15 sikerfilm, ami olyan dolgokra tanít meg bennünket, amit minden embernek tudnia kellene

6859

Sikerfilmek, amik fontos dolgokra tanítanak meg bennünket

Amikor megnézünk egy filmet, akaratlanul is előtörnek belőlünk érzelmek és bizony gyakran beleképzeljük magunkat a főhősök szerepeibe. Számos filmet készítettek már, ami igaz történeten alapszik, az természetesen sokkal jobban megérinti az emberi lelket mint bármilyen kitalált történet. Ezek a filmek hasznos dolgokra tanítanak meg bennünket úgy, hogy észre sem vesszük például, az emberi jóságra, a magabiztosságra, a családi kötelékre, az álmaink elérésére és a többi. Ma olyan filmeket gyűjtöttünk össze, melyek rengeteg sírós és megható pillanatot okoztak már a nézőknek. Nem véletlen, hogy a legjobb filmek kategóriájába sorolják őket, hiszen olyan érzelmeket és tanokat rejtenek magukban, amit minden embernek meg kell tapasztalnia.

1. A bakancslista

Egy gyönyörű film, amiben ikonikus színészek játszanak. Jack Nicholsonnak és Morgan Freemannek már nem sok idejük van hátra, míg feldobják azt a bizonyos bakancsot. Így elhatározzák, hogy megvalósítják bakancslistájukon szereplő dolgokat, amiket mindig is meg akartak tenni az életben. A két különböző karakterű ember között szoros barátság alakul ki. Ez a film arra ösztönöz bennünket, hogy ne halasszunk semmit holnapra, ha meg tudjuk tenni aznap is. Úgy kell felfogni az életet, mintha az a nap lenne az utolsó.

A bakancslista (The Bucket List, 2007)

2. Lélekben táncolok

A két főszereplő kerekesszékbe van kényszerítve, de optimistábbak, mint bármelyik egészséges ember a világon. Annak ellenére, hogy súlyos betegségben szenvednek, megpróbálnak teljes értékű életet élni. Kiélvezik az élet minden percét, sőt táncolnak és viccelődnek is mindenkivel.

Lélekben táncolok (Inside I'm Dancing, 2004)

3. Forrest Gump

Ez a film egy igazi világklasszis, amit képtelenség megunni. Újra és újra végignéznéd, holott kívülről tudod azokat a monológokat, amiket ebben a 141 perces filmben mondanak. Ám ennek ellenére, mindig találsz benne valami érdekességet, amit azelőtt sosem véltél felfedezni. Ez a film bemutatja az ártatlanságot és jóságot, amit nem minden ember birtokolhat a világon.

15 dolog, amit nem gondoltál volna a Forrest Gump című filmről

4. Életrevalók

Az Életrevalók igaz történet alapján készült, mely szellemes, életerős és bájos is egyben. A legsikeresebb francia film bemutatja, hogyan szövődik barátság két ember között, akik különböző rétegből származnak. Sokan érthetetlennek tartják a kapcsolatot mégis bebizonyítja, hogy nincs különbség az emberek között.

10 meglepő érdekesség az Életrevalók című filmről

5. Walter Mitty titkos élete

Egy olyan ember életét mondja el, aki valójában nagyon visszahúzódó, mégis szereti az akciót és a kalandokat. Mivel a valóságban nem mer semmit tenni, ezért egy fantáziavilágba menekül, ahol minden egyes alkalommal valami izgalmas történik vele. Később azonban a valóságban is megmutatja, milyen magabiztos. Ez a film tökéletes azok számára, akik félnek megmutatni a világnak tehetségüket és kitartásukat.

Walter Mitty titkos élete, 2013


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download