10 világsztár, akiknek sikerült kilábalni a teljes csődből

10 világsztár, akiknek sikerült kilábalni a teljes csődből

3273

9. Brendan Fraser

10 világsztár, akiknek sikerült kilábalni a teljes csődből

A színészt a magánélete indította el a lejtőn. Válása miatt rengeteg pénze elúszott. Majd ismét balszerencse érte, nem tudott dolgozni hosszú ideig, mert megsérült a Sandy hurrikán pusztítása alatt. Azonban most úgy tűnik, minden rendben, főszerepet kapott a Trust című sorozatban, amit 2018-tól fognak sugározni.

10. Toni Braxton

10 világsztár, akiknek sikerült kilábalni a teljes csődből

Az „Un-Break My Heart” című sláger énekesnője kétszer is tönkrement: 1998-ban és 2011-ben. Olyan mélyen volt, hogy mindenét el kellett adnia (a díjait is beleértve), hogy kifizethesse adósságait. Ráadásul később diagnosztizálták nála a lupusz nevű autoimmun-betegséget is. Lehet, hogy végül a testi mélypont hozta el nála a felemelkedést, ugyanis rendbe tette pénzügyeit, rendszeresen fellép Broadway-darabokban, és állandó szereplője egy népszerű TV sorozatnak.

+1. Donald Trump

10 világsztár, akiknek sikerült kilábalni a teljes csődből

Igen, jól olvassa. A milliárdos üzletember, aki most már az Amerikai Egyesült Államok elnöke, összesen négyszer jelentett csődöt: 1990-ben, 1992-ben, 2004-ben és 2009-ben. Mindannyiszor veselkedett neki újra az üzleti életnek… és sikerrel járt. De még mekkorával.

14 ikonikus film, melynek főszerepét eredetileg másnak szánták

(Forrás: boon.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download