Pókember: Idegenben

A Marvel bosszúból elkészítheti a Majom Man-filmet?

522

A Marvel bosszúból elkészítheti a Majom Man-filmet?

A két stúdió szakadása ellen felmerült tiltakozási hullám részeként sokan már most azt követelik, hogy a Marvel készítsen egy olyan filmet, amelynek főhőse nem más, mint az Idegenben sötét öltözékben látott Pókember, akit egyszerűen csak Majom Manként ismernek.

Pókember: Idegenben

Mindennek ráadásul jogilag semmilyen akadálya nem lenne, hiszen „Majom Man” nem ismert karakter a képregényekben, így a Marvelnek lehetősége nyílna akár a korábbi Pókember filmek folytatására, és még Tom Holland is bizonyos szempontból megtarthatná a szerepét.

Bár fontos megjegyeznünk, hogy a két stúdió nem teljesen fordított hátat egymásnak, van rá némi remény, hogy újratárgyalják a közös együttműködés feltételeit. Azt pedig, hogy mire is képesek a képregényfilmek rajongói korábban már bizonyították A galaxis őrzői kapcsán, amikor a Disney menesztette a film rendezőjét, James Gunnt a körülötte kirobbant botrány miatt, a stúdió azonban a rajongók nyomására, újra szerződtette a rendezőt.

Tobey Maguire Pókembere is feltűnhet a Doctor Strange 2-ben?

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download