban lévő Wanda/Vision szériáról már ne is beszéljünk. Ámde nem ez az egyetlen érdekes dolog, amire érdemes felkapni a fejünket a HN beszámolója kapcsán, ugyanis szóba került, hogy a Marvel Mark Millar szuperhőscsapatát, a The Ultimates-t is szeretné élőszereplősíteni egy sorozat, vagy egy mozikba szánt nagy költségvetésű film formájában.

Akik esetleg nem ismernék a The Ultimates nevű alakulatot, róluk annyit érdemes tudni, hogy ők a Földet, valamint a tágabb értelemben vett univerzumot fenyegető veszélyekkel veszik fel a harcot. A csapat tagjai közül páran már bemutatkoztak az MFU-ban, Marvel Kapitány és Fekete Párduc személyében, így tényleg nem lepődnénk meg, ha Kevin Feige-ék a Bosszúállók formális felbomlása után ezzel a csapattal szeretnék pótolni a föld legnagyobb hősei után keletkezett űrt.

Kezd kialakulni a Bosszúállók: Végjáték utáni Marvel Moziverzum

(Forrás: puliwood.hu)


Article Tags: · · · · · ·