10 inspiráló keresztény film, amelyeket igaz történetek ihlettek

8071

A legjobb keresztény filmek, igaz történetek alapján

Vannak keresztény filmek, melyeken keresztül életek változnak meg, mert az egyszerű élethelyzetek bemutatásával olyan mély üzeneteket adnak át, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ha ezek a keresztény filmek ráadásul igaz történetek alapján készülnek, akkor még inkább át fogjuk érezni a helyzetet és még jobban fogunk azonosulni a szereplőkkel. Ilyen produkciókból válogattuk most ki a tíz kedvencünket.

10. Áttörés (Breakthrough, 2019)

Egy nap Joyce Smith örökbefogadott fia, John alatt beszakad a befagyott tó jege, a kamasz srác pedig negyed órát tölt a fagyos vízben, mire megérkezik a segítség. Az orvosok szerint a fiúnak nincs esélye a felépülésre. Csakhogy Joyce-t nem érdekli a rideg statisztika, és a helyzet reménytelensége ellenére sem hagyja el a hite. Az eset az egész városkát mozgósítja, a helyiek együtt imádkoznak az anyával John-ért.

Az „Áttörés” (Breakthrough) című keresztény film is nagy sikert aratott a mozivásznon.

9. Csoda a mennyből (Miracles from Heaven, 2016)

Egy fiatal lány rendkívül ritka emésztési rendellenességtől szenved. Betegsége azonban egy váratlan csoda folytán meggyógyul, amikor a lány túlélője lesz egy szörnyű balesetnek.

Csoda a mennyből (Miracles from Heaven, 2016)

8. A Tízparancsolat (The Ten Commandments, 1956)

A film Mózes (Charlton Heston), a héber próféta történetét meséli el: mint csecsemőt kosárban kitették a folyóra, rátalált és befogadta a fáraó lánya, felnőttként Mózes a fáraói trón várományosa, akit intrikák öveznek, majd elárulják neki valódi származását. Mózes vállalja az egyiptomiak által leigázott népe sorsát, melynek élére áll, és a Vörös-tengeren át kivezeti a szolgaságból a pusztaságba. A Sinai-hegyen kapja meg az isteni tízparancsolatot, s a zsidó nép továbbvonul az ígéret földjére.

Top 10 keresztény film, amit mindenképp látnod kell

7. Egyiptom hercege (The Prince of Egypt, 1998)

Mózes és Ramszesz testvérek, s nem közömbösek egymás számára. Kettejük konf- liktusa abból fakad, hogy különféleképpen nőnek fel – egyikőjük tulajdonképpen egyáltalán nem nő fel, a másikuk pedig túlnő mindenen, amit valaha is el tu- dott képzelni.

Egyiptom hercege (1998)


Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download