A legjobb filmadaptációk Jane Austen világhírű regényei alapján

A 6 legjobb filmadaptáció Jane Austen világhírű regényei alapján

17104

4) Emma

Jane Austen megegyező című művét 1815-ben adták ki. Aki szereti az ízes, ma már csak „régi” filmekként emlegetett alkotásokat, belekukkanthat az 1948-ban forgatott játékfilmbe, az 1960-as, valamint az 1972-es sorozatokba, melyek Jane Austen regényével megegyező címmel és tartalommal büszkélkednek. Gwyneth Paltrow kitűnő alakítása miatt érdemes megemlítenünk az 1996-os feldolgozást. A gyönyörű tájak, kosztümök, valamint az üdítő beszélgetések az 1800-as évek elejére repítik vissza a nézőket. Ugyanebben az évben jelent meg Kate Beckinsale és Mark Strong főszereplésével egy másik film Emma címmel, mely az Imdb-n egy árnyalattal magasabb értékelést kapott. Viszonylag friss a négyórás, 2009-ben megjelent változat, melyben Romola Garai bizonyítja, hogy kiváló Emma Woodhouse lenne, ha abban a korban élt volna.

Emma /Emma, 1996/

5) A klastrom titka

Bár Jane Austen már 1803-ban megírta Northanger Abbey címmel az eredeti alkotást, regényként csak 1818-ban jelent meg először. Az 1986-os filmváltozat sajnos kevés visszhangot kapott, azonban Felicity Jones színt vitt Catherine Morland, az álmodozó fiatal lány szerepébe a 2007-es, eddigi legújabb verzióban. A kedves arcú színésznőt a legtöbben a Mindenség elmélete (2014), valamint a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) jeleneteiből ismerjük.

A klastrom titka

6) Lady Susan

Bár Jane Austen már 1794-ben megírta, ezt a művét közel nyolcvan évvel azután, 1871-ben adták ki. Egy egészen új film készült a Lady Susan című regény alapján: 2016-ban Whit Stillman rendezésében kijött a Love and Friendship. A címszereplőt alakító Kate Beckinsale, valamint a rendező is számos díjat kapott munkájáért.

Lady Susan

Hollywoodi kapcsolatok:…avagy 15 őszinte barátság, mely valóban létezik!

//Jana//


Article Tags: · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download