FILMEZZUNK.HU
Nyúl Péter (Peter Rabbit, 2018) - Előzetes

Jön a Nyúl Péter 2, aminek most befutott a legújabb előzetese!

2853

Nyúl Péter 2 – Nyúlcipő (Peter Rabbit 2, 2021) – Előzetes

Nem valószínű, hogy bárki is meglepetésnek tartaná, hogy második részt kapott a Nyúl Péter (Peter Rabbit). A film Amerikában például visszafogott, 25 millió dolláros nyitóhétvége után 115 millión is túl jutott, a világ többi részéről 236 millió dollár folyt be. Itthon arányaiban szinte minden országnál jobban szerepelt a film, hiszen csak az első hétvégén több, mint 80 ezren fizettek be rá, amivel a vele együtt debütáló Fekete Párducot is simán lekörözte.

Már bő egy éve láthattuk az első szinkronizált előzetest a Peter Rabbit 2: The Runawayhez, mely a magyar keresztségben a frappáns Nyúl Péter 2 – Nyúlcipő címet kapta, most pedig itt egy újabb. Eredetileg úgy volt, hogy itthon is Húsvét környélén láthatjuk a filmet, de az ismert okok miatt ez el lett halasztva, így jelen állás szerint nyári bemutatóval számolhatunk.

Jöhetnek a Sötét Bosszúállók?

(Forrás: sg.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · ·