FILMEZZUNK.HU
10 érdekesség, amit nem gondoltál volna Kristen Stewart-ról

10 érdekesség, amit nem gondoltál volna Kristen Stewart-ról

32530

Kristen Stewart érdekességek

A napokban 34 éves Kristen Stewart megosztó személyiség, hiszen az Alkonyat-filmek Bella Swanjaként sokáig tinibálvány volt, biszexuális divatikonként pedig művészfilmes múzsa. Alábbi összeállításunkban róla tudhattok meg néhány olyan érdekességet, amiről eddig nem biztos, hogy hallottatok.

Kristen Stewart érdekességek

1) Kristen Los Angeles egyik legmenőbb részén nőtt fel a tévéproducer John Stewart és az ismert filmrendező és forgatókönyvíró, Jules Mann-Stewart gyerekeként. A pár mindent megadott a kislánynak és két testvérének: a házukat például Alice Csodaországban tematikára terveztették meg és rendezték be – és amikor a gyerekek kinőtték, 1,75 millió dollárért dobták piacra.

2) Már 7 évesen szerepelt mindenféle filmben és reklámban, de a sikert végül a 2002-es Pánikszoba hozta meg, ahol Jodie Foster lányát játszotta – tegyük hozzá, az ő játéka volt kettőjük közül az izgalmasabb. David Fincher állítása szerint Kristen Stewart több mint 7 cm-t nőtt a forgatás alatt, ugyanis a forgatás kezdetén Kristen kisebb volt Jodie Fosternél, a végére viszont lehagyta.

Kristen Stewart érdekességek

3) A 2007-es A hírnök című horror – vagy nevezzük természetfeletti thrillernek – óriási bukás volt, és pár olyan filmet is csinált, amire jó eséllyel ő maga sem emlékszik. Már amikor úgy nézett ki, hogy búcsút mondhat karrierjének, jött az Alkonyat saga!

4) Aligha kell bemutatnunk Bella Swant, a tök átlagos lányt, aki a vámpírok és farkasemberek között őrlődik naphosszat, és a 2008-ban indult, érthetetlenül sikeres sorozat hihetetlenül népszerűvé tette Stewartot. Kristen Stewart jó sportoló, röplabdázni kifejezetten jól tud, ezért nehezen tudta hozni az ügyetlen karaktert. Stewart a film forgatása alatt töltötte be a 18. életévét. Szülinapja alkalmából tortát, és egy egész éjszakán át tartó forgatást kapott.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · ·