FILMEZZUNK.HU
Újabb előzetes érkezett Jamie Foxx és Michael B. Jordan igaz történetet feldolgozó drámájához

Újabb előzetes érkezett Jamie Foxx és Michael B. Jordan igaz történetet feldolgozó drámájához

1769

Just Mercy (2020) – Előzetes

Bizony idén egy filmben szerepel majd Jamie Foxx és Michael B. Jordan. Méghozzá nem is akármilyenben, ugyanis az igaz történetet feldolgozó Just Mercy-t már most komoly esélyesként tartják számon a jövő évi Oscar-díjátadón. B. Jordan és az Oscar-díjas Foxx mellett olyan további színészeket láthatunk majd benne, mint a szintén Oscar-díjas Brie Larson, Tim Blake Nelson, vagy Rafe Spall. A rendezői székben pedig az a Destin Daniel Cretton foglalt helyet, aki a 2013-as kritikailag igen elismert Átmeneti állomás-t is tető alá hozta, valamint aki a jövőben a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című mozit is dirigálni fogja a Marvel-nak.

A Just Mercy egy megtörtént esetet dolgoz fel. Walter McMillian-t (Jamie Foxx) halálra ítélik egy olyan bűncselekmény miatt, amit valójában el sem követett. Annak ellenére, hogy több szemtanú is megerősítette, hogy McMillan nem lehetett jelen a bűntény helyszínén. Ezt követően hat évet töltött a halálsoron, amíg egy Bryan Stevenson (Michael B. Jordan) nevű ügyvéd át nem vette az ügyét, és fel nem tárta, hogy a vád nem vett figyelembe több fontos bizonyítékot, minek következtében végül elérte, hogy felmentsék McMillian-t.

Ha szeretnél még több képet, előzeteseket megnézni a filmről látogass el az sfilm oldalára: Just Mercy

10 dolog, amit nem gondoltál volna Michael B. Jordanről

(Forrás: filmsomnia.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·