Bright (2017) - Előzetes

Will Smith és Joel Edgerton főszereplésével jöhet a Bright 2!

901

Jöhet a Bright 2!

A kritikusoknál csúfosan elvérzett a Joel Edgerton és Will Smith főszereplésével készült fantasy Netflix-produkció, a Bright, és a nézők is inkább csak mérsékelten szerették, azonban a streaming platform egyik legnagyobb sikerét produkálta, szóval így nem is lehetett kérdéses a folytatás, amiről most új fejlemények is napvilágot láttak.

Will Smith megmenti a világot a Bright vadonatúj előzetesében

A felejthető, Edward Norton főszereplésével készült Hihetetlen Hulk rendezője, aki amúgy a Szemfényvesztők című filmet is szállította, Louis Leterrier a legesélyesebb a Bright 2 rendezésére, míg Ayer forgatókönyvét épp az a T.S. Nowlin írja át, akinek a Tűzgyűrű – Lázadást köszönhetjük.

Lucy Fry, aki az első részben Tikkát alakította, elmondta, hogy eredetileg már tavaly elkezdődtek volna a munkálatok, azonban Will Smith időbeosztása miatt erre nem tudtak sort keríteni. A színésznő maga is reméli, hogy sikerül összehozni a folytatást, mert roppant mód élvezte az első epizód forgatásait. Amikor arról kérdezték, hogy mikor lehet számítani ennek kapcsán fejleményekre, Fry nem tudott érdemleges választ adni sajnos.

10 Will Smith film, amit mindenképpen látnod kell

//Kimi//


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download