Charlize Theron főszereplésével jön az Atomszőke 2!

Charlize Theron főszereplésével jön az Atomszőke 2!

687

Jön az Atomszőke 2!

Három éve jelent meg Charlize Theron akció-kémfilmje, az Atomszőke, amely bár kritikusi szemmel nem volt egy világmegváltó, azért a kasszáknál szépen termelt. A legfrissebb hírek szerint a Netflix már az utolsó simításokat végzi, hogy az ő közreműködésükkel készülhessen el az Atomszőke 2!

Atomszőke (Atomic Blonde, 2017)

Az első film története Lorraine Broughtonról, az MI6 szexis titkosügynökéről szól, akit azzal bíznak meg, hogy Berlinben szerezzen meg egy ügynökök neveit tartalmazó listát. Ha sikerrel jár, kideríthetik, ki a kettősügynök, és ki felelős más ügynökök haláláért. A filmben Charlize Theron mellett olyan sztárok is felbukkantak, mint James McAvoy, Bill Skarsgård és John Goodman. A rendezői széket akkor David Leitch foglalta el, aki Antony Johnston és Sam Hart forgatókönyvét vitte vászonra. A forgatás nagyjából 30 millió dollárt emésztett fel, ugyanakkor világszerte végül 100 millió dollárt hozott a film a konyhára, vagyis anyagilag sikeresnek mondható. Nem csoda hát, hogy készülhet a folytatás.

Egyelőre nem sokat tudni az új filmről, de abban biztosak lehetünk, hogy Charlize Theron visszatér a szerepre, ahogy a forgatókönyvírók is. Azt viszont nem tudni még, hogy ki ülhet a rendezői székbe. Ha hinni lehet a híreknek, akkor a Netflix szeretne együtt dolgozni a 87Eleven stúdióval, akik az első filmet is készítették, mivel ők a piszok igényes akciójeleneteikről híresek. Többek közt ők készítették a John Wick filmeket is, illetve ők dolgoznak majd a The Division videojáték filmadaptációján is.

Hírességek, akik koronavírusban vesztették életüket

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download