10 dolog, amit nem gondoltál volna Mahershala Ali-ról

288

Mahershala Ali érdekességek

Mahershala Ali amerikai színész. Pályafutását 2001-ben kezdte a Nyughatatlan Jordan című sorozattal, ahol Dr. Trey Sanders szerepében volt látható. Később több sorozatban és filmben is szerepelt, köztük a Végveszélyben, az Alfák és a Kártyavár. 2016-ban feltűnt a Luke Cage című sorozatban is. Az áttörést számára a Holdfény című film hozta meg, ahol egy drogdíler szerepébe bújt. Az alakítását több díjjal is jutalmazták. 2019-ben már két Oscar díj tulajdonosa volt. A színész ma ünnepli születésének a 46. születésnapját, melynek alkalmából ezúttal róla tudhattok meg néhány érdekességet.

10 dolog, amit nem gondoltál volna Mahershala Ali-ról

1) Mahershala Ali, születési nevén Mahershalalhashbaz Gilmore, 1974. február 16-án született a kaliforniai Oaklandben, és Haywardban nevelkedett. Nevét egy bilblia proféta után kapta.

2) Szokatlan keresztneve Ézsaiás könyvéből (8:1–3) való (a próféta adja ott beszélő névként saját fiának, ez a Biblia leghosszabb neve). Jelentése „Hamar a zsákmányra! Gyorsan a prédára!” Biblikus neve ellenére Ali az iszlám valláson belül az ahmadik közé tartozik.

10 dolog, amit nem gondoltál volna Mahershala Ali-ról

3) Katolikus nevelésben részesült. Később felvette az iszlám vallást, és megváltoztatta Gilmore nevét Ali-ra.

4) Édesapja színész, édesanyja pedig pap.

5) Továbbtanulási tervei a sport felé irányultak, végül kosárlabdai sport ösztöndíjjal került be az SMC-re. Később jobban érdekelte a színészet, és a háttérbe szorult a sport, így átment a kaliforniai Shakespeare színházi társulathoz. A New Yorki egyetemen végzet 2000-ben.

10 dolog, amit nem gondoltál volna Mahershala Ali-ról


Article Tags: · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download