Jön a Rettenthetetlen 2!

Jön a Rettenthetetlen 2!

2241

Jön a Rettenthetetlen 2!

Újabb kosztümös dráma a skót történelem vérzivataros századaiból. A most nyilvánosságra hozott előzetesben mi magunk is láthatjuk a hasonlóságot a Robert the Bruce és a Mel Gibson főszereplésével készült alkotás között. A film az 1995-ös, öt Oscar-díjat nyert A rettenthetetlen című film történetét viszi tovább, ezúttal más hősökkel a középpontban. Már A rettenthetetlenben fontos szerep jutott egy “Robert the Bruce” nevű történelmi figurának, akit ott és az új filmben is Angus Macfadyen alakít(ott).

Ahogy az a most bemutatott trailerből is kiderül, a Robert the Bruce 1306-ban játszódik, Skóciában, ahol a címszereplő az elnyomott ország új királyaként – ahogy az az előzetesben el is hangzik – William Wallace örökségét viszi tovább, már ami az I. Edward Angliája elleni lázadást illeti. De a dolog persze nem ilyen egyszerű: Robertnek eleinte még menekülnie kell, mivel vérdíjat tűztek ki a fejére.

Miután azonban befogadja egy jólelkű család, erőre kap, és folytathatja (megkezdheti) a küzdelmét. Mindezt számos látványos kardpárbaj, csodás tájakról készült totál és szívhez szóló inspiráló beszéd festi alá – azaz a hasonlóság a sztorin kívül is megvan A rettenthetetlennel. De nem kell hozzá különösebben rosszindulatúnak lenni, hogy lássuk: a Robert the Bruce bizony nem fog öt Oscart nyerni.

Mel Gibson 12 legjobb filmje, amit mindenképpen látnod kell

(Forrás: port.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download