Jön a Csibefutam 2!

Jön a Csibefutam 2!

672

Jön a Csibefutam 2!

Szinte napra pontosan húsz éve mutatták be az amerikai nagyérdeműnek az Aardman első, egész estés stop-motion filmjét, a Csibefutamot. Ennek örömére a stúdió a Netflixszel karöltve be is jelentette (vagyis inkább megerősítette), hogy jön a folytatás.

Jön a Csibefutam 2!

Az Aardman 2018-ban harangozta be először, hogy a Studio Canal és a Pathé közreműködésével elkészíti a második részt. Ehhez képest tehát új infó, hogy a Netflix is beszállt a buliba. Mindezt nemcsak az idei Annecy nemzetközi animációs filmfesztiválon (forrás: IndieWire), de a streamingszolgáltató Twitter-oldalán is elcsiripelték. Az egyelőre cím nélküli folytatás rendezője Sam Fell (Elvitte a víz, ParaNorman), forgatókönyvírói pedig Karey Kirkpatrick, John O’Farrell és Rachel Tunnard – Kirkpatrick jegyzi az eredeti film szkriptjét is, míg O’Farrell dialógusokat írt hozzá anno.

Fény derült arra is, hogy az új film jól ismert főhőseinkhez, Rozsdához és Rockyhoz tér vissza, illetve bemutatja közös csibéjüket, Mollyt is, aki mihelyt felnő, máris a nagyvilágba vágyik. Rozsda ezt erősen ellenzi, de idővel kiderül, hogy új veszély fenyegeti őket, otthonukat és a fajukat is, így muszáj lesz ismét akcióba lendülniük.

A Csibefutamot 2000. június 23-án mutatták be az USA-ban (nálunk augusztus 17-én) – azóta sem hozott egyetlen stop-motion film sem többet nála, máig ez a film a rekorder a maga 224,8 millió dolláros bevételével. Rendezői, Nick Park és Peter Lord a folytatásból is kiveszik részüket, Park kreatív tanácsadóként, Lord pedig executive producerként. Lord örül a Netflixszel való együttműködésnek: nem is ez a brit Aardman egyetlen projektje a streamingszolgáltatóval, a jövőben ugyanis lesz egy közös musicalük is Robin Robin címmel, amivel 2020 karácsonyára készülnek. Egyelőre nincs hír arról, hogy az eredeti hangok, Mel Gibson (Rocky) és Julia Sawalha (Rozsda) is visszatérnének a Csibefutam 2-re. Bemutatódátumunk sincs még, de az ígéret szerint jövőre indul a gyártás.

12 híresség, akiről nem is sejtenéd, hogy van egy ikertestvére

(via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download