Megérkezett az előzetese az első zombis cápafilmnek

Megérkezett az előzetese az első zombis cápafilmnek

516

Megérkezett az előzetese az első zombis cápafilmnek

A németek egy nem mindennapi filmet hoztak össze. Ők ugyanis az elsők, akik a horrorszakmában létrehozták az első zombi cápákat, a legújabb gyilkológépeket. A nem mindennapi zombis film már régóta várat magára, ugyanis már 2016-ban kapott jó néhány posztert, ízelítőt, aztán hirtelen el is tűnt a mozis hírek oldalairól. Most azonban újult erővel tör ki a cápás zombi, ami vadonatúj előzeteseket is kapott.

A film a Sky Sharks címet kapta és az idei FrightFesten fog debütálni, ami augusztus utolsó hetében kerül bemutatásra. A történet arról szól, hogy mélyen az Antarktisz  jege alatt egy csapat geológus váratlanul rábukkan egy régi mélytengeri náci laboratóriumra. A teljesen épen maradt létesítményről hamar kiderül, hogy a németek sötét kísérleteket végeztek. Világuralmi terveik érdekében a nácik olyan mutáns cápákkal kísérleteztek és tenyésztettek ki, melyek képesek repülni, “lovasaik” pedig emberfeletti képességekkel rendelkeznek, ráadásul a lovasok maguk is élőhalottak. Most újra felbukkantak, de vajon meg lehet őket állítani?

A filmet Marc Fehse rendezte, aki az 1999-es Mutation, vagy a 2004-es Killerbus-on  dolgoztt. A forgatókönyvet Carsten Fehse, Marc Fehse és A.D. Morel írták. A főszereplők: Cary-Hiroyuki Tagawa, Tony Todd, Eva Habermann, Amanda Bearse, Tobias Schenke, Naomi Grossman és Dave Sheridan.

Szerző: MéziMcFly

A valaha volt 20 legjobb horrorfilm az IMDB szerint


Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download