Harley Quinn lehet a DC Moziverzum első nyíltan leszbikus karaktere

1431

Harley Quinn lehet a DC Moziverzum első nyíltan leszbikus karaktere

Noha az idén februárban mozikba került Ragadozó madarak nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a film rendezője, Cathy Yan mindezek ellenére belevágna egy folytatásba. Yan a The Wrap magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogy elkészítené a második részt, egyúttal pedig azt is elhintette, milyen új karakterrel bővítené a sztorit, és persze azt is, milyen irányba terelné a történetet.

Ragadozó madarak kritika

Nagyon szeretném, ha Méregcsók is felbukkanna, és azt is nagyon szeretném, ha láthatnánk, hogy milyen is a kapcsolatuk Harley Quinnel” – jegyezte meg a rendező. Persze mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gyengédebb szálak fűzik egymáshoz a két karaktert,

mindenesetre korábban a Harley Quinn animációs sorozat készítői is felvetették, hogy a kettejük közötti románc hangsúlyosabb lehet majd a jövőben.

Azt gondolom, hogy az emberek még nem állnak készen arra, hogy elengedjék Harley Quinnt, mint ahogy maga Margot Robbie sem” – mondta Yan az esetleges folytatással kapcsolatban.

18 apró, de fontos filmes részlet, ami fölött mindannyian átsiklottunk korábban

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download