Jön Az utolsó boszorkányvadász 2!

Vin Diesel főszereplésével jön Az utolsó boszorkányvadász 2!

1406

Jön Az utolsó boszorkányvadász 2!

Vin Diesel igazán mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Néhány nap múlva érkezik a Bloodshot, májusban pedig a Halálos iramban 9 is a mozikba kerül, és nagyon úgy tűnik, hogy a színész egyáltalán nem készül vakációzni.

12 filmsztár, aki a való életben is mentett már életet

Bár a 2015-ben mozikba került Utolsó boszorkányvadász igencsak felemás rajongói és kritikusi fogadtatásban részesült, ráadásul a bevételi számok sem igazán hozták azt, amit a készítők elvártak volna, ennek ellenére a Lionsgate-nél mindig is tervben volt egy esetleges folytatás legyártása, még ha a projektet egy időre jegelni is kellett. Diesel a Collider magazinnak adott legfrissebb interjúban azonban elárulta, hogy a stúdiónál nagyon is tervben vannak a folytatás előkészületei.

“A Lionsgate-nél előálltak azzal, hogy már keresik a folytatás íróját. Szóval, nagyon úgy tűnik, hogy összeállnak a dolgok Az utolsó boszorkányvadász 2-höz” – jegyezte meg a színész, majd hozzátette, mennyire lenyűgözi időnként, ha egy kevésbé sikeres filmje kapcsán a rajongók mégis érdeklődnek egy folytatás iránt.

Bár egyelőre nem ismert Az utolsó boszorkányvadász 2 szinopszisa, sem pedig a hivatalos premierdátuma, az előkészületek javában zajlanak már, így várhatóan a közeljövőben egyre gyakrabban hallhatunk majd a film munkálatairól.

Vin Diesel 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download