FILMEZZUNK.HU

Szűzőrség (2018) – Kritika

3159

Szűzőrség kritika 

Sokszor elég rosszul megválasztott magyarított filmcímmel találkozunk, amivel  megpróbálják az érdeklődésünket felcsigázni. Sajnos gyakran mellélőnek a döntéshozók az elnevezéssel kapcsolatban, pl: Dől a moné, Sziki-szökevény, Franciadrazsék, Erőszakik, stb – atyaég hogy jut ilyen bárkinek az eszébe? ☺…fogalmam sincs, de jelen esetben, egy igen frappáns, és lényegre törő  filmcímet kapott itthon az alkotás, ami pontosan utal a film tartalmára. Az éves vígjáték produktumokat elnézve mondhatjuk, hogy az eddigi legviccesebb film a Szűzőrség, de sajnos ez nem akkora dicséret, hisz ebben az évben eléggé gyenge a felhozatal ezen a téren. Az átlagból persze így is kiemelkedik, amit jelen esetben erényként könyvelünk el.

Szűzőrség (Blockers, 2018) - Előzetes

Tartalmát nézve egy jól megírt, és kissé az átlagtól eltérő filmmel van dolgunk. Három baráti viszonyban lévő szülő : Lisa (Leslie Mann), Mitchell (John Cena), és Hunter (Ike Barinholtz), egy véletlen folytán tudomásul veszik, hogy lányaikat, – akik nagyon jó barátnők- aznap este a banketten csupán egy cél vezérli, ami nem más, minthogy elveszítsék, a szüzességüket, bárhogy is alakuljon az este. Persze a szülők nem tudnak beletörődni abba, hogy ez a lányaikkal megtörténjen. Már a puszta gondolattól is kirázza őket a hideg, hogy bárki is így közeledjen hozzájuk.

Az egyéjszakás akciót megtervezik, és a tinédzserek tervének megakadályozása lesz az egyetlen céljuk aznap éjjel, tehát a szűzvédelmi trió akcióba lendül, ami elég sokszor vicces helyzetet, szituációt eredményez.

A lányok tehát be akarnak lépni a felnőtt életbe, az első közös szexuális élmény lesz számukra a legfontosabb megoldandó probléma. A három szülő, három különböző karaktert kapott, ami tovább emelte a film vicces helyzetekre épülő jeleneteit.

Szűzőrség (2018) - Kritika

Lisa az aggódó szülő, akihez a lánya mindig őszinte, ha problémájuk van azt gyorsan meg tudják oldani, nagyon jó viszonyban vannak egymással. Jó látni egy ilyen szeretetre épülő kapcsolatot, mint amilyen köztük van. Tulajdonságát tekintve egy talpraesett, határozott édesanyával van dolgunk.  Mitchell a testes bodybuilder apa, akiben legalább annyi érzelem lakozik lánya iránt, mint amennyi ereje van. Megviseli lánya felnőtt énje, nehezen tudja feldolgozni azt a tényt, hogy lányának már nem Ő a legfontosabb.

John Cena-nak –aki pár éve még pankrátorként kereste a kenyérre valót- egyébként ez az első igazi főszerepe. Eddig is hasonló műfajú filmekben mozgott, talán ezért is tudta olyan jól hozni ezt a fajta karaktert.

Hunter a szabadszájú, laza erkölcsű, mindig vicces apukát alakítja, akit legutóbb az Ó, anyám c. filmben láthattunk. A komolyabb, és néha durvább poénok, szövegek szinte mindig tőle származnak. Tehát jelen esetben nem egy példaértékű apával van dolgunk, legalábbis a film elején…

Szűzőrség (2018) - Kritika

A film nincs elhúzva, pontosan és jól időzítve adagolja a vicces helyzetkomikumokat, amin ha nem is ütjük pirosra a térdünket, azért sokszor kellemes perceket okoz a játékidő alatt. A rendező Kay Cannon próbálta a sikeres receptet lemásolni, amit Judd Apatow-tól láthatott, ugyanis a film stílusában, történetvezetésében helyenként erősen hasonlít a mester stílusára. Számomra Apatow már sokszor bebizonyította, hogy ért a műfajhoz, a vígjátékok területén igazi szakemberrel van dolgunk. Meglepődtem, mennyire sokszor újra tudom nézni alkotásait, milyen sok új poént tudok észrevenni filmjeiben. Judd Apatownak mint rendező-producer-író (40 és annyi, Koszorúslányok, Felkoppintva, Kész katasztrófa, 40 éves szűz…) a kisujjában van a szakma, az Ő általa rendezett filmek a mai vígjátékok kiemelkedő darabjai.

Kay Cannot ezt a magas színvonalat, még nem képes hozni, de jó úton halad, hisz a Szűzőrségnek e tekintetben nincs sok szégyellnivalója, csupán nem éri el azt a magas nívót amitől emlékezetessé válna, és sok-sok év után is emlékeznénk rá.

A filmbéli este persze nem csak a lányok keresésével telik, hanem teret enged, annak is hogy jobban megismerjük, és így megszerethessük szereplőinket . Kevés olyan poént kapunk a film alatt ami ötletes, és valóban szellemes, mert a viccek zöme inkább az alpári, hányós, és helyenként durva szituációkra épül. Dicséretes a magyar szinkron, illetve a magyar szöveg használata, ami sokat emel a film színvonalán.

Szűzőrség (2018) - Kritika

Szóval a film közel sem tökéletes, de szerethető lett a végére a szimpatikus szülőkkel, és azok lányaival. Ha nem támasztunk nagy elvárásokat, akkor egy kellemes kis esti programnak tökéletesen megfelel a kedvesünkkel, akinek azért jelezzük, hogy egy komolyabb, és fajsúlyosabb humorú filmmel van dolgunk, amihez néha jó gyomor is kell.

A Szűzőrség című film hivatalos adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/the-pact-291750.html

//Kovács Ferenc # dájhárd//

Az elmúlt évtizedek kiemelkedő francia vígjátékai

Szűzőrség kritika  Sokszor elég rosszul megválasztott magyarított filmcímmel találkozunk, amivel  megpróbálják az érdeklődésünket felcsigázni. Sajnos gyakran mellélőnek a döntéshozók az elnevezéssel kapcsolatban, pl: Dől a moné, Sziki-szökevény, Franciadrazsék, Erőszakik, stb – atyaég hogy jut ilyen bárkinek az eszébe? ☺…fogalmam sincs, de jelen esetben, egy igen frappáns, és lényegre törő  filmcímet kapott itthon az alkotás, ami pontosan utal a film tartalmára. Az éves vígjáték produktumokat elnézve mondhatjuk, hogy az eddigi legviccesebb film a Szűzőrség, de sajnos ez nem akkora dicséret, hisz ebben az évben eléggé gyenge a felhozatal ezen a téren. Az átlagból persze így is kiemelkedik, amit jelen esetben erényként könyvelünk el. Tartalmát nézve egy jól megírt, és kissé az átlagtól eltérő filmmel van dolgunk. Három baráti viszonyban lévő szülő : Lisa (Leslie Mann), Mitchell (John Cena), és Hunter (Ike Barinholtz), egy véletlen folytán tudomásul veszik, hogy lányaikat, - akik nagyon jó barátnők- aznap este a banketten csupán egy cél vezérli, ami nem más, minthogy elveszítsék, a szüzességüket, bárhogy is alakuljon az este. Persze a szülők nem tudnak beletörődni abba, hogy ez a lányaikkal megtörténjen. Már a puszta gondolattól is kirázza őket a hideg, hogy bárki is így közeledjen hozzájuk. Az egyéjszakás akciót megtervezik, és a tinédzserek tervének megakadályozása lesz az egyetlen céljuk aznap éjjel, tehát a szűzvédelmi trió akcióba lendül, ami elég sokszor vicces helyzetet, szituációt eredményez. A lányok tehát be akarnak lépni a felnőtt életbe, az első közös szexuális élmény lesz számukra a legfontosabb megoldandó probléma. A három szülő, három különböző karaktert kapott, ami tovább emelte a film vicces helyzetekre épülő jeleneteit. Lisa az aggódó szülő, akihez a lánya mindig őszinte, ha problémájuk van azt gyorsan meg tudják oldani, nagyon jó viszonyban vannak egymással. Jó látni egy ilyen szeretetre épülő kapcsolatot, mint amilyen köztük van. Tulajdonságát tekintve egy talpraesett, határozott édesanyával van dolgunk.  Mitchell a testes bodybuilder apa, akiben legalább annyi érzelem lakozik lánya iránt, mint amennyi ereje van. Megviseli lánya felnőtt énje, nehezen tudja feldolgozni azt a tényt, hogy lányának már nem Ő a legfontosabb. John Cena-nak –aki pár éve még pankrátorként kereste a kenyérre valót- egyébként ez az első igazi főszerepe. Eddig is hasonló műfajú filmekben mozgott, talán ezért is tudta olyan jól hozni ezt a fajta karaktert. Hunter a szabadszájú, laza erkölcsű, mindig vicces apukát alakítja, akit legutóbb az Ó, anyám c. filmben láthattunk. A komolyabb, és néha durvább poénok, szövegek szinte mindig tőle származnak. Tehát jelen esetben nem egy példaértékű apával van dolgunk, legalábbis a film elején… A film nincs elhúzva, pontosan és jól időzítve adagolja a vicces helyzetkomikumokat, amin ha nem is ütjük pirosra a térdünket, azért sokszor kellemes perceket okoz a játékidő alatt. A rendező Kay Cannon próbálta a sikeres receptet lemásolni, amit Judd Apatow-tól láthatott, ugyanis a film stílusában, történetvezetésében helyenként erősen hasonlít a mester stílusára. Számomra Apatow már sokszor bebizonyította, hogy ért a műfajhoz, a vígjátékok területén igazi szakemberrel van dolgunk. Meglepődtem, mennyire sokszor újra tudom nézni alkotásait, milyen sok új poént tudok észrevenni filmjeiben. Judd Apatownak mint rendező-producer-író (40 és annyi, Koszorúslányok, Felkoppintva, Kész katasztrófa, 40 éves szűz…) a…

Értékelés

Színészi alakítás - 68%
Humor - 75%
Tartalom - 66%
Történet - 71%
Rottentomatoes - 82%
IMDB - 66%

71%

User Rating: Be the first one !
71

Article Tags: · · · · · · · · · ·